Augusztus 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Ez következik

Kísérőrendezvény

„Szirtes Edina Mókus a magyar worldzenei színtér egyik legrendhagyóbb figurája. Nagyon ritka koktél az övé: virtuózan rutinos profi, s közben száz százalék természetes egyéniség. Hol folkos, hol sanzonos, hol keleties, hol kortárs zenés hangzásban utazik, de markáns hegedűfutamai és száz közül is felismerhető, sodró-nyers énekhangja mindenféle áramlatokon felülemelik. Szerelem és kínai filozófia, égbemászás és földönjárás, misztérium és vagányság... Szirtes Edina Mókus természeti jelenség. róla nevezném el az első magyar hurrikánt, Katrina és Sandy hazai rokonát.” (Lackfi János költő)

Idén 10 éves a Fabula Rasa, Szirtes Edina Mókus világzenei együttese. Az első Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztak be, ahol produkciójukat szakmai különdíjjal jutalmazták. Majd neveztek az amerikai Songwriter Competiton versenyre, ahol a beküldött mintegy 15 000 dal közül világzene kategóriában döntősök lettek. 2010-ben a Tesséklássék című albumuk a Fonogram díjátadón az év világzenei albuma lett.

Eklektikus zenei világukat a környező népek folklórjának izgalmas ritmikája és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Szirtes Edina Mókus nem népdalfeldolgozásokat, népdal-adaptációkat készít, hanem sokféle hatást magába olvasztó saját zenei nyelvén szólaltatja meg a klasszikus magyar irodalom legszebb verseit Arany Jánostól, József Attilán át Radnóti Miklósig. Egy-egy új melódiájú népdalszöveggel is találkozhatunk majd, igazolva, hogy népdalok akár ma is születhetnek. A kortárs folkban magyar, cigány, balkáni népzenei emlékek kavarognak, sok-sok improvizációval, s mindez egyetlen cél érdekében: legyenek észrevehetetlenek a határok a zenében éppúgy, mint az emberek között!

2016. 06. 17., 21.00 – Nyári Színház

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Bővebben ...A Szentendrén 1995-ben megalakult Söndörgő útját a Vujicsics együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált.
Tamburára épülő, de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható.

Készített lemezt a macedón čoček „királyával”, Ferus Mustafovval, a 2010-es Lost Music of the Balkans című albumát pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village. A két éve megjelent Tamburocket 2014 októberében az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, és abban a hónapban a santiagói WOMEX közönségét is elbűvölte. 2015-ben az együttes elnyerte a legjobb world music albumnak járó Fonogram-díjat. 2016 őszén jelenik meg az első Live albumuk.

Az együttes tagjai: Buzás Attila, Eredics Áron, Eredics Benjámin, Eredics Dávid, Eredics Salamon

2016. 06. 17., 18:00 – Szent István tér

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Bővebben: Big Daddy WilsonBővebben: Big Daddy WilsonBig Daddy Wilson és a Ripoff Raskolnikov Band

Big Daddy Wilson Észak-Karolina állam egyik kisvárosában, a templomi kórus és a helyi countryrádió dalain nőtt fel. Ahogy említi vallomásában: „Nagyon szegények voltunk, de gyönyörű gyermekkorom volt. Kicsi koromtól dolgoztam a dohány- és gyapotültetvényeken. 16 évesen otthagytam az iskolát, majd később beálltam az amerikai hadseregbe. Egy igazi country boy voltam.”

Big Daddy Wilson hangjában tisztán és erőteljesen érződik az eredeti blueszenészek hangzásvilága, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor a zene még a tornácról szűrődött ki az utcára, nem okostelefonból.

Wilson csodálatosan meleg baritonja az afroamerikai dalok folyóvizében keresztelkedett és gyógyító ereje van. A dalok a blues, a spirituálék, a gospel és a country & soul világát hozzák el az ő különleges, a szívet mélyen megérintő világából.

A koncerten zenekarával közreműködik a Linzben született, az évek során azonban már tiszteletbeli magyarrá avanzsált bluesgitáros, a vagabund, aki bejárta Európát, a labanc Tom Waits: Ripoff Raskolnikov.

2016. 06. 16., 21:00 – Nyári Színház

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények

Bővebben: Vermes Tímea Vermes Tímea nem ismeretlen a miskolciak előtt. Több opera-, operett- és musicalszerepben is láthatták, hallhatták. Jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagja, de vendégként a Budapesti Operettszínházban is énekel.

A pécsi VoiSingers a modern zenei elképzeléseket öltözteti kórusmuzsikába. A mai klasszikus kóruséneklés egy igencsak szűk társadalmi réteg igényeit fedi. Az elmúlt húsz esztendőben a média által kínált zenei paletta soha nem látott mértékben felhígult, és a benne fellelhető emberi értéket képviselő zenék száma ijesztően megcsappant.

A VoiSingers egy újszerű megközelítése az egyes dalokból született átiratoknak, egy új közösség, egy döntés, mely felméri és megvalósítja – a fiatalok zenei igényeit minden eddiginél jobban figyelembe véve – a méltán világhírű magyar kórusmuzsika tovább fejlődésének lehetőségeit. Az együttes vezetője és a zenei átiratok készítője: Balásy Szabolcs.

Közreműködik: Jenei Gábor

2016. 06. 16., 19:30 – Szent István tér

címkék: fesztiválok listája: 2016
műfaj: koncert,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook