Kesselyák Gergely fesztiváligazgatóDiadalmenet – ezt a kifejezést használja a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója arra, hogy idei nyári műsoruk részeként Miskolcon lehet Eötvös Péter Az Aranysárkány című operájának hazai ősbemutatója, és hogy a világhírű magyar zeneszerző törekvéseiben is támogatja a fesztivált. A Bartók Pluszt június 14-e és 23-a között rendezik – úgynevezett közönségbarát klasszikusokat ugyanúgy kínálnak, mint a klasszikus zenei nyelvet használó kortárs műveket, és zenei ínyenceknek való, műfaji határokat feszegető produkciókat.
Interjú Kesselyák Gergellyel, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatójával az idei fesztiválról.
Sokféle operai ízlést igényesen kielégítő fesztiváli műsort állítottak össze, amiről később még kérdezném. De mindenek előtt: most nincs olyan nagyságrendű kísérletük, mint a tavalyi, a klasszikus operát a kortárs zenével elegyítő RockGiovanni volt. Kipróbálták, működött – és: ennyi?
Vannak álmaink, hogy mit lenne jó bemutatni annak a programnak a jegyében, amelyet a fesztiválunk hirdet. Nevezetesen, hogy a közönség szeresse meg az operát, és hogy modern népoperák megírására inspiráljuk a szerzőket. A RockGiovanni megszületése és bemutatása régóta érő kívánságunk volt. Bár a műsorunk attól is függ, hogy mihez találunk koprodukciós partnert, de azt gondoltuk, hogy ebbe a vállalkozásba érdemes belevágnunk enélkül is. A kísérlet sikerült. Akkora érdeklődés talán még egyetlen saját előadásunk iránt sem volt, mint Mozart operájának Szüts Apor-féle kiegészítése iránt. Sokfelé játszanák – a RockGiovanni további sorsa anyagi szempontoktól is függ. Drága produkció, sok jó énekes kell hozzá, nagy kórus, szimfonikus zenekar, és nagyon jó rockcsapat. Bízom benne, hogy lesz utóélete.
Ezzel a bemutatóval a fesztivál képes volt figyelmet érdemlő szakmai vitát kiváltani a hazai kulturális közéletben – járt-e ez olyan tanulsággal az ön számára, ami az idei fesztiváli programban megjelenik? Például, hogy a kísérletnek vannak határai? Vagy ellenkezőleg: nincsenek határok, legfeljebb eltérő érzékenységek vannak.
Hogy ennyit beszéltünk róla, ez már önmagában jó. Ilyen kísérletünk idén nincs. Viszont ide tartozó hír, hogy a Magyar Állami Operaház következő szezonjának műsorán több átirat is szerepel majd. Händel Messiását Mozart változatában mutatják be: lám, tőle sem volt idegen a nagy elődök művének újragondolása. Monteverdi Poppea megkoronázása című operájából Bella Máté készít újrahangszerelt, kortárs zenei elemeket használó művet. Gyöngyösi Levente rocktalanítja Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt: operai hangokkal és -hangszerelésben szólal meg – én vezénylem majd az előadást. És lesz egy operaházi koncert a MüPában – szintén én leszek a karmester – a West Side Storyból, Bernstein saját nagyzenekari átiratában. Nem azt mondom ezzel, hogy az Operafesztivál találta fel a spanyolviaszt, amikor hozzányúlt egy létező nagy műhöz, de abban, hogy most megint érdekessé válik átiratokat készíteni és bemutatni, bizonyos szempontból kezdeményezők voltunk. És ezt nem minden büszkeség nélkül mondhatom.
Jegyezzük meg: a műfajok közötti átjárás terepe maradt a fesztiválnak. Bartók Bélát mint a jazz felől is megközelíthető klasszikust ajánlják például a Sárik Péter Trió előadásában. Bartók zenéje biztosan univerzális, így a kérdés az: mi felé vezethet belőle a jazz útja?
A Sárik Péter trió telt házakat vonzott Budapesten, a Zeneakadémia dugig megtelt a koncertjükön. Nagyon elfogadott a saját művészetük. Bartók Béla maga is nagy érzékenységgel használta a harmóniákat – a jazz is ezt teszi, végtelen variációval, egymásra halmozza a tercek tornyait, jólesően bizarr hangzásokat teremtve ezzel. Sárik Péter említi: Bartók Béla zenéje sokszor olyan, mint ha megkövült, kottában rögzített improvizáció lenne. Mint ha a nekilódulásaival és a megtorpanásaival ott és akkor születne a zenei gondolat, ahol és amikor éppen eljátsszák – de egy nagyzenekar csak úgy tud improvizálni, ha le van nekik írva, hogyan improvizáljanak a zenészek. A határátjárásokra egyébként példa még Igudesman és Joo – ők a Kis éji rémzene című világjáró show-jukkal lesznek itt a fesztiválon: a műfaj teljesen új, nem stand up, és nem koncert, hanem a kettő teljes művészi értékű vegyülete. A Bohémélet nem újdonság, de hogy ledfalon vetített animációval kísérjük, ez nagyon más, nagyon modern és népszerű megfogalmazása Puccininek.
Tetszetős törekvés, hogy megadják az operabarát közönségnek, amit vélhetően el is várnak a fesztiváltól: a népszerű zenét. Az Ezrek Operája-sorozatban a Kálvária-dombon a Parasztbecsületet láthatjuk. A Három tenor gálára elkapkodták a jegyeket. De a meghirdetett műsoruk azt is üzeni, hogy az operairodalom nem slágermúzeum: a nyitógálán például széles lendülettel nyitják ki az ajtót, játszanak Sosztakovics és Korngold műveket – tetszik majd, amit hallunk?
A névsor a nyitóhangverseny esetében valóban szokatlannak és merésznek tűnhet. És talán kell némi nyitottság a közönség részéről ehhez. De hiszek benne, hogy a koncert feledhetetlen élményt nyújt. Aldo Finzi tragikus sorsú szerző. A La Serenata al Vento című művével megnyerte a milánói La Scala operaíró pályázatát, de az operáját a zsidótörvények miatt nem mutathatták be. Csodálatosan szép, Puccini hagyományain alapuló zene az övé – mi most részleteket mutatunk be belőle. Remélem, eljön az idő, amikor a teljes operát eljátszhatja a fesztivál – csatlakoztunk a nemzetközi alapítványhoz, amely a származási, politikai okokból üldözöttek műveinek felkutatására és bemutatására szerveződött. Korngoldot a hollywoodi zeneszerzés atyjának tartják, méltán. Nem mellesleg egy operettet és hat gyönyörű operát is írt. A halott város címűt a miskolci fesztiválközönség is láthatta, az elmúlt évek egyik nagy sikereként emlékszünk vissza erre az előadásunkra. Most a Das Wunder der Heliane című operájára koncentrálunk. Sosztakovicsnak az én értékrendemben Bach és Mozart mellett, a legmagasabb polcon a helye. A Cserjomuski című operettjéből készült zenekari szvitet játsszuk el – ez is nagy álmom volt. A világ egyik legelmélyültebb, legtragikusabb hangon is író zeneszerzője szocreál operettet írt, de valami fantasztikus színvonalon. A bizonyíték rá, hogy ha valami népszerű, nem kell minőségvesztéssel járnia. A nyitógála szerzői közül Puccinit nem kell bemutatni. Végül Albin Friestől egy gyönyörű áriát hallgatunk meg. Az ő Nora című műve az operaíró versenyünkre született, az idei fesztiválon a teljes operát bemutatjuk majd. Fries Richard Strauss késő romantikus zenei anyanyelvét használja, a sajátjaként, teljes természetességgel. Azt remélem, hogy a nézők a nyitógála után megrohamozzák majd a jegypénztárat, hogy a Norára megvegyék az utolsó jegyeket.
A Nora szerzője vállaltan a saját korunk intellektuális zenedrámai törekvései ellenében választott érzelmes librettót, hozzá a zenében a késő romantikát. Olyan népopera született, mint amilyenről ön álmodik?
Szívem szerint az operaíró verseny mind a négy döntősét bemutatnám – a négyből együtt rajzolódnak ki az irányok, amelyeken elindulva eljuthatunk a népoperához. A Nora szép, késő romantikus opera – a librettó múlt századi történet, és mivel is lehetne inkább felidézni ennek a kornak a hangulatát, mint az onnan eredő zenével. Andorka Péter a Boszorkányvérrel, ezzel a Vörös Rébék feldolgozással inkább a musical, a folyton pezsgő ritmusok irányából közelít. Ezt tartja a ma embere számára érdekesnek, és neki is igaza van. Valentin Dubovszkoj Kőangyal című darabja a nagy orosz operaszerzők zenei nyelvéből merít, nagyon bátran keveri a stílusokat: például a sanzont, vagy Sosztakovics operetthangzást, vissza-visszatérve a romantikához. A Jane Eyre, Juraj Filas operája a jazz hatásaival visz új színt a kortárs zenébe. Nem én döntöm el, hogy miből lesz népopera. De azt látom, hogy a nyolc éve, a kiáltvány elhangzásával elkezdődött a zenetörténeti folyamat, a szerzők ebben a szellemben is gondolkodnak világszerte, még ha nagyképűnek hangzik is, amit mondok. De hát van benne részünk, hogy komolyan vegye a világ ezt a törekvésünket. Hogy pont a Nora olyan érvényű opera lesz-e, mint a Carmen? Szerintem nem, de szép és sokat játszott opera lehet belőle. Mindenkinek javaslom, hallgassa meg.
Az idei Bartók Plusz nagy vállalásának tűnik Eötvös Péter operájának, Az Aranysárkánynak a hazai ősbemutatója...
...nem nagy vállalásnak érzem, hanem diadalmenetnek. Péter a legnagyobb ma élő operaszerzőnk. Az operaházak sorban állnak, hogy művet rendelhessenek és mutathassanak be tőle. A felkérésünkre vállalta az operaíró verseny zsűrielnökségét, és hozzájárult Az Aranysárkány hazai ősbemutatójához. Világra szóló, hogy jelen van a fesztiválunkon, tekintélyével is súlyt ad mindannak, amit ma a fesztivál jelent. A legigényesebb ízlésnek megfelelő intellektuális zenét ír. Megjegyzem: Az Aranysárkányban sok a vicces szituáció. Mint ha komédiát néznénk, amelynek tragikus a vége. Az igazán nagy színpadi mesterek sajátja, hogy szórakoztatva tanítanak. Eötvös Péter is megtalálja a módját, hogy segítse az opera befogadását. Aki megnézi nálunk ezt az előadást, az operajátszás élmezőnyéről szerezhet benyomást.
A Bartók Plusz 2019 részletes programja »
Kékszakállú plusz Prometheus
Az idei Bartók Plusz Operafesztivál egy estén, egy előadásban kínálja Bartók Béla világhírű operáját, A kékszakállú herceg várát és Alekszandr Szkrjabin Prometheus: A tűz költeménye című különleges művét.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekart zeneigazgatójuk, Hamar Zsolt vezényli. Volt már egy korábbi Bartók-est karmestere, akkor a Miskolci Szimfonikus Zenekar adta elő az ő értelmezésében Bartók Béla három színpadi művét a fesztiválon.
Kesselyák Gergely Szkrjabinról és művéről mondja:
– Örültem, hogy szóba jöhetett a bemutató. Szkrjabin a szinesztétikus érzékeléséről is híres volt – ebben a művében a hangokhoz az általa látott színeket társította és leírta, milyen gyorsasággal kell ezeknek váltakozniuk. Nyilván ezt az ő idejében egyszerű fényorgonával lehetett megoldani, de ez az élmény a mi előadásunkban, a digitális technika korában kiteljesedhet.
Az interjút készítette: Bujdos Attila (Észak-Magyarország)
