Jelenet Gastón Solnicki Kékszakállú című filmjébőlBartók Béla operája inspirálta Gastón Solnicki argentin rendezőt Kékszakállú című filmjének elkészítésére. A 2016-os Velencei Filmfesztiválon a kritikusok díját elnyert alkotás magyarországi bemutatóját a Bartók Plusz Operafesztiválon tartották.
A Kékszakállú című film előzetesét látva egyértelművé vált: nem klasszikus operafilmet készített Gastón Solnicki argentin filmrendező. Sőt, egyáltalán nem operafilmet, és nem is Bartók-adaptációt. Bartók műve inspirációt jelentett számára ahhoz, hogy a mai argentin fiatalokról villanásnyi élettörténeteket ábrázoljon.
Gastón Solnicki rendezőA fesztiváli filmbemutató előtti beszélgetésen is ezt hangsúlyozta. Azt az ihletet, amit számára a magyar folklórt közvetítő Kodály, és a népzene alapjain világraszóló modern zenét alkotó Bartók muzsikája jelentett. Tiszteletét fejezte ki a „Maestro” előtt azzal is, hogy magyar címet adott a filmnek, noha azt a világon – a magyar nyelvterületen túl – sem kiejteni, sem megérteni nem tudják.
Az 1974-ben született Solnicki tizenévesen ismerkedett meg Bartók zenéjével, amit azóta is szenvedélyesen szeret – fejtette ki a beszélgetőtárs, Bősze Ádám kérdésére. (Tegyük hozzá: 2014-ben már készített egy rövidfilmet Bartók zenéjére, Este a székelyeknél címmel.) Külön érdemesnek tartotta megemlíteni A kékszakállú herceg vára opera 1962-es Buenos Aires-i előadását, amelynek a tragikus körülmények között elhunyt Kertész István volt a karmestere. Ennek, a Teatro Colón-beli előadásnak a hangfelvételéből származó részletek hangzanak el a filmben, amellyel a lélek finom, apró rezdüléseit kívánta a nézők felé közvetíteni a rendező. Bartók zenéjének univerzumában jelennek meg a felnőttkor küszöbén álló fiatal nők életmozaikjai, tanácstalannak tűnő kísérleteik az életük meg- és átélésére. Nem lineáris történet szereplőiként ismerjük meg ezeket a tinédzsereket, hanem válságosnak tűnő helyzetek főhőseiként, amik gondtalan, bár olykor sivárnak tűnő hétköznapjaikat keretezik. Üresség sugárzik a szépen megkomponált képekből (operatőr: Diego Poleri és Fernando Lockett), hiába ábrázol tengerparti idillt, kortársi közösséget vagy finom architektúrával kialakított környezetet.
A Kékszakállú és Bartók operája különös kulturális közeggé olvad össze, amelyben nincsenek távolságok országok, államok és földrészek között. Az univerzális emberi szellem önmagához tér vissza, és tovább görgeti maga előtt azt a nehezen megfogható és megfogalmazható rejtélyt, amit magunkról és egymás közötti kapcsolatainkról próbálunk megfejteni, amióta világ a világ.
Lábjegyzet: ezen a napon ismét láthatta a közönség a nemzetközi koprodukcióban készült 3 Bartók előadást, Michał Znaniecki rendezésében. (Fesztiválnaplónk a június 8-i premierről: Bartók újraálmodva »)
videónapló
