Rost Andrea világhírű szoprán hamarabb vállalt szerepet Mátyássy Szabolcs Scævola című operájának ősbemutatójában, mint hogy megismerte volna a művet. A szokatlan döntés legfőbb oka egy, a konkrét művön túlmutató cél volt: segíteni a pályájuk elején lévő zeneszerzőket, hogy megmutathassák, szerintük merre vezet az opera műfajának útja.
A világhírű szopránt, Rost Andreát Kesselyák Gergely, a Bartók Plusz fesztiváligazgatója kereste meg azzal, hogy lenne-e kedve részt venni egy produkcióban – pontosabban egy projektben. Mátyássy Szabolcs Scævola című műve ugyanis a fesztivál operaíró versenyének nyertese, az ősbemutató hangsúlyozottan a kezdő zenészek számára nyújt bemutatkozási lehetőséget: az előadásban zeneakadémisták működnek közre, és maga a zeneszerző is operaírói pályája elején jár.
– Számomra ez rendkívül fontos téma: hová tart az életünk, a kapcsolataink, a zenénk, az operánk. Ezért azonnal szívesen odaálltam az ügy mellé – mondta a döntéséről Rost Andrea. – Egyébként is foglalkoztat, mennyire tudják az operazene-szerzők megtalálni azt az irányt, ami még a 21. században is létjogosultságot ad ennek a 400 éves műfajnak, élővé teszi azt. Egy olyan korban élünk, amiben minden átalakul. Ez lehet jó, és lehet rossz, nem minősítem, de a legkisebb egységtől a legnagyobb egységig igaz minden szintre. Nem tudhatjuk, hogy az univerzumban mint a legnagyobb egységben hogyan fog ez működni, de nagyon fontos és érdekes látni, hogy a legkisebb egységben, az egyénben, ebben az esetben a zeneszerzőkben miként formálódik. Tehát a próbálkozásokat segíteni kell, mert csak ezekből, ezekkel lehet előre haladni.
Foglalkoztat, mennyire tudják az operazene-szerzők megtalálni azt az irányt, ami még a 21. században is létjogosultságot ad ennek a 400 éves műfajnak, élővé teszi azt.– Ha Rost Andrea neve megjelenik a színpadon, az biztosan kiemelt figyelmet jelent a szakma és a közönség részéről is. Tehát ez több mint egy szerep – ez vállalás. És talán vállalás abban az értelemben is, hogy a repertoárján nem szerepelnek kortárs művek.
– Ahhoz adom a nevem, aminek egyetértek a gondolatiságával. És ha a mai világ rendje szerint ennek a gondolatnak azzal is hasznára lehetek, hogy vonzerőként használják a nevemet, akkor legyen így. Kortárs zenét valóban nem szoktam énekelni. De ha elgondolkozik az ember az életén, fontos kérdés, hogy a végén mire nézünk majd vissza. Mindig is az volt az ars poeticám, hogy a teljes élet az igazi élet. Ez számomra azt jelenti, hogy nem a partról nézem, hanem belevetem magam, és ez azzal jár, hogy kilépek a komfortzónámból. Most, ha csak egy ária erejéig is, de ezt teszem ebben a kortárs operában, és azért teszem, mert az idea, ez az előretekintés rendkívül fontos számomra emberként, zenészként, énekesként, nőként.
– A Bartók Plusz alapfeladatai közé sorolta a népszerű kortárs operák bemutatását...
– Nem biztos, hogy az operának népszerű zenének kell lennie. El kell fogadni, hogy ez rétegzene, de lehet sikeres rétegzene! Ezért kell próbálkozni, szülessenek új művek, találjuk meg az új operai formákat, az irányt, amerre mehetünk. Számos olyan példát tudunk mondani, amikor a művész túlmutatott a korán, amikor letért a kitaposott útról, új irányba indult, és kiderült, hogy az az út is járható. Az is lehet, hogy a következő generációnak egészen más elképzelései lesznek. Talán csak a képet, a látványt értékelik majd – vagy éppen ez elől menekülve a színpadon és a zenében is csak az őszinteséget keresik. Majd kiderül. Sajnos nem azt látjuk, hogy a nagy tömegek ebbe az irányba mozdulnának. Éppen ezért fontos, hogy annak a rétegnek, akinek még működik a szürkeállománya, aki mer és tud gondolkodni, mer az újak felé nyitni, aki hisz a saját érzéseinek, annak tudjunk adni, újat mutatni.
– Ez az elkötelezettség nagyon egybecseng a fesztiváléval. Jelentheti ez azt, hogy lesz folytatás is? Hogy a mostani fellépés csak az első lépés a közös úton?
– A fesztivállal mindenképpen lehetséges. De nem biztos, hogy ebben a formában – nem biztos, hogy nekem kortárs zenét kell énekelnem. Semmilyen kaput nem akarok bezárni, de ez nem az én profilom. Ugyanakkor például szívesen rendezek. Találhatunk módot az együttműködésre, mert a munkában örömmel részt veszek.
– Mondjon néhány szót a mostani szerepéről – annyit tudunk, hogy egy ókori hőstörténetet idéző mai háborús drámában a békét szimbolizáló apácát énekli.
– Nagyon szép egyáriás szerep! Szigetként jelenik meg Sofija, nem részese, sokkal inkább lelki rezgése a történetnek. Olyan, mint egy angyal – összekötő kapocs ég és föld között.
Csörnök Mariann
