Augusztus 2018  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

opera verseny competition logo 2018 web

martin boross portre daniel domolky webFotó: Dömölky DánielSokfelől érkezett alkotók. Többféle színházi nyelv. Összeadódó gondolatok: több és nagyobb születik. Opera. „Nincsen ember, csoport, társaság és hatalom, aki és amely a mindent tudás birtokában lenne. A dogmák megkérdőjelezése nem támadás és nem harc, hanem kötelesség.” Ezt mondja a Semmelweis című opera rendezője, amikor arra várom a választ, hogy a haladás elengedhetetlen feltétele-e a hősség. A világhírű orvos sorsáról szóló ősbemutató rendezője fiatalon, elkötelezetten, független alkotóként szerzett magának hírnevet a hazai színházi életben. Érthető, ha első zenés színházi munkája kapcsán ez is szóba került. Boross Martinnal beszélgettem.

Miért mondott igent az Operafesztivál és az Operettszínház felkérésére elkötelezett független színházi alkotóként?

Egyrészt izgatott rendezőként maga a hibrid műfajú darab – opera, oratórium, musical és dalciklus egyszerre –, ami ráadásul az első zenés színházi munkám. Mi egyébként az oratorikus kórkép megnevezést használjuk rá. A librettó allegorikus, lírai. Így nekünk kellett történetet, viszonyokat, karaktereket, képeket alkotnunk – a feladat jellege és nagysága már a felkérés pillanatában is látszott. Alkotóként izgalmas ellentmondás: egy erős, kötött keret, de a kereten belül rengeteg szabadságunk van: rá vagyunk utalva a zenére és erre a szabadon áradó szövegre, miközben saját asszociációnkra alapozva elmondhatjuk, amit szeretnénk. Legfontosabb vonzerő a téma maga: úgy bemutatni a Semmelweis-jelenséget, hogy túlmutasson egy életrajzi-romantikus-heroizáló előadáson, valamint hogy megtaláljuk és megmutassuk, mi volt az ő ügye, túl a kliséken – „az anyák megmentője” –, és miért kellett száz év, hogy rehabilitálják ennek a boszorkányüldözést elszenvedett embernek az emlékét. Az is számított, hogy az Operettszínház teljesen szabad kezet adott: hozhattam saját művészeket, alkotótársakat, és akkor már az is érdekes volt, hogy ezek a nagyon különböző színházi nyelvet beszélő művészek miként találkoznak egymással.

Kitérő vagy hosszabb távon is járható út ez a rendezői pályáján?

Nem érzem kitérőnek. Hordozza ez az előadás a minden más munkámra jellemző kísérleti jelleget. Gyakran dolgozom alkalmi formációkkal is, ahol többféle színházi nyelv keveredik, és mindig azt reméljük ettől, hogy megtermékenyítőleg hatnak ezek a különbözőségek egymásra. A Semmelweis című produkció esetében a zene, kortárstánc, maszkos színészi játék, animáció ezek a kifejezésformák. A különböző háttereink miatt tanulunk egymástól. Közös világot próbálunk teremteni a sokfelől érkezett alkotókkal. Ez persze kihívás.

És működik?

A csapaton azt látom, hogy izgatottan várják, mi sül ki ebből az elég rendhagyó anyagból és a formából, ahogyan ezt tálaljuk. Én is jól érzem magam ebben a helyzetben, szeretem ezt a munkát, szerintem értékes dolog születik, de a fogadtatást nem lehet megjósolni.

Amikor ennyire sokféle színházi műfajt és gondolkodást képviselő alkotó dolgozik együtt egy produkcióban, megoldható-e, hogy ne önfeladás legyen a vége?

Minden színházi munkában kötünk kompromisszumokat. A rendezés nagyon nagy részben arról szól, hogy ezek inspirálóak legyenek, a jobb megoldás felé vigyenek.

Könnyű elfogadnia ezt?

Ettől haladunk előre. A rendezés a számomra nem tervezői feladat, nem valami mozdulatlan vízió színpadra imádkozása, hanem folyamatos, ajánlatokban, kérdésekben, vitákban megmutatkozó kölcsönhatás. Ha az ő és az én gondolatom összeadódik, abból több és nagyobb születik. Én ezt a helyzetet kifejezetten szeretem. Inkább az hoz zavarba, ha nincs kérdés, és úgy állnak a közreműködők hozzá, hogy végre kell hajtani, amit mondanak nekik. Tartottam eleinte attól, hogy most ez lesz, de senki nem ilyen a társaságból. Alkotó partnernek tekintem őket, és úgy is viselkednek.

Nem megkerülhető a kérdés: mi lehet az oka, hogy Semmelweis Ignác élete, sorsa, lázas gondolatai kevéssé ösztönzik a hazai irodalmi életet a róla szóló művek megírására. Az ősbemutatóra készülő mű szerzői sem magyarok.

Nem tudom rá a választ. A Semmelweis-jelenséggel tudok reflektálni. Nem abban áll a karaktere igazi nagysága, hogy rájött, mi okozza a gyermekágyi lázat. Hanem mert konfliktust vállalni. Ezzel elmarta maga mellől a családját, a kollégáit, és végül gyilkosság áldozata lett. Vállalta a különvéleményét, és makacsul kötötte az ebet a karóhoz. Szerintem az ma is úgy van, hogy sokszor karnyújtásnyira a megoldás, de ha érdekellentétek övezik, jobb elfordulni, nem tudomást venni róla. Ezt tették az ő kortársai is. Amikor felfedezték, hogy nem valamilyen ismeretlen, a nők által a kórházba bevitt kórról van szó, hanem az orvosok terjesztik a fertőzést, és az akkoriban kizárólag férfiakból álló elitnek kellett volna a felelősséget vállalnia ezért, kényelmesebb volt elhárítani ezt. Ez ma is általános, jellemző attitűd: a hatalom, státusz féltése miatt, vagy érdekkülönbségből nem beállni valami fontos mögé. Boszorkányt kiáltani, amikor a felelősségünkkel akarnak szembesíteni. Az egészségügy mindig tabukérdés, mert nagyon sok benne a politika, a pénz, és közben az életünkről is szól. A szülés politikája és személyessége külön is forró téma. Gondolhatunk például Geréb Ágnesre. Ő is újat hirdetett, kiáll a maga igazáért, mániákusan és konokul, nagyon sok ellenséget szerezve. Egyszer már igazolta a történelem: miközben a hetvenes évek előtt tiltották az apás szülést, ez ma már alapvető jog. Amivel azt akarom mondani: állandóan fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért tartjuk gyanúsnak és veszélyesnek az új tanokat és az új gondolatokat.

Szükség van hős személyekre ahhoz, hogy legyenek változások? A hősség feltétele a haladásnak?

Ez az anyag alkalmas rá, hogy felvesse a kérdést: mi az igazi hősiesség. De inkább arra irányíthatja rá a figyelmünket, hogy nincsenek megmásíthatatlan törvények. És nincsen ember, csoport, társaság és hatalom, aki és amely a mindent tudás birtokában lenne. A dogmák megkérdőjelezése nem támadás és nem harc, hanem kötelesség.

 

Bujdos Attila (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Felhasználási feltételek »

↑ Top

facebook