Egy profetikus alkotás és egy varázslatosan profán vígopera szerepelt a fesztivál második napjának fő programjában: Franz Schmidt monumentális oratóriuma és Mozart Figaro házassága.
A hétpecsétes könyv
Franz Schmidt… Nem túl sokan lehetnek, akiknek erről a névről az a zeneszerző jut eszükbe, aki nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy az Újszövetség záró fejezetének, A jelenések könyvének zenei formát adjon. A mű 1937 februárjára készült el, majd 1938. június 15-én Bécsben sor került az ősbemutatóra is. Az Osztrák-Magyar Monarchiában német apától és magyar anyától származó muzsikus alkotása szinte születésének pillanatától megosztotta a közönséget: az emberi lélek mélységeit felkavaró nagy ívű kompozíció ugyanis durva és erőszakos zenei képeiben félelmetes erővel jelenítette meg a bibliai végítéletet a második világháború hajnalán. A szimbolikus elemekből felépülő mű története szerint a jó és rossz harcát ábrázolja. Ezért amikor a darabot bemutatták, vagyis az Anschluss idején, a szerzőt azzal is megvádolták, hogy rokonszenvezik az erőszakos hatalmi politikával.
Az 1939-ben elhunyt Franz Schmidtet végül az utókor rehabilitálta, A hétpecsétes könyv ennek ellenére nem került fel a gyakran játszott zenekari művek listájára. Magyarországon eddig csupán néhány alkalommal adták elő, bizonyára ezért látta szükségét a Miskolci Szimfonikus Zenekar, hogy a „Bartók+Bécs 2009” fesztiválon bemutatott darabhoz részletes műsorfüzetet adjon a közönség kezébe. A hallgatóság ebből tájékozódhatott a zeneszerző munkásságáról, az oratórium születésének körülményeiről, valamint arról is, miként gondolkodott Schmidt a darabja megformálásáról és előadásáról. A produkcióban közreműködő Budapesti Ifjúsági Kórus tagjai pedig vették a fáradságot, és lefordították az oratóriumnak a Bibliából – és ismeretlen szerzőtől, úgy vélik Schmidttől – származó szövegét, amely így német és magyar nyelven egyaránt hozzáférhető lett.
A hétpecsétes könyv előadásában a zeneszerző rendkívül nehéz feladatot ró a zenekar–énekkar–szólisták „hármasára” – nyilatkozta még a hangverseny előtt az előadás karmestere, Kovács László, hiszen bonyolult, statikus és dinamikus zenei elemekből építkező műegészről van szó. Ha rossz kézzel nyúlnak hozzá, vagy nem felkészültek az alapot szolgáló vokális közreműködők, a darab könnyen élvezhetetlenné és érdektelenné válik. A magyarországi kritikusok ezért is értékelhették harmadrangúnak, sápatagnak, olykor jelentéktelennek Schmidt művét – pedig korántsem az. Ezt igazolta a Miskolci Szimfonikus Zenekar produkciója, amely az oratóriumban rejlő valamennyi színt, a szélsőséges drámát és az elragadtatottságot egyaránt ábrázolni tudta. A miskolci előadás megformálása természetes módon szolgálta Schmidtnek azt az elképzelését, amelyet maga a zeneszerző fogalmazott meg: „Mivel a szöveg a kompozíció csontvázának funkcióját hordozza, és ezzel nemcsak a mű, hanem külső körvonalait határozza meg, hanem minden egyes szervének növekedésére is döntő befolyást gyakorol, úgy tűnik, a vokális komponens elsődleges a mű teljes kifejlésében is.”(ford.: Mesterházi Máté) Ennek az elképzelésnek vetették alá magukat az alaposan felkészült énekesek – Váradi Zita, Megyesi Schwartz Lúcia, Drummond Walker, Johannes von Duisburg, Szappanos Tibor és Cser Krisztián –, valamint a mű monumentalitásához elengedhetetlen méretű énekkar, amely a Budapesti Ifjúsági Kórus és a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusának alkalmi társulásából jött létre.
A döbbenetes erejű interpretáció bizonyság volt arra, hogy Franz Schmidt A hétpecsétes könyv oratóriuma méltatlanul elfeledett mű, és ott lenne a helye napjainkban is a hazai zenekarok repertoárjában. Egyetérthetünk a szerzőnek azzal a megfogalmazásával, amellyel szerényen csak annyit kívánt: „Ha megzenésítésemnek sikerül ezt a példátlan szöveget – melynek aktualitása most, tizennyolc és fél évszázad múltán is oly nagy, mint az első napon volt –, a mai hallgatóhoz bensőleg közel vinnie, akkor az lesz az én legszebb jutalmam.” A „Bartók+Bécs 2009” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a Művészetek Házában ezt a jutalmat megkapta mind a zeneszerző, mind a hallgatóság.
Figaro házassága
Idill: Mozart korabeli úri társaság a szabadban, enyelgő aranyifjak és -leányok egy ligetben, némely pár a fűben hever, mások a fák mögé húzódnak, jobbra Ámor szobra figyeli a társaságot, balra lent kis öleb incselkedik egy hölgy kivillanó bokája körül. Mindezt az egész hátteret beborító hatalmas, aranykeretes festményen látjuk. A festménybe, akár egy nemesi kastély falikárpitjába, ajtók vannak vágva (díszlet, jelmez: Adriana Urmuzescu).
Az első felvonás „eredetileg” abban a raktárhelyiségben játszódik, ahová Almaviva gróf az összeházasodó Figarónak és Susanna-nak szobát adott. A Bukaresti Nemzeti Opera előadásában az egyik festményajtón esik be a matracot cipelő Figaro – tudjuk tehát így is, hogy a kastély hátsó fertályában vagyunk, ahonnan rálátni az egész társaságra. Vagyis mindenki mindent tud, vagy ha nem, hát megtudja, hogy ki kivel. Erotika és intrika járja át az Almaviva-házat, ahol mindenki igen határozottan céljára tör. A jelmezek az opera játszási hagyományához illően Mozart korabeliek – a rendező, Alexander Radulescu csupán a végén jelzi, hogy kilépünk a festményből és a meséből: amikor az éjjeli kertben történő kergetőzés véget ér, és újra fény árasztja el a színpadot, már mindenki egyszerű polgári ruhában jelenik meg. Kivéve a grófot, aki még további szerelmi kalandokra kész…
A festményen kívül a díszletet a második felvonásban a grófné szobájában egy kanapé egészíti ki, a harmadikban egy kis asztalka és két szék. A helyszínváltásokat azzal jelzik, hogy a festmény három óriási táblára osztható, és amikor azokat a nézőtérre merőlegesen vagy átlósan fordítják, falakká válnak, így mindig mindenkit látunk: azt is aki „bent” van és azt is, aki „kint”, és azt is, aki settenkedik és így tovább. Ám mire belefeledkeznénk abba a kényelmes pozícióba, hogy mi csak kukkoljuk e díszes társaság szerelmi kavarodását, többször is megvilágítást kap a nézőtér, például amikor a második felvonásban Cherubino a szerelem mások által már ismert szimptómáiról szól (a cikk végén lásd Lengyel Jenő fordítását), vagy amikor Figaro a negyedik felvonásban óvatosságra inti a férfiakat.
Crina Zancu Susanna-ja tűzről pattant volt és okos, ahogyan kell, Tina Munteanu grófnéja pedig inkább élveteg, mint előkelő. Ionut Pascu talpraesett Figarót adott, és visszafogott színészi játékával is erőteljesen jelen volt, a szép hangú Maria Jinga Cherubinójában azonban túltengett az ugrifülesség, miközben szemtelenül udvarolt a grófnénak és hevesen taperolta Susanna-t. (Beaumarchais akinek színműve alapján készítette Da Ponte a Mozart-opera librettóját, később megírta a történt folytatását, amiből kiderül, hogy a grófnénak gyermeke születik – méghozzá Cherubinótól). Florin Simionca hangja kicsit lágy és fátyolos volt az általa erőszakosra formált Alamaviva grófhoz, aki a nőket tettleg is illeti, és láthatóan nagyon bosszantja, hogy meggondolatlanul lemondott az első éjszaka jogáról, amivel csak feleslegesen bonyodalmasabbá vált szerelmi élete. Élmény volt Lucian Corchis – énekesként és színészként – mint Don Basilo, aki zenemester lévén a zenekari árokból kászálódott elő frakkban, viszont közhelyesen adta a részeg kertészt, Antoniót a jó hangú Vasile Chisiu. A többi szerepekben is kiváló énekeseket hallhattunk, a Bukaresti Nemzeti Opera zenekarát Tiberiu Soare vezényelte a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában.
CHERUBINO áriája a második felvonásban
Voi che sapete che cosa è amor, / donne, vedete s'io l'ho nel cor.
Quello ch'io provo vi ridirò, / è per me nuovo, capir nol so.
Sento un affetto pien di desir,/ ch'ora è diletto, ch'ora è martir.
Gelo e poi sento l'alma avvampar, / e in un momento torno a gelar.
Ricerco un bene fuori di me, / non so chi'l tiene, non so cos'è.
Sospiro e gemo senza voler, / palpito e tremo senza saper.
Non trovo pace notte né dì, / ma pur mi piace languir così.
Voi che sapete che cosa è amor, / donne, vedete s'io l'ho nel cor.
Lengyel Jenő fordításában:
Ti, akik tudjátok, hogy mi a szerelem, / hölgyek, mit szóltok: az van a szívemben?
Elmondok most mindent, ami éget, / új nekem, - nem értem az egészet!
Érzem, elönt a szenvedélyes vágy: / egyszer gyönyörűség, máskor meg kínlódás!
Fázom, majd hirtelen szívem lángra gyúl, / egy perc, és megint - jeges fagy az úr!
Kincs után kutatok, az eszem is kihagy, / nem tudom, kinél van, azt sem, hogy mi az!
Sóhajtozom, nyögök, - akaratlanul, / szívem ver, reszketek, agyam elborul;
nem hagy nyugodni sem nap, sem éj, / olyan jó mégis ez a szenvedély!
Ti, akik tudjátok, hogy mi a szerelem, / hölgyek, mit szóltok: az van a szívemben?
Keller Vonósnégyes
A Keller Vonósnégyes a Szentháromság ortodox templomban adott koncertet. Az együttes a „vonósnégyes atyjától”, Haydntól a D-dúr Quartet-et (Op. 76/No.5), Weberntől a Langsamer Satz-ot, valamint Bartók Bélától az I. vonósnégyest (Op. 7.) szólaltatta meg.
Fesztiválmozi
A Játékszínben berendezett fesztiválmoziban neves operaházak és együttesek előadásait láthatják a „Bartók+Bécs 2009” minden napján, délelőttönként. A vetítések előtt Bócz Sándor zenetörténész tart bevezetőt.
