Fekete Gyula zeneszerzőnek idén nemcsak a Csellóversenye hangzik el a nyitókoncerten, de tanítványának is ősbemutatója lesz Miskolcon. Adta magát, hogy a fesztivál és a hazai zenei élet kapcsolatáról kérdezzük.
– Érezhető-e hogy a Bartók Plusz a számos ősbemutató és az operaíró verseny által inspiráló erőként, vagy mintegy megrendelőként hatással lenne a magyar zenei életre?
– A miskolci operafesztivál betölti azt a szerepet, amit ma minden fesztiváltól el kellene várni: hogy jelen időben alkosson, dolgozzon, és jelen időben szóljon hallgatóságához. A régi mesterművek mellett a mai operákat is meg kell mutatni a közönségnek, és a Bartók Plusznak ez az egyik fő célkitűzése – a fesztiváligazgató, Kesselyák Gergely ebben az élen jár.
– És nem is mond kevesebbet, mint hogy létezhet népszerű kortárs opera!
– Igen, mint olyan sokszor elmondta, a mai népoperát szeretné megtalálni. De miért is kellene a közönségnek operamúzeumba járnia? Mozart is volt egykor „kortárs”, saját közönségéhez szólt. Teljesen természetes, hogy minden korban megvannak a „kortársak”, nekünk is a mi közönségünk elé kell tárnunk az operáinkat, hogy aztán kiválasztódjon az a néhány, ami repertoáron tud maradni. Azt mondanom sem kell, hogy mi, zeneszerzők örülünk, ha lehetőséget kapunk erre.
A zeneművészet mindig nagyon érzékenyen reagált a kor társadalmi és ízlésbeli változásaira.– A kérdés általában nem is úgy vetődik fel, hogy születhet-e napjainkban amolyan „még a péklegény is azt fütyüli” opera – hanem hogy az valóban opera-e? Vagy musical, esetleg rockopera?
– Jellemző a zeneszerzőkre, hogy keresgélik a legpontosabb műfaji besorolást, de szerintem ennek nincs jelentősége. Természetesen a szakma számára vannak fontos műfaji sajátosságok, a musical és az opera nem összekeverendő, de ezekből a finom különbségekből a nagyközönség lényegében semmit nem érzékel. Az a fontos, hogy a zeneművészet mindig nagyon érzékenyen reagált a kor társadalmi és ízlésbeli változásaira. Például Bach az egyház számára, Mozart a polgárságnak, Verdi a nagyközönségnek írt. A mai zene más, mint az 1980-as évek kortárs zenéje, nyitást tapasztalunk, sokkal szélesebb rétegeket akar és tud megszólítani.
– És az állandó játszóhelyek mennyire nyitottak erre a változásra? Hiszen a fesztivál csak 10 nap egy évben.
– Mint minden nagy opera, a Magyar Állami Operaház sokkal lassabban mozdul. Ez teljesen normális, hiszen nem a kísérletezések terepe: repertoárral dolgoznak, sokrétű feladatot látnak el. Talán lehetnének bátrabbak, hiszen többségében sztárműveket mutatnak be. Ugyanakkor tavaly Varga Judittól rendeltek új operát az 1956-os évfordulóra, és nagy sikerrel mutatták be a Szerelem című zeneművet. Láthatóan az Opera is igyekszik részt venni annak a szinte kötelező feladatának az ellátásában, hogy magyar kortárs zenét játsszon.
– Önnek viszont most nem operája hangzik el a fesztiválon.
– Az idei Kodály-év. Ennek jegyében a nyitóesten két Kodály-mű szólal meg, és ezek mellé kért tőlem egy darabot a fesztivál. Kodály Zoltánt tiszteljük zeneszerzőként, zenetudósként és -oktatóként, népzenekutatóként – de ritkábban emlegetjük, hogy zenészként a cselló volt a hangszere. Ezért és ide született a Csellóverseny.
Csörnök Mariann
