Ezrek operája címen a Bartók Plusz Operafesztivál minden évben bemutat egy népszerű dalművet a nagyközönségnek, szabadtéri előadás keretében, sajátos helyszíneken. Idén sem lesz ez másképp. Illetve csak egy kicsit... (Tóth Endre – fidelio.hu, 2017. 06. 08.)
Ha a hegy nem megy Mohamedhez, illetve, ha Mohamed nem megy a hegyhez...na mindegy, szóval ha nem lehet mindenkit becsalogatni a színházba operát nézni, akkor a miskolci operafesztivál viszi el az opera műfaját azokhoz, akik még nem is tudják, hogy szeretik azt, mert még talán eddigi életük során nem jutottak el egyetlen előadásra sem. Ennek persze számos oka lehet: drága a belépő, viselkedni kell, nem értjük a zenét, a szöveget meg még kevésbé, ráadásul szépen ki kell öltözni és pont nem sikerült még elvinni az öltönyt vagy a kis estélyit a tisztítóba azóta, hogy legutóbb egy vacsora áldozata lett. Talán nem is gondolnánk, de leggyakrabban pont ezek a tényezők jelentik a legnagyobb problémát, valamint az, hogy ilyen erőfeszítéseket egy számunkra ismeretlen műfaj miatt kellene megtennünk. Ezért is találta ki a Bartók Plusz Operafesztivál évekkel ezelőtt az Ezrek operája programsorozatot, hogy minél többen részesei lehessenek annak a műfajnak, amit igazából sohasem késő megszeretni, csak éppen nem mindegy, hogy hogyan adagoljuk.
Miskolc város közönsége láthatta már a Toscát, a Traviatát, az Aidát, A trubadúrt és a Carment, ráadásul mindig szabadtéri produkcióként. Tavaly például a Carmen első két felvonása a Szent István téren volt látható, a harmadik felvonást pedig másnap az Avasi-kilátóban nézhette meg a publikum, majd teljes egészében is meg lehetett tekinteni a darabot a diósgyőri vár közelében található Lovagi Tornák Terén.
Az elmúlt évszázadban talán egy kicsit mesterkélt lett az opera, ezért veszítette el szép lassan egymást a szerző és a közönség. De azon dolgozunk, hogy újra egymásra találjanak.A szervezők ezeket a produkciókat beavató előadásoknak szánják, így mindig van, aki ismerteti az előadás cselekményét, bevezetőként néhány szót mond a darabról. Persze a látványelemek sem maradhatnak el a Gesamtkunstwerk szellemében, ahogyan arról Csák Balázs is beszámolt az Operaportálon: „A karmester a Nyitányt fent a magasban, egy mozgatható emelvényen kezdte vezényelni, ami aztán leereszkedett, és Kesselyák Gergely csak ekkor foglalta el a karmesteri pulpitust. A színpad mellé egy-egy jelenetben lovas katonák jöttek be, katonai teherautó érkezett, és begördült egy piros Ferrari is: Escamillo, a „sztár” ült benne, akit egy operatőr is kísért. A Torreádor-dalt a közönség együtt énekelte Escamillóval (magyarul, de az operát egyébként francia nyelven adták elő, magyar felirattal), és mialatt a színpadon a torreádor ünnepeltette magát, a nézőtéri közönséget süteménnyel és pezsgővel kínálták. Az előadás után (már nem annak részeként) pedig hatalmas tűzijáték világította be az arénát és a mellette lévő diósgyőri várat.”
Nem idézzük tovább a tavalyi beszámolót, viszont már ennyiből is kiderül, milyen izgalmas és szórakoztató produkció szem- és fültanúja lehetett a közönség. A beszámoló szerint természetesen a zenei megvalósítás is magas fokon zajlott, kiváló előadókkal, vagyis nem olcsó vásári mutatványra kell gondolnunk az Operafesztivál ezen programjával kapcsolatban.
Idén a szervezők úgy döntöttek, hogy becsalogatják az érdeklődőket a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházába, ahol június 22-én Kodály Zoltán daljátéka, a Székelyfonó hallható, amelyet nagyjából egy kakaós csiga vagy egy kiló kenyér áráért meg lehet tekinteni, ezekre az olcsó jegyekre pedig június 10-e után lehet lecsapni. Ha valaki nem jutna be, és nem tudna ilyen módon tisztelegni a Kodály-emlékév közepén a komponista előtt, annak sem kell aggódnia, mivel a Szent István téren egy kivetítőn keresztül moziminőségben élvezheti az előadást és dúdolhatja az énekesekkel együtt az A csitári hegyek alatt örökzöld dallamát vagy a többi ismerős dalt. A változással kapcsolatban a fesztivál igazgatója, Kesselyák Gergely elmondta a Borsod Online-nak, hogy annak a híve, hogy „a fesztivál visszatérő programjai ne legyenek minden évben egyformák”, továbbá praktikus okai is vannak a változásnak, mivel „nagy szükség van a zsinórpadlásra és a forgószínpadra”. Lesznek még további beavató előadások a Szent István téren Hábetler Andrással, valamint a Csodamalom Bábszínház is készül gyerekprogrammal Kivagy János címen, június 24-én délelőtt a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában, ugyancsak párszáz forintos jegyárral.
Mindezek a törekvések és célkitűzések hasznosak és fontosak, hiszen arra is akadt már példa, hogy a Sziget Fesztiválon az Operaház vagy az Ágoston László által vezetett Moltopera egy-egy beavató produkciója után döntött úgy egy, a leginkább a szomszédos Prodigy koncert miatt a közeli sátorhoz tévedő fesztiválozó, hogy jegyet vált az Operába. Fontos, hogy azt érezze a hallgató, hogy ez nem egy elitista, halott műfaj, és akik művelik, azok is hús-vér emberek, akiknek munka után lecsúszik egy korsó sör vagy egy pohár bor és ugyanúgy nekik is le kell vinniük a szemetet időnként. Valódi emberek énekelnek valódi érzelmekről, ezáltal nem is válhat az opera múzeummá, továbbá azt is éreznie kell a közönségnek, hogy nagyobb zenetörténeti háttértudás nélkül is élvezetes és szórakoztató lehet egy operaelőadás. Ahogyan Kesselyák Gergely fogalmazott: „Sokan talán nem tudják, hogy viszonylag olcsón is el lehet jutni az operába. A miskolci operafesztiválra és a fővárosi Erkel Színházba is. Nagyestélyibe sem kell öltözni, és nem kell zenei diploma ahhoz, hogy megértsük a zenét. Hiszen az operát normális időkben normális szerzők írták normális embereknek, és a művek olyan dolgokról szólnak, olyan zenei körítésben, ami megérinti az ember lelkét. Az elmúlt évszázadban talán egy kicsit mesterkélt lett az opera, ezért veszítette el szép lassan egymást a szerző és a közönség. De azon dolgozunk, hogy újra egymásra találjanak.”
