Tartalomjegyzék

NyitóparádéNyitóparádéNyitóparádé Miskolc főutcáján, koncertek a Szent István téren, 3Bartók díszelőadás a Nyári színházban... Megnyitotta kapuit a "Bartók + Puccini 2012" Miskolci Operafesztivál!

Képgaléria »

A hagyományos ünnepi felvonulással kezdetét vette a 12. „Bartók + …” Miskolci Operafesztivál, amelynek jelmondata: „Legyen az opera mindenkié!” Ingyenes operaelőadások sorát kínálja ezért a fesztivál, amely az operát a színház falai közül kiviszi az utcára, hogy a muzsikával mindenkit elvarázsoljon. Ezt a célt emelte ki a fesztivált megnyitó 3Bartók előadás előtt tartott beszédében Kesselyék Gergely fesztiváligazgató, és erről szólt Kriza Ákos polgármester is, aki úgy fogalmazott: támogatja a Miskolci Operafesztiválnak azt a törekvését, amely megnyitja a műfajt az utca embere előtt is. Fontosnak tartja, hogy a fesztivál nyitott legyen a város közössége felé, és így szerezzen magának kitüntetett helyet Miskolc kulturális életében.

3Bartók

3Bartók – A csodálatos mandarin3Bartók – A csodálatos mandarinA „Bartók + Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál rendezvénysorozatot a fesztivál és az ExperiDance Tánctársulat közös produkciója, a 3Bartók című előadás nyitotta. A fesztivál történetében először ezen hallhatta a közönség egy este Bartók Béla három színpadi művét, az előadás sorrendjében: A fából faragott királyfit, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint.

A produkciót színpadra állító Román Sándor koreográfus-rendező a művek egymásutánjából szervesen építette föl a férfi-nő viszony változásait: a szemérmes és tiszta Királyfit, akitől egy csalóka ábrándot követve elfordul szerelme; a csalódásaitól megkérgesedett szívű, könyörtelen férfiként elénk lépő Kékszakállút; és a világi hívságoktól mégiscsak egy nő szerelmén keresztül megszabadulni tudó Mandarint.

 


Lukács Gyöngyi: Miskolcon az első Judit

 

Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas, Érdemes művészLukács Gyöngyi Kossuth-díjas, Érdemes művészA „Bartók + Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál 3Bartók című nyitóelőadásában felcsendülő Bartók-mű, A kékszakállú herceg vára Judit szerepében debütál Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas Érdemes művész. A világhírű művész partnere az operában – mint az életben – férje, Alexandru Agache.

A művész házaspár visszatérő vendége a Miskolci Operafesztiválnak. A kékszakállú herceg vára viszont az első opera, amelyben Miskolcon együtt állnak a színpadon. A fellépés Lukács Gyöngyi számára azonban nem csak ezért izgalmas: először énekli Judit szerepét.

– Be kellett érnie a hangomnak, hogy igényesen, a magam elvárása szerint a legjobban tudjam megformálni ezt a sokoldalú drámaiságot megkívánó szerepet. Mostanra jött el ennek az ideje – magyarázza, miért várt ezzel az alakítással. – Annak viszont külön örülök, hogy a debütáláskor a férjem lehet a partnerem. Segítséget, inspirációt jelent ez számomra, hiszen a legapróbb részletekig együtt dolgozhatjuk ki a szerepet. Lehetőségünk van arra, hogy bensőségesen beszéljük meg, miként alakítsuk a darabban rejlő izgalmas, mély lelki megközelítést kívánó konfliktust.

A Bartók színpadi műveit egy estén felvonultató 3Bartók előadás az ExperiDance Tánctársulat produkciója, így A kékszakállú herceg vára is egy szervesen egymásra épülő táncmű része.

– Eleinte tartottunk attól, milyen lesz majd táncosokkal együtt játszani – vallja be Lukács Gyöngyi –, de a koreográfus-rendező, Román Sándor nem zenei aláfestésként használja Judit és Kékszakállú hangját. A táncosok mozdulatai a férfi és a nő közötti konfliktust ábrázolják, a színészi megformálás pedig ránk maradt. Saját drámai eszköztárunkkal formálhattuk meg a szerepeket, amelyek most a miénk lettek.

 


 

Koncertek a Szent István téren

...CATSANDOX – Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter...CATSANDOX – Müller Péter Sziámi és Takáts EszterA Miskolci Operafesztivál kísérőrendezvényeinek fő helyszíne a Szent István tér. A nyitónapon elsőként itt a Miskolc Dixieland Band lépett föl, amelyet az „Ár-Apály” koncertsorozattal először Miskolcot meglátogató …CATSANDOX együttes követett. Takáts Eszter és Müller Péter Sziámi közös formációjában vendégként fellépett a miskolci Theater Brass, Weszely Ernő harmonikaművész és Regős Ádám.

címkék: fesztiválok listája: 2012 Puccini
műfaj: balett és tánc
kategóriák: fesztiváli főprogramok
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook