Október 2024  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Ez következik

Sándor Szabolcskarmester

Budapesten született 1973-ban. Karmester, zongoraművész, korrepetitor. Zenei tanulmányait ötévesen kezdte zongorán. Első színpadi fellépése hétévesen volt, majd budapesti és hazai színpadokon is szerepelt (rádió, kultúrházak, versenyek).

Tanulmányait Schweitzer Katalinnál folytatta a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakán, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Várjon Dénes növendékeként summa cum laude zongoraművészi és kamaraművészi diplomát szerzett. Bár első diplomáit 1996-ban szerezte, de már 1991-től a Szent István Király Zeneművészeti és a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanított kamarazenét, valamint az összes hangszeres szak korrepetitora volt. Ezt követően tanársegédi felkérést kapott Sass Sylviától, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem keretein belül.

Zenei munkái mellett tanulmányait korrepetitor szakon folytatta, ahol összevont évek után 1998-ban diplomázott a Zeneakadémia nagytermében. Tanárai: Varasdy Emmi, Patkó József, Vashegyi György, Tihanyi László, Sári József volt. Ugyan ebben az évben Patkó József – az akkori tanszékvezető – meghívására került az Operaházba mint korrepetitor, Ligeti György Le grand macabre zenei vezetőjeként. 2000-ben Szinetár Miklós kinevezte az Opera Stúdió zenei vezetőjévé, valamint 2001-2006 között többször készített elő operaprojekteket Pekingben (Turandot, Aida, Bohémélet) Kürthy András rendező és Tibor Rudas – a 3 Tenor volt producere – meghívására. Később (2001-ben) az Operaház karigazgatójává nevezték ki.

Sass Sylvia javaslatára fordult végül a karmesteri pálya felé, így tanulmányait Olaszországban folytatta az Accademia Musicale Pescaresén. Bár karmesteri diplomáját csak 2007-ben szerezte meg, a budapesti Operaház már 2004 óta karmesterként is foglalkoztatta. 2006-ban 3. díjat nyert az Orvieto-i Nemzetközi Operakarmester versenyen, ahol Puccini: Bohémélet című operáját dirigálta a Mancinelli Theatre-ben, majd megalapította az Opera Viva és a Rotary Hungary Orchestrát.

2008-ban a Szegedi Tudományegyetem ének tanszékének tanára lett. 2010-ben és 2011-ben a szombathelyi Bartók Fesztivál betanító karmestere. A Filharmónia meghívására a Fiatal Tehetségek koncertsorozat karmestere, ahol a MÁV Szimfonikus Zenekarral, valamint a Korunk Zenéje sorozatban a Savaria Szimfonikus Zenekarral működött együtt. 2010 januárjában újévi koncertet vezényelt Cataniában, 2011 tavaszán pedig Kálmán Imre: A cigányprímás című operettjét vezényelte svájci és németországi turnékon, valamint a Failtoni Zenekarral 23 koncertet adott Mexikóban 21 különböző nagyvárosban. Marton Éva meghívására – 2011 óta – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakának tanára. Doktori tanulmányait 2014-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdte meg.

2015 szeptemberében meghívást kapott Svájcba, ahol a Theater Orchester Biel Solothurn karmestere és korrepetitora, valamint a Berner Schweizerische Opera Master meghívott tanára lett. Az évad első felében Britten: Owen Wingrave, Piazzola: Maria de Buenos Aires és Verdi: Traviatáját vezényelte, tanította be.

Operafesztivál fellépése:

2017. 06. 21.
» Mátyássy Szabolcs: Scaevola

címkék: fesztiválok listája: 2017
közreműködők: karmester
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook