Mario és a varázslóKortárs a kortárssal: Mann-Vajda: Mario és a varázsló és Bartók: A Kékszakállú herceg vára operáit egy estén, koprodukcióban láthatta a közönség. Mauro Trombetta nyilvános kurzusán az éneklés mesterségébe avatta be az érdeklődőket. Farkas Gábor zongoraestjét a Szentháromság ortodox templomban hallhatták.
Együtt gondolkodva – Kerényi Miklós Gábor a koprodukciókról
Az operafesztivál hagyományos Bartók-estjén Bartók Kékszakállúja mellé egy mai magyar opera, Vajda János Mario és a varázsló című egyfelvonásos műve került. Mindkét darab a budapesti Operettszínházzal közös produkció, amelynek rendezője Kerényi Miklós Gábor (KERO®), a teátrum igazgatója. KERO©-val többek között a színházi együttműködésben rejlő lehetőségekről beszélgettünk.
Rálik Szilvia és Cser Krisztián A Kékszakállú herceg vára című Bartók-operában– A Miskolci Operafesztivál visszatérő koprodukciós partnere a Budapesti Operettszínház: tavaly A Kékszakállú herceg vára és a Gianni Schicchi, idén ráadásként a Mario és a varázsló készült együttműködésben…
– Keresem az ilyesféle lehetőségeket: Szegeden a Szabadtéri Játékokkal, a Pécsi Nemzeti Színházzal, a Miskolci Operafesztivállal. Az említetteken kívül más színházakkal egyelőre nem ilyen egyszerű az együttműködés. Anélkül, hogy taglalnám, annyit mondhatok erről: nem igazán nyitottak a közös produkciókra.
– Nem azért, mert minden színház szeret saját maga gazdája lenni annak az előadásnak, amit a falai között játszik?
– Az, hogy egy előadásnak ki a „gazdája”, sok mindentől függ: attól, hogy hol készülnek a díszletek és a jelmezek, ki ad bele több pénzt, ki a rendező, kik a tervezők. Ez egy több szempontból összefüggő történet. Mi olyan koprodukciókat szoktunk létrehozni, amelyeknek bizonyos értelemben az Operettszínház van a középpontjában. De szívesen lennék benne olyan koprodukciókban is, ahol ez nem így van. Viszont nehéz együttműködő társakra találni, mert az Operettszínháznak például csak olyan partner felel meg, amely olyan szintű produkciót tud kiállítani, amit azután mi magas előadásszámban játszani tudunk.
Mario és a varázsló– A Mario, amelynek az Operettszínházban volt a premierje, eszerint ilyen…
– A 2010-ben először Miskolcon bemutatott Gianni Schicchit a Marióval együtt játszottuk hatszor Budapesten, utána tizenkétszer Pécsen. Most a Kékszakállút és a Mariót játsszuk az operafesztiválon. Ha jól számolom, a Mario és a varázsló tizenkilencszer ment az idei évben – soha nem ment ennyit ez a darab. Ha pedig a nézőszámot veszem: soha ennyien nem látták még Vajda János operáját. És így van ez a Gianni Schicchivel is. Továbbra is keresem azt a helyet, ahol A Kékszakállú herceg várát el lehetne játszani, hiszen tavalyról itt van ez a közös produkció, ami a közönség számára nagyon kedves, nagyon sikeres volt. Jó lenne, ha egy vidéki színház el merné hinni, hogy ezt az operát akár bérletben is játszani lehetne, mert ez az előadás megállja a helyét.
– A kultúratámogatás mai helyzetét nézve, a koprodukciós lehetőségek kihasználásában látná a színházak jövőjét?
– A koprodukció nem a megoldás, hanem csupán egy módszer. Szinte műfajtól függetlenül azt gondolom: a színház feladata, hogy vonzza be közönséget, és az, ami színpadra kerül, sok-sok néző láthassa. Ebben hiszek, nem abban, hogy olcsó, netalán ízléstelen megoldásokat kell választani. És abban is hiszek, hogy a zenés színház az egyetlen, amelyik felveheti a versenyt a „valóvilág” és a különböző „megasztárok” vonzásával. Szeretném, ha ebbe az opera is beletartozna, nem csak a musical. A zenés színházi produkciókba sok pénzt kell beleölni, csak úgy jöhetnek létre mindenféle szempontból kielégítő előadások – és ebben a koprodukciónak óriási jelentősége és szerepe lehet.
Szabó P. Szilveszter (A Varázsló) és Szabó Dávid (Mario)– A Mario és a varázsló hogy került „képbe”? Nem baj, ha ez az opera nagyon mai, nagyon kortárs?
– Egyfelvonásos darabot kerestünk a Gianni Schicchi mellé, olyat, ami majd az operafesztiválon is megjelenhet. Vajda darabja pedig nagyon érdekesnek tűnt. A Mario és a varázsló Thomas Mann egyik legismertebb novellája a világon, vonzó cím. Ha a nézőket, a fiatalokat be akarjuk csábítani egy kortárs operára, akkor ez a darab a legalkalmasabb erre. A Gianni Schicchi ugyancsak izgalmas opera. Megpróbáltam megtalálni azokat a pontokat, amivel ez a két darab egy este, egymás mellé téve igazolja egymást. Mindkettőnek olasz a témája, és rendezés szempontjából úgy valósítottam meg, hogy mindkettő egy lakókocsi körül játszódjon. A Schicchiben Bozo egy gazdag ember, aki lakókocsiban kezdte, Cipolla pedig egy lakókocsiban járja az országot. Mindkét darab – más-más módon – egy nagy csalóról, varázslóról szól. Schicchi szélhámos, csavargó és csaló, Cipolláról is elmondhatjuk ezt, még ha más szempontból is.
– Kortárs operát hogyan kell úgy tálalni, hogy az sikeres legyen?
– Ha abból indulunk ki, hogy a darabot a nagyközönségnek állítjuk színre, nem csak vájtfülű kritikusoknak, akkor izgalmas előadásokat, izgalmas színházat lehet létrehozni. Rengeteg energiát kell befektetni, de ha ez megtörténik, akkor megnyílnak ezek a művek, amelyek zseniális, ma élő embereknek a munkái. A kortárs zene nem elvont csacsiság, hanem a lelkek összetevőjéből fakadó különlegesség, ami itt és most születik. A közönséget a mai kortárs zene is lenyűgözi, ha megfelelő látványt kap, és a darabnak megfelelő összefüggéseket villantanak fel előtte. Ezt kell tudni megvalósítani. Hiszek abban, hogy a zenés színház vonzereje létezik. Nyilván csalok, amikor Szabó P. Szilveszter, a musicalhős a Marióban operát énekel, de ha a nevére a musicalrajongók bejönnek egy operát megnézni, már át is lépték a határokat. Az álmom egy olyan típusú színház, ahol a műfajok átjátszhatóak és átjárhatóak.
Sajtóvisszhang:
Mesterkurzus – az érzelmek technikája
– Az opera műfajának két tipikus problémája van: nem lehet érteni, mit énekelnek, ráadásul banálisak a sztorik. Ahogy Oscar Wilde mondta: a tenor szerelmes a szopránba, a bariton emiatt mérges – mondta előadása és az idei mesterkurzus bevezetéseként Mauro Trombetta, aki énekesként kezdte a pályát, később pedig Veronai Aréna művészeti vezetője is volt. Az énekeseknek tartott mesterkurzus vezetője az énekléstechnika változását (ami miatt a szöveget nem értjük) így magyarázta:
Mauro Trombaetta– A 18. század előtt természetesnek ható énekelt beszéd volt az éneklés. Az opera műfajának népszerűségével, az „éneklés hatalmának” növekedésével együtt változott meg az éneklés technikája is. A technikai „újítás” az volt, hogy a minél lazább hangszálakkal kellett énekelni. Ez – sarkítva persze – olyan, mint ásítva énekelni. Próbálják ki, egy szót sem lehet érteni belőle.
A neves szakember ezek után arról beszélt, hogy Verdi volt az a zeneszerző, aki számos fontos változást hozott az opera műfajában. Nem minden újítás tőle ered, de ő volt az, aki azokat olyan magas szintre emelte, hogy utána ezek már megkerülhetetlen sarokkövei lettek az opera műfajának.
Az egyik ilyen fontos sarokkő a „színpadi szó”. Verdi a Nabucco sikere és a Lombardok bukása után nem volt hajlandó mások által megírt librettóval dolgozni. Csak olyan szöveget használt, amely az ő instrukciói alapján készült, amely kimondottan az általa elmondandókat szolgálja. Az azonban nem érdekelte, hogy a közönség minden énekelt szót megértsen, az volt számára ugyanis a fontos, hogy érzelmeket közvetítsen. Az érzelmek áradását szolgálta az is, hogy a recitativókat beépítette a történetbe. Korábban az operák úgy épültek fel, hogy a történetet elmesélő recitativók között áriák, duettek, tercettek stb. hangzottak el. Verdi újítása az volt, amelyet a Rigolettóban teljesített ki először, hogy az egész operára kidolgozott dramaturgiai folyamatot alkotott.
– További fontos sarokkő a színpadi hitelesség: ha a színpadi szó ereje és a színpadi valóság működik, akkor az megérinti, magával ragadja a nézőt – hangsúlyozta Mauro Trombetta. Ennek a megteremtésében Verdi operáiban az énekeseké a főszerep (szemben például Wagnerrel, akinél az énekes is csak egy a hangszerek közül).
– Az operaénekesnek azonban nem csupán technikára van szüksége, hanem színészi alakításra is – ezekkel a tanácsokkal kezdődött az Operafesztivál idei kétnapos mesterkurzusa.
Farkas Gábor zongoraestje
Farkas GáborA zenei tanulmányait Ózdon, majd Miskolcon kezdő, ma már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanáraként is elismert Farkas Gábor zongoraművész hangversenyére a Szentháromság ortodox templomba várta a közönséget a fesztivál. Az esten Liszt-művek és átiratok csendültek fel a művész tolmácsolásában.
Fesztivál mindenkinek!
Miskolci Dixieland BandA műfajok kavalkádja jellemezte a fesztivál vasárnapi kísérőrendezvényeit. Volt utcatánc a Miskolci Nemzeti Színház bejáratánál, gólyalábasok produkciója, „Szinvavölgyi Sokadalom” – a Szinvavölgyi Néptáncműhely előadásaiban.
A Mária evangéliuma és a Jézus Krisztus szupersztár rockoperákból részleteket hallhatott a Városház tér közönsége, és volt Ki nyer ma? – zenei kérdés-felelet játék az erre vállalkozókkal.
A napot a Miskolci Dixieland Band örökzöld dzsessz-slágereket is megszólaltató koncertje zárta.
