Kesselyák Gergely fesztiváligazgatóBetemetett árkok. Fantasztikus közönség. Beszél róla a világ. Interjú: Kesselyák Gergellyel, a Bartók Plusz Operafesztivál fesztiváligazgatójával. (2019. 11. 26. – Észak-Magyarország, Bujdos Attila)
„Az első örömmámor évekre szóló lendületét éreztem, mint a 2001-es indulásnál. Örömhullám öntötte el a belvárost, amikor kivittük az operát az utcára.” Az Ezrek Operája sorozat születéséről mondja ezt a fesztiváligazgató. Nyolc népszerű opera részleteiből válogat az évet záró gáláján a Bartók Plusz Operafesztivál. 2020-ban a huszadik operaünnepre készülnek abban a városban, amelynek a rendszerváltás után odalett acélvárosi önazonosság helyett segített az új imidzs keresésében az azóta meggyökeresedett kulturális rendezvény. Kesselyák Gergelytől azt is megkérdeztem: mennyire nyugodt a jövőt illetően.
8 Ezrek Operája – a cím a hagyományon belül épülő izmos hagyományt jelzi. 2012-ben, az első ilyen előadás előtt mondta: „nem kellenek előtanulmányok, hogy az opera elérjen a szívünkhöz. A földön, a járdaszegélyen ülve is mindenkit megérinthet a zene.” Jól teljesít ez a sorozat?
Szerintem igen. Nagyon jó szívvel emlékszünk vissza erre az első Tosca-előadásra. Az első felvonást a városháza új épületénél adtuk elő. Nagyon meleg délután volt. Kiss B. Attila mikroportja beázott az izzadságtól. Elnézést kértünk: meg kell állnunk, hogy kicseréljük. Tapsvihar köszöntötte a bejelentést – látszott a járdaszegélyen ülő közönség öröme, hogy ilyen szereplőkkel, nagyszerűen felkészült zenekarral láthatják és hallhatják az operát. Nagy sikere lett az első felvonásnak, majd a másodiknak a polgármester úr ablaka alatt, és a teljes Toscának is az Avason, a kilátónál. Az első örömmámor évekre szóló lendületét éreztem, mint a 2001-es indulásnál: emlékszem a legelső estére, amikor kinyílottak a kapuk, és néztük, jönnek-e. És özönlöttek az emberek, szebbnél szebb ruhákban. Ilyen örömhullám öntötte el a belvárost, amikor kivittük az operát az utcára. Nem hívtuk még Ezrek Operájának, de így kezdték emlegetni a városban. Erre mi nagyon büszkék lettünk, hiszen a közönségtől kaptuk az elnevezést. És a következő évben már mi magunk adtuk ezt a címet a sorozatnak.
A fesztivál többféle vállalása között nemcsak az szerepel, hogy az opera klasszikus értékeit népszerűsítve vezessen el új közönséget ehhez a műfajhoz, de az is, hogy bebizonyítsa: az opera kortárs műfajként is lehet népszerű. A két cél ugyanarra a közönségre is igaz lehet?
A fesztivál alaptézise, hogy a huszadik században mély árok keletkezett a közönség és a kortárs szerzők között. A fesztivál elsődleges hivatása, hogy ezt az árkot betemessük, ismét összeborulhasson szerző és közönség. Ez biztosan kettőn múlik. Az a véleményem, hogy az első lépést a szerzőknek kell megtenniük. De a közönségnek is meg kell tennie a maga lépését a műfaj és a kortárs művészetek felé. Ha a bizonyított műveknek köszönhetően megszeretik az operát, hátha lesz bennük érdeklődés a kortárs szerzők iránt is. Arra is emlékeztetni szeretnék, hogy operán nagyon sok mindent értünk: Monteverdi Orfeóját csak úgy mint Mozart Varázsfuvoláját, az olasz romantikusok műveit vagy a wagneri zenedrámát. Sok operakedvelő rajong az egyikért, de meg nem hallgatná a másikat. Ha valaki operaszerető lesz, az még nem azt jelenti, hogy minden operát szeret majd. A modern marketing irányából is közelíthetünk a kérdéshez: legyen szó bármilyen cégről, minél nagyobb közönséget kíván megszólítani. Ha szeretnék, hogy a márkájuk elterjedt legyen, azon kell dolgozniuk, hogy a híre minden szegmensbe eljusson.
A kulturális marketing nehezebb helyzetben lehet, a hétköznapi fogyasztási cikkekénél kisebb merítés esélyével próbálhatja megértetni például a nemzetközi operaíró versenyről, hogy ha nem is létszükségletünk a kortárs opera, de a művészet teljesebbé teheti az életünket.
A személyünkkel szavatolunk. Nekünk kell hogy elhiggye a közönség: az ide készülő bemutatók megtekintésével az újat megtapasztalás privilégiuma lehet az övé. Elsőként láthat és hallhat valamit, amiből később világsiker lesz. Elmondhatja, hogy ott volt a születésénél.
Nem afféle hasznos sznobizmus ez?
Ami engem illet, nálam nem marketingkérdés, hogy ezt a programot adtam a fesztiválnak. Őszinte, mélyről feltörő vágyam teljesülhet. Annyira jó lehetett Verdi vagy Puccini korában élni! Várni, milyen lett a mester új operája. Szeretném valahogy visszahozni azt az aranykort, amelyben akkora intellektuális élményre várunk, mint egy jó új opera bemutatója. Persze, lehet benne sznobizmus is. De egyben ez az adható legnagyobb élmény. És ezért fontos, hogy efelé tart a fesztivál. Nagyon fontos erre inspirálni a szerzőket is. Lehet, nagyképűen hangzik, hogy éppen én mondom, de már megmozdult a világ, már beszélnek erről. A Radio Russia minden évben másfél órás interjút készít velem. Mindig elmondják: százmillióan hallgatnak minket. Mit üzenek nekik? Azt: óriási eredmény, hogy az operaíró versenyünk bekerült az operaéletbe, az operai közbeszédbe.
Milyen érzés százmilliókhoz szólni?
Bizonyos szempontból semmit sem érzek: amit mondok, el kell mondanom. És pont. Nem is úgy érzem, hogy rám kell figyelni, hogy a személyem lenne a fontos. A miskolci közönség számára valószínű az is fontos, hogy az elmúlt nyolc évben elhihették: nem engedek színpadra olyan művet, amit fáj majd meghallhatni. A miskolci fesztiváli közönség megértette: ez fontos dolog.
Jövőre a huszadik fesztivál következik. Az induláskor a neves színikritikus, Koltai Tamás Werner Herzog hőséhez hasonlította önöket – Hegyi Árpád Jutocsát, Müller Péter Sziámit és önt –; miként Fitzcarraldo, készek áthúzni a hajót a hegyen, csak hogy opera szülessen a dzsungelben. Egyfelől látni, hogy sikerült: van fesztivál, működik. Másfelől tudott, hogy minden évben nulláról kell kezdjék, ami az anyagi támogatást illeti. Mennyire nyugodt az ünnepi fesztivált illetően?
Nem vagyok nyugodt. Sosem rejtem véka alá, hogy komoly hiányérzetem van. Azért tudok jó szívvel beszélni erről, mert nem érzem, hogy ne tettem volna meg mindent a megoldás érdekében. Minden évben tavasszal dől el, hogy igazán mennyi pénzünk lesz az aktuális fesztiválra. A támogatók részéről jóindulatú a hozzáállás, de addig nem tudunk szerződni a programra, amíg legalább írásos feljegyzés nincs róla, hogy a pénzt megkapjuk. Hogy így van, ez azért baj, mert így lemaradunk a számottevő külföldi érdeklődő közönség eléréséről. Ehhez legalább egy évvel hamarabb meg kellene hirdetnünk a napra és órára pontos műsort. Ezt, ebben a finanszírozási rendszerben nem tudjuk megtenni. A miskolci közönség fantasztikus: évről évre megtöltik a nézőteret azokon az előadásokon, amelyeket tulajdonképpen a világ opera iránt érdeklődő közönsége számára szervezünk. Mert hiszen ez a feladatunk: olyan programot tárni a világ kultúrturistái elé, amiért éppen Miskolcra és nem máshová érdemes utazniuk. A fesztivál kezdeteihez képest megváltozott a közép-európai kulturális ajánlat. Úgy tudunk versenyképesek maradni, ha valami egyedit mutatunk. Az én fájdalmam, hogy ezt nem tudjuk időben szétkürtölni a világban. Szoktuk mondani: titokban szervezünk valami igazán fantasztikusat.
Nem jól hangzik.
Szeretném, ha egyértelmű lenne: ez nem most van így. Ez mindig így volt. Sajnos nem sikerült elérnünk, hogy az évről évre finanszírozást legalább a bázisszám alapján működő finanszírozás váltsa fel. Igazán nem tudom, mi az oka ennek, hiszen a pénzt mindig odaadták. A kiszámíthatóság a hatékonyabb felhasználást segítené. Az elmúlt négy évben már majdnem félmilliárd forint volt a támogatásunk. Az ötödét a város adja, a többit az állam. Ez, azt mondhatom, helyes arány, hiszen nincs az az európai középváros, amelyik maga tudna finanszírozni egy ilyen fesztivált. A Bartók Pluszt mi Miskolcon csináljuk, de ez nem csak helyi kulturális rendezvény, az országos kínálatot gazdagítja. Tavaly a minisztériumban volt változás, most az önkormányzatnál. Veres Pál polgármester úr a támogatásáról biztosított minket, személyesen is kiemelten fontosnak tartja a fesztivált, úgy érzem, szeretné továbbfejleszteni. Most új önkormányzati kollégákkal kell majd mennünk pénzt kérni a kormányzattól, úgy, hogy a helyi várospolitikai és a kulturális kormányzati szándék találkozzon.
Tudható, hogy José Carrerasszal tervezik nyitni a 2020-as fesztivált. Amikor ezt bejelentette, azt mondta: csúcsára ér ezzel a fellépéssel a fesztivál, amelynek missziója a legmagasabb zenei kultúra képviseletével érdekessé és fontossá tenni Miskolcot. Kifejthető-e bővebben is ez a gondolat, hiszen léptek már fel itt világsztárok, például Jelena Obrazcova, Marton Éva.
A három tenor a világ valaha volt legismertebb operalegendája. Sem marketing-, sem szakmai szempontból nem lehetséges felülmúlni, hogy közülük a még mindig aktív José Carreras eljön Miskolcra. Azt várom a fellépésétől, hogy ez a hihetetlen személyiség nálunk is olyan jó formában lesz, mint ami az utóbbi szerepléseit is jellemezte.
