Tükör, ablak nélkül
A kékszakállú herceg várát „odahaza” is egy Bartók-est keretében mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház a zeneszerző születésének 125., halálának 60. évfordulója alkalmából – ez évben felújították a produkciót, méghozzá a szegedi születésű szövegkönyvíró, Balázs Béla születésének 125. és halálának 60. évfordulójára emlékezve. Az est két részét itt is és ott is összekötötte Bartók zenéjén túl, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar játszott (itt Pál Tamás vezényletével), és mindkét előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás.
Ami a nagyon is valóságosan komor és tömör várfaldíszlet előtt történt Kékszakáll (Altorjay Tamás) és Judit (Érsek Dóra) között, vagyis külön-külön bennük, az már a lélek színpadi játéka volt. Judit álom-kerevete, Kékszakáll sminktükre ráerősített a kérdésre: hol a színpad?... Az ajtónyitás helyett maguk mozduló súlyos falak, és a takarásukban rejtőzködő, csak fénnyel, vagy úgy sem jelzett titkok nyomasztón soroltatták a nézőben a kilencven éve ezerszer elemzett, ám valójában csak saját belső színpadunkon megválaszolható, örök kérdéseket.
