A lelkes amatőr kórustagokból álló énekkar az elmúlt évtizedekben Európa szinte valamennyi országában koncertezett. A külföldi vendégszereplések egy része cserekapcsolaton alapult, de külön is ki kell emelni az európai és tengerentúli énekkarok százait megmozgató EUROPA CANTAT fesztiválokat, amelyen a Vox Humana Énekkar - kezdetben egyedüli magyar énekkarként – korábban négy alkalommal is részt vett.
A Vox Humana énekkar eredendően egy zeneszerető baráti társaságnak köszönheti létét, akik 1938-ban elhatározták, hogy két-háromévi, saját örömükre folytatott éneklés után hivatalosan is kórussá szerveződnek. Első vezetőjük, Sümegh Miklós szakértelmének és a tagok lelkesedésének köszönhetően már néhány éven belül sikerrel szerepeltek a Magyar Rádióban és a Zeneakadémián.
Az alapító karnagy távozását követően 1942-től 1999-ben bekövetkezett haláláig, 57 éven keresztül Maklári József Liszt-díjas karnagy állt az énekkar élén. Az első igazi szakmai kiugrást az 1961-ben a Debreceni Bartók Béla kórusversenyen, és rá két évre a XI. Arezzoi Nemzetközi kórusversenyen elért I. és III. helyezés jelentette. 1976-ban az énekkar a XXIV. Arezzoi Nemzetközi Kórusversenyen újabb I. díjakat szerzett, vegyeskari és folklór kategóriában.
2009-ben a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége "Kórus" kategóriában KÓTA-díjjal ismerte el az énekkar munkásságát.
2013. január 22,-én a kórus elnyerte Vác Város Művészeti Díját.
2014. tavaszán az első Vándor-Révész nemzetközi kórusversenyen első díjat nyert,
A Vox Humana énekkar karigazgatója 2011 óta Sándor Bence.
Operafesztiváli fellépésük:
2016. 06. 19.
» Bartók Kórustalálkozó
2013. 06. 19.
» Carl Orff: Carmina Burana