Eljátszottak a gondolattal: milyen lenne, ha ma írná Mozart a Don Giovannit. A világhírű operát így RockGiovanniként mutatja be a Bartók Plusz Operafesztivál. Az átiratot Szüts Apor zeneszerző készítette. Vele beszélgettünk.
A Mozart utáni idők zenei fejlődésére, hangszerhasználatban is megmutatkozó tudására alapozva készített az operairodalom klasszikusából a XXI. század embere számára is befogadható művet. Milyen érzésekkel tölti el ez a társszerzőség?
Nem érzem, hogy Mozart társszerzője lennék.
Mégis: a plakátra így írják ki.
Egymásé mellett szerepel a nevünk. Ez kicsit olyan, mint amikor Ránki György operát írt Az ember tragédiájából. De ő sem lett Madách Imre társszerzője, hiába írták, hogy: Madách-Ránki. Az esetemben arról van szó, hogy eljátszottunk a gondolattal: milyen lenne, ha Mozart – a saját hangját és stílusát megtartva –, a modern kor eszközeivel írná meg a Don Giovannit. Használtam a hangszerek, a hangszerelés, a harmóniai fordulatok adta lehetőségeket. De az énekesek szólama például egyetlen hang változtatása nélkül megmaradt.
Nem akart nagyobb vállalást? Egy még nagyobb ugrást: erre a témára teljesen más operát írni?
Nem ez volt a cél. A fesztivál felkérése nem egy új Don Giovanni megírása volt, hanem hogy a mozarti hangzásvilágot kicsit felturbózzuk.
Mitől korszerűbb ez, mint ha mondjuk a rendezésben megmutatkozó gesztussal közelítenék a klasszikus művet a mához?
Mozart korában a zene és annak stílusa szigorúan meghatározott elvek alapján íródott. Mozart zenéje azért zseniális, mert képes volt rá, hogy a formai keretek között találjon ki forradalmi megoldásokat. Számunkra már nincsenek ilyen formai keretek.
A saját munkája azért abban hasonlít Mozartéhoz, hogy ön is kötött pályán mozog, hiszen a Don Giovannival dolgozik.
Nyilvánvaló. De több eszköz van a kezemben. A projekt címe, hogy RockGiovanni, és ez sokakban azt a benyomást keltheti, mint ha Mozart operáját átírtuk volna két gitárra, dobfelszerelésre és szintetizátorra. És ez: hű, de izgalmas. Persze. Öt percig az is nagyon izgalmas lenne. De Mozart azért annál sokkal színesebb, ötletesebb, zseniálisabb világot álmodott meg, mint hogy ezt leredukálhatnánk néhány hangszerre. Nem erről van szó.
Honnan tudta, hogy meddig mehet el?
Nem biztos, hogy szavakkal el lehet mondani, hol a határa egy zenei stílusnak.
Akkor úgy kérdezem, honnan tudja, hogy melyik karakternek hogyan kell a rockban megszólalnia? Ez mégiscsak az ön képzeletére van bízva, még ha annak kellene is kiderülnie a fesztivál felkérése alapján, hogy Mozart volt a legnagyobb rocker.
A rock műfaja szoros összefüggésben van a lázadó zeneiséggel – ez közhely. A rock valami ellen lépett fel. Amikor azt mondjuk valakiről, hogy rocker, azt képzeljük, hogy nem a szabályok szerint élő. Nem a megalkuvás és nem az alárendeltség embere. Van kiállása. Temperamentumos.
A rockot mint a világhoz való viszonyt értelmezik?
Akár. A rockerség lehet ilyen is, viszonyulás a környezethez, a világhoz. De nem akarok belemenni az ilyen zsebfilozofálásba. Ezt a projektet nem kell sokkal komolyabban venni annál, mint ami: szórakoztató elképzelés. „Mi lett volna, ha...”, ezt próbáljuk megmutatni. Egyáltalán nem biztos, hogy ez így nézett volna ki, ezért nem is mondjuk, hogy ha Mozart írná ezt 2018-ban, akkor ilyen lenne.
Akkor mégiscsak jogos a felvetés, hogy ön: társszerző.
Átíró.
Hozzáadott érték, amivel betársul?
Igen, ez benne van, csak azt mondom, Mozart értéke lényegesen nagyobb. Magamtól azt a fajta zenét, amit ő írt, nem írtam volna meg. Nem tudtam volna megírni.
Miért vállalta el a felkérést?
Ez dilemma volt a számomra. Egyrészt, mert hány meg hány olyan zenész van, aki meglátja a szóösszetételt, hogy RockGiovanni, és kapásból rávágja: megint valaki, aki Mozart farvizén akar népszerű lenni. És csak gagyi rockzenét csinál a zseniális Don Giovanniból.
De ön azért nem így gondol magára és arra amit csinált?
Én nem így gondolom. Azért vállaltam el, mert beláttam, hogy ez nem kell erről szóljon. Az én szerepem lényegesen kevesebb. Ez nem ugyanakkora érdem, mint amikor valaki megír egy komoly operát. Csináltam olyat is, és tudom, az milyen munka, miből áll. Itt most volt egy adott zene, az operairodalom egyik legnagyobb alkotása. Ezt a zenét nekem kicsit, a saját ízlésem szerint is, át kellett dolgoznom. Ha teljesen újra kellene írnom a Don Giovannit, lehet, nem használnék benne rockzenét.
Hanem, milyen zenét használna?
Azt nem tudom így elmondani. Az: én vagyok.
Tud-e úgy gondolni a zeneszerzői jövőjére, hogy ez járható út az ön számára, ha mások munkáiból készít átiratokat?
Én nem ezt szeretném magamnak főprofilként. Ez érdekes kísérlet volt. Azért volt nagyon jó, mert írtam operát, és tudom, hogy az nem lett olyan nagyon jó. De most annyira testközelből találkoztam egy igazán jó operával, megismertem hangról-hangra, hasznos tanulás volt, miközben használhattam a kreatív gondolkodásomat. Nehéz szavakkal megfogalmazni, hogyan zajlik le ez egy zeneszerző agyában. Hogyan gondolkodik arról, miért is kell ezt átírni. Hozzáteszem: nem kell. Senkinek nem kellet. Nem is szeretnénk ehhez úgy állni. Ezeknek a projekteknek az a buktatója, amikor komolyabban veszik saját magukat, mint kellene.
Nem is szán neki nagyobb jövőt?
Lehet jövője. Csak nem szeretek erről úgy beszélni, mint aki éppen egy életművet tett le ezzel az asztalra. Ez tulajdonképpen érdekes kísérletezés a zenével, a zene adta lehetőségekkel. És ebben, nem is kell feltétlenül, hogy több legyen.
Bujdos Attila (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
