Albin FriesAlbin Fries osztrák zeneszerző Nora című művével nyerte meg 2018-ban a Bartók Plusz Operafesztivál nemzetközi operaíró versenyét. A szerző vonzódik a késő romantikus muzsikához. Teljes természetességgel fordult a melodikus zene és az érzelmes történet irányába, mert – mint fogalmazott – műveivel a klasszikus, dallamos zenét képviseli. A szerzővel operája kapcsán a kortárs zene nyugat-európai megítéléséről is beszélgettünk.
– Mik a tapasztalatai a kortárs operák fogadtatásáról Nyugat-Európában?
– A kortárs operába járókról az a benyomásom, hogy nem elsősorban a zene, hanem inkább a szüzsé, vagy az izgalmas és provokatív színpadi megjelenítés érdekli őket. A Bécsi Állami Operaház korrepetítoraként úgy tapasztaltam, hogy az előadások sikerességében a zenének másodlagos a szerepe, és a modern opera színpad nélkül érdektelen. Ki is hallgat manapság kortárs operát CD-n? Kevesen merik kimondani a zenével kapcsolatos negatív véleményüket. Nekem erről mindig a Császár új ruhája című mese jut eszembe.
– Mi az Ön zeneszerzői hitvallása?
– Művészi hitvallásom röviden: innováció helyett inspiráció. Zenénk jövője minden bizonnyal a tonalitás valamilyen meghatározott formája. A zeneoktatásban sajnos ennek az ellenkezőjét propagálják. Valami igazán újszerűt kell létrehozni, ami nem hasonlítható valamilyen már megkomponálthoz, noha ez ma már szinte lehetetlen vállalkozás. A mai zene minél fájdalmasabb, annál mélyebb, minél érthetetlenebb, annál értékesebb. A múltban a művészi küldetés mellett minden műalkotás fontos alkotóeleme volt az élvezhetőség.
– Eddigi életműve igen sokoldalú. Hol helyezkedik el ebben a Nora, a versenygyőztes operája?
– Nem csak zenei téren törekszem a sokoldalúságra. Az élet túlságosan költséges, és manapság nem is tart túl sokáig ahhoz, hogy az ember egy életre szólóan csak egy dologgal jegyezze el magát. Más néven ugyan, de három botanikai könyv szerzőségéhez és két új növényfaj leírásához is köthető vagyok. Mostanság megint mással, de természettudományos dolgokkal is foglalkozom. A Nora minden bizonnyal zenei tevékenységem központi darabja. Semmilyen más alkotásom nem okozott annyi örömet, később csalódást, mint ennek az operának a megkomponálása. Nagyon rövid idő alatt, szinte transzban írtam, próbák szünetében. A világ 20 operaházának küldtem el. Alkalmasint a San Francisco-i Operaház küldte vissza a partitúrát, azzal a megjegyzéssel, hogy hetente 6 operát kapnak... A többi intendánsnak egy e-mailt sem ért meg a Nora. Néhány neves karmesternek is megmutattam a partitúrát. Ugyan valamennyien lelkesen fogadták a darabot, a bemutatót azonban egyik sem merte megkockáztatni. Simon Young, a Hamburgi Opera akkori vezetője sem. Koncertszerű előadást ajánlott fel, valószínűleg nem volt elég bátorsága egy tonális opera színpadra állításához. A gyermekeknek és az egyház számára készülő daraboknál „megengedett” a tonális zeneszerzés. Így kaptam a Bécsi Állami Operaháztól felkérést egy, a nagyszínházban előadandó gyermekopera megírására. A Persinette (Galambbegy) ősbemutatója karácsonykor lesz.
– Miért gondolta, hogy művében vissza kell térni a késő romantikus zenei nyelvhez és témához?
– Nem csak a Nora, hanem valamennyi kompozícióm ezen a hangon szól. Ez az én zenei stílusom. Az, hogy a szűklátókörű kritikusok a mai extrém módon toleráns világunkban csak atonális alkotásokat fogadnak el, az nem a közönségen múlik. A Nora érzelmes története tudatos választás eredménye, egyben ellenpontja korunk intellektuális operáinak. Bátor döntés volt ez részemről, de ha mondhatom, egyben művészi öngyilkosság is.
– Egyetért a Bartók Plusz törekvésével, hogy közönségbarát operákkal, közérthető, harmonikus zenével lehet újra meghódítani a közönséget?
– Minden zeneszerzőnek a közönségre, az előadhatóság szempontjaira és a siker reményére tekintettel, hitelesen kellene komponálnia. Én úgy írom a zenéimet, ahogyan azokat, mint kedvenc zenéimet, hallani szeretném. A Bartók Plusz által képviselt elképzelésekről egy párhuzam jut eszembe. 1923-ban a Schönberg Kör ellenlábasai, Korngold, Zemlinsky és mások „alternatív ünnepi játékokat” tartottak Salzburgban, hasonló céllal, mint Miskolcon Önök. Nagyon bátor kezdeményezésnek tartom azt, amit a Bartók Plusz csinál. Nem tudom, hogy a magyar kritikusok mit szólnak mindehhez, de Ausztriában vagy Németországban ma még elképzelhetetlen egy ilyesféle művészi koncepció szerint működő komolyzenei fesztivál.
Az interjút készítette: Méhes László
