A hagyományok jegyében láthatta a fesztiválközönség a Bartók-esten a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékát – ami nem azt jelenti, hogy ez egy hagyományos este lett volna.
Bartók-est: párok a történelemben, párok a belső színpadon
A fesztivál egyik tartópillére, hogy minden évben előadják Bartók három színpadi művét, köztük A kékszakállú herceg várát. És már hagyományai közé sorolható a Szegedi Kortárs Balett fellépése is. Hiszen a társulat repertoárja és a Bartók+ koncepciója többször találkozott, láthattuk itt A csodálatos mandarint, a Mozart Requiemjére íródott koreográfiát – és most a XX. század című produkciójuk Bartók-zenére készült fejezetét is.
A 2007-ben színpadra állított XX. század három magyar zeneszerző, Bartók Béla, Ligeti György és Eötvös Péter más korszakban született zenéjére építve beszél az életünket determináló társadalmakat rémületes gyorsasággal átalakító 1900-as évekről. Az első, mint kiderült, önmagában is teljes értékű harmad a gyakran a bartóki zene szintéziseként emlegetett Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című műé.
Juronics Tamás nem történelmi pannót állított színpadra – talán az lett volna nagy meglepetés, ha ezt teszi –, hanem a párkapcsolatokon, és a fellángoló, magunkra hagyva felemelő, öleléssel fogva tartó, egy ritmusban megszerző és elengedő szerelmek melletti emberi, közösségi viszonyokon át beszél az újra és újra felkínálkozó, és véres lehetetlenségbe torkolló reményekről és akarásokról.
A koreográfiában ott vannak a jól ismert Juronics-stílusjegyek, de egészen újszerű képi világ tárult elénk. A hatalmas vásznakra kiíródó Ady-sorok, a kivetített férfialak nemcsak a műfaji határokat mosta el. De új idő- és térsíkokat teremtve mutatta meg egyszerre – ezzel nagyon is élesen szétválasztva – az álmot és a valóságot, a vágyat és az elérhetőt. A felülről mutatott színpad apró, magasság nélkülivé vált táncosainak képe pedig azt sugallta megrázón, talán ilyennek lát minket a teremtő: furcsán izgő-mozgó, de felé még nyújtózkodni sem képes apró lényeknek. Akik végül úgyis egyformává válnak a rózsaszirmok súlyos vérzuhataga alatt…
Tükör, ablak nélkül
A kékszakállú herceg várát „odahaza” is egy Bartók-est keretében mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház a zeneszerző születésének 125., halálának 60. évfordulója alkalmából – ez évben felújították a produkciót, méghozzá a szegedi születésű szövegkönyvíró, Balázs Béla születésének 125. és halálának 60. évfordulójára emlékezve. Az est két részét itt is és ott is összekötötte Bartók zenéjén túl, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar játszott (itt Pál Tamás vezényletével), és mindkét előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás.
Ami a nagyon is valóságosan komor és tömör várfaldíszlet előtt történt Kékszakáll (Altorjay Tamás) és Judit (Érsek Dóra) között, vagyis külön-külön bennük, az már a lélek színpadi játéka volt. Judit álom-kerevete, Kékszakáll sminktükre ráerősített a kérdésre: hol a színpad?... Az ajtónyitás helyett maguk mozduló súlyos falak, és a takarásukban rejtőzködő, csak fénnyel, vagy úgy sem jelzett titkok nyomasztón soroltatták a nézőben a kilencven éve ezerszer elemzett, ám valójában csak saját belső színpadunkon megválaszolható, örök kérdéseket.
Aki hűtlen, pórul jár
A „Bartók+Bécs 2009” operafesztivál méltón emlékezik meg a 200 éve meghalt zseniális muzsikusról, Haydnról: a nyitókoncerten az Osztrák-magyar Haydn Zenekar játszotta a D-dúr zongoraversenyt, Miklósa Erika énekelte Raffaelle áriáját az Il ritorno di Tobia című oratóriumból, és hallhattuk az „Oxford” szimfóniát is. Haydn nem elsősorban operai műveivel írta be magát a zenetörténetbe, de tény: több mint húsz operát szerzett.
1768-ban nyílt meg az operakedvelő Esterházy (Fényes) Miklós herceg saját színháza Eszterházán, természetesen egy Haydn-művel, A patikus című operával. 1773-ban Mária Terézia császárnő látogatott a kastélyba, és az előkelő vendég tiszteletére felcsendülő új Haydn-kompozíció az Aki hűtlen, pórul jár című olasz nyelvű opera volt. A bemutató helyszínére utalt Káel Csaba rendezésében a vetített színpadkép is: az emblematikus fertődi Esterházy-kastély kovácsoltvas kapuján keresztül érkeztünk meg mi, nézők is Haydn korába, talán éppen az 1773. június 26-i bemutatóra.
Az időutazás karmestere a régi zene elhivatott művelője, Vashegyi György volt, aki az Orfeo Zenekar vezetőjeként korabeli hangszereken szólaltatta meg a művet. A banális szerelmi történet – amely a nagyobb hozomány miatti hűtlenség témája körül forog a szerelmesek egymásra találásáig – a zenei kivitelezéstől vált nagyszerű élménnyé. Csereklyei Andrea, Celeng Mária, Timothy Bentch, Kálmán László és Kovács István nagyszerű hangok, képesek voltak a „torkukkal” érzékeltetni a Haydn-zene finom humorát.
Polgár László dalestje – Schubert: Winterreise
Schubert dalciklusát, a Téli utazást (Winterreise) Polgár László előadásában hallhatta a „Bartók+Bécs 2009” közönsége. A miskolci zsinagógában tartott koncert érdekessége, hogy az esten a művészt lánya, Polgár Judit kísérte zongorán. A narrátor Hegedűs D. Géza színművész volt.
