Hamar ZsoltIsmét a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól hallhat Bartók-zenét az operafesztivál közönsége. Az együttes főzeneigazgatója azonban nemcsak vezényli A kékszakállú herceg várát – hanem rendezi is. A kettős szerepről és karmester sajátos nézőpontjáról is beszélt nekünk Hamar Zsolt.
– Ma már gyakori, hogy a művészek más-más szerepkörben is kipróbálják magukat – de az nem mondható általánosnak, hogy karmesterek rendeznek. Miért vágott bele ebbe az új feladatba?
– Mintegy huszonöt éves karmesteri pályám utóbbi bő tíz évét főként operakarmesterként töltöttem. Fantasztikus művészkollégákkal dolgozhattam együtt, így csodálatos rendezőkkel is, akiktől nagyon sokat tanultam. De nem titok, voltak keserű élményeim is. Például, amikor olyan valaki akart operát rendezni, aki nem is tudott kottát olvasni. Ez pedig nem vezethet jóra. Hitem szerint az opera nem egy zenei aláfestéssel ellátott librettó, hanem olyan dráma, melyet a zeneszerző ír, a zene nyelvén, a zene kifejezőeszközeivel. Éppen ezért a komponista alkotói szándéka a partitúra alapos tanulmányozásával és megértésével fejthető meg. Talán e kettőség érlelte meg bennem az elhatározást, hogy kipróbáljam magam rendezőként is.
– Ugyanakkor vezényli is az előadást – miközben az egyik feladat inkább a szerzői akarat érvényesítése, a másik pedig annak mindig megújuló értelmezése.
– A szerzői akarat érvényesítése és annak megújuló értelmezése véleményem szerint nem mond ellent egymásnak. Sőt! Természetesen mindent meg kell tennünk a szerzői akarat minél pontosabb megértése és megvalósítása érdekében, de önámítás azt állítanunk, hogy az előadóművészet célja az „egyetlen helyes” út állhatatos keresése, kutatása, majd esetleges felmutatása. Bár kétségtelenül léteznek korszakos interpretációk, mégis azt kell mondjam, hogy nincsenek örökérvényű előadások. Az előadóművészet nem kis mértékben az „akkor és ott” pillanatának művészi megragadása.
– Milyen hangsúlyokra, megoldásokra számíthat Öntől Bartók operájának közönsége?
– Számomra is a férfi-nő kapcsolat a legizgalmasabb a maga teljességével, de ellentmondásosságával, gyönyörével és kínjaival, fájdalmas dialektikájával – és mindennek a zenei mikrokozmosz törvényei között való megjelenítése. Értelmezésem szerint a herceg vára maga a zene, ahová Kékszakállú bezárkózik, ahová menekül önmaga és a világ elől. Vágyakozik a kinti világ megismerésére, sőt meghódítására, és Judit megjelenésével erre meg is kapja az esélyt. De ahogy ez a múltban is mindig kudarccal végződött, úgy most is kódolva van az újra bezárkózás tragédiája. Ha pedig a vár a zene szimbóluma, akkor természetes módon annak színpadi megfelelője nem lehet más, mint maga a zenekar!
– Az est másik műve A tűz költeménye – miért ezt választotta a Kékszakállú párjának?
– Kiváló barátom és kollégám, Kesselyák Gergely, az operafesztivál igazgatója szeretett volna mindenképpen olyan zenét a programba illeszteni, amely alkalmas arra, hogy az előadást fényfestés kísérje. Kézenfekvő volt a Prométheusz, hiszen Szkrjabin remekműve kortársa Bartók operájának, 1910-ben született. Ez az egyik legelső és leghíresebb példája annak, hogy egy zeneszerző nemcsak hangokat és zenei effektusokat álmodik meg, hanem a fényjátékokra vonatkozó utasításokat is beleír a kottába.
– Visszatérve Bartókra: a nemzeti zenekar Kocsis Zoltán munkássága előtt tisztelgő, önkéntes Bartók-moratóriuma véget ért. De lesz-e folytatása a Bartók Új Sorozatnak?
– Bartók Béla zenéje és művészete a magyar és egyetemes kultúra egyik legfontosabb értéke. Kötelességünk játszani, gondozni, és minél inkább közkinccsé tenni. Be kell vallanom, nekem személy szerint már-már fizika kínt jelentett néha a saját magam által meghirdetett moratórium, hiszen eddig még sosem volt olyan évadom, mikor ne vezényeltem volna Bartók művet, műveket. Éppen ezért most, a „gyászév” leteltével természetesen újult erővel szeretnénk Bartók-műveket játszani, hiszen ez legfontosabb és legkedvesebb zenei anyanyelvünk. Ezzel együtt úgy gondolom, a Bartók Új Sorozat Kocsis Zoltán szellemi hagyatéka, életművének mementója, melyet érintetlenül kell megőrizzünk és hirdetnünk.
Az interjút készítette: Csörnök Mariann
