Leoš Janáček: A Makropulosz-recept (a moszkvai Helikon Opera előadása)Egy ritkán látott darab is hozhat jelentős sikert. Ez lehetne a summázata a Janáček-darab bemutatójának, A Makropulosz-receptnek (Věc Makropulos): az előadókat, a moszkvai Helikon Opera társulatát nehezen engedte le a közönség hosszú perceken át tartó tapsa a színpadról.
Ezen a napon folytatódott a Bartók és a színpad konferencia, a Budapesti Vonósok Szamosi Szabolcs orgonaművésszel a Zenepalotában adtak hangversenyt, volt rézfúvós-térzene, operettkoncerttel ünnepeltük az idén százéves Mágnás Miskát, míg a Nyári Színházban Herczeg Flóra és zenekara búcsúztatta az estét.
A Makropulosz-recept (Věc Makropulos)
Leoš Janáček (1854–1928), a 19. és a 20. század fordulóján alkotó cseh-morva zeneszerző élete nem igazán titokzatos. Ámbár... egy szerelmi szál egy nála 40 évvel fiatalabb hölggyel csak-csak különös színt adott alkotói korszaka utolsó évtizedeinek. Márpedig ekkor, 1923–25 között született a Věc Makropulos (szó szerint: A Makropulos-recept), egy különös „opera-thriller”, amelynek központi figurája nem más, mint az „örökéletű” nő. Emilia Makropulos, az opera librettójául szolgáló Karel Čapek-színdarab hősnője, akiről így írt a zeneszerző – most már elárulhatjuk – Kamilla Stösslovának, a múzsának:
„Prágában adják a Makropulost. (A hölgy) 337 éves, mégis fiatal és szép. Szeretné ezt maga is? De tudja-e, hogy boldogtalan volt? Mi éppen azért vagyunk boldogok, mert tudjuk, hogy életünk nem hosszú. Ezért minden percet ki kell használnunk, alaposan ki kell használnunk. De... Annak a 337 éves szépségnek már nem volt szíve."
A Makropulosz-recept történelmi előzménye ugyancsak érdekes: a 16. század második felében, a prágai várban élt II. Rudolf Habsburg-házi német-római császár (I. Rudolf néven magyar király), akit aranycsináló kísérleteire utalva alkimista császárnak is neveztek. Udvari orvosa – a darabban emlegetett Hieronymus Macropulos helyett – valójában egy híres magyar ember volt: Nagyjeszeni Jeszenszky János (latinul Jesenius) orvosprofesszor, a wittenbergi és a prágai egyetem rektora, II. Rudolf és II. Mátyás német-római császár udvari orvosa.
Ezekkel az ismeretekkel indult neki a naplóíró a moszkvai Helikon Opera fesztiváli előadásának, amelynek címe – a cseh szavak jelentését követő fordító, Jánszky Lengyel Jenő alapján – A Makropulosz-recept lett. (Az opera az első magyarországi bemutató idején valamilyen oknál fogva Makropulosz-ügyként került színlapra.) Történelmi ideje pedig a 20. század fordulója, ahogy az a díszlet- és jelmeztervező, Igor Nyezsnij és Tatyana Tulubjeva színpadra helyezte. A háttérdíszlet és a földön szétszórt papírlapok állandóságában csupán a szereplők jelmezeinek változása jelezte a főhős, Emilia Marty 337 éven át tartó életfolyamának korszakait: a 20. századtól vissza a 16. századig.
Az állandó tér alsó szintje felvonásonként más-más helyszínt szolgált: ügyvédi irodát, színházi öltözőt, szállodai szobát jelenített meg, míg a háttérben hozzáillesztett emelvény egy másik létsíkot, egy másik, adott esetben a túlvilágot idézi, Emilia Marty (Ellian MacGregor, Elina Makropulos stb., stb.) korábbi életeire és kapcsolataira reflektál. A rendező, Dmitrij Bertman így oldotta meg tíz emberöltő egyidejű jelenlétét egy időben.
A párbeszédekből építkező operájával Janáček nehéz feladat elé állította a rendezőt. Legfőbb feladata volt, hogy a „cselekményben” bővelkedő zenét látványban is élvezhetővé tegye – és ez minden szempontból sikeres vállalkozás volt. A kitűnő hangú szereplők, köztük is a főhőst alakító Natalja Zagorinszkaja (Emilia Marty) remekül megbirkózott a különösen nehezen követhető dallamívekkel, és színészi játéka is kiválóan érzékeltette a 337 éves nőnek az évszázadok alatt kialakult érzelmi sivárságát, érzéketlenségét az emberek iránt. Ezen az estén mindenki Emilia Martyt szolgálta, aki minden durvasága ellenére – Dmitrij Bertman rendező olvasatában – megérdemli a szánalmat, még akkor is, ha csupán a maga számára tudja értelmezni az örök élet kilátástalanságát. A végkifejletben előkerült, az életelixír összetételének leírását tartalmazó Makropulosz-receptet ugyanis felajánlja a kezdő operaénekesnőnek, Kristinának (Marina Kalinyina) azzal, hogy ezzel meg tudja őrizni a hangját és a fiatalságát. Nem rajta múlik, hogy a recept – és ezzel az örök élet ígérete –végül tűzbe kerül...
A moszkvai Helikon Opera kiválóan megoldotta A Makropulosz-recept ügyét és a szerző, Leoš Janáček nagyszerű operai dramaturgiáját. Díjazta ezt az előadás közönségének szűnni nem akaró tapsa – ám ez sem tarthatott örökké...
Lejegyezte: Méhes László
mindeközben
videónapló
