Bartók + elmélet
Miként lett Joseph Haydnból, a falusi bognár fiából Európa-szerte ünnepelt zeneszerző? Mire, jobban mondva kire volt szükség ahhoz, hogy az évtizedeken át elzárva, csupán Esterházy „Fényes” Miklós herceg megbízására dolgozó capellmeister az első lett azon zenészek sorában, akinek muzsikája eljuthatott a polgárok széles közönségéhez? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott, aki meghallgatta Kovács Géza, a Bartók+elmélet-sorozat záródarabjának előadóját. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatója Haydn nemzetközi sikerei kapcsán a művészeti menedzser szakma kialakulásáról adott történeti áttekintést.
Haydn muzsikusi pályafutásának két fontos állomásánál játszott szerepet az Esterházy család. Az első, amikor tehetségét fölfedezve Esterházy Pál házi zenekarához szerződtette mint karmestert és zeneszerzőt. A következő sorsfordulóig három évtizednek kellett elmúlnia: Esterházy „Fényes” Miklós herceg halála után utóda, Antal feloszlatta az eszterházai udvari zenekart, Haydnt pedig elengedték a szolgálatból. Ekkor kezdődött világkarrierje – tette világossá előadása kezdetén Kovács Géza. Haydn „felszabadulását” hírül vette a Londonban élő hegedűművész és zeneszerző, Johann Peter Salomon, aki Angliába csábítja a Mestert. Szervezi közszerepléseit, hangversenyeit, felbolydítva ezzel London zenei életét, ahol már akkor a piac versenye uralta a zeneművészetet. Miközben ugyanis Haydn egy feudális kényúr alkalmazottjaként szolgált, a 18. század polgárosodó Angliájában már nyilvános hangversenyeket tartottak (az első 1672-ben volt, bizonyos John Bannisternek köszönhetően). A zene tehát megtalálta a maga széles nyilvánosságát.
Salomon megteremti Haydn „imázsát”, megalapítja az első koncertszervező irodát, a máig működő Philharmonic Society-t, ezzel a művészeti menedzseri hivatást, amely a 19. századra valóságos iparággá vált – emlékezett meg az „elődről” Kovács Géza. Majd kifejtette: a menedzserek révén a művészi egyéniség mindenek fölöttivé vált, ennek megszerzésében pedig pótolhatatlanokká lettek a művészetszervezők. Paganini még maga járt koncertjei után, virtuozitása ellenére mégsem lett olyan sikeres, mint Liszt, akinek „menedzsere”, Gaetano Belloni minden trükköt bevetett, hogy a rajongók félistenként tiszteljék a zongoraművészt. Olyan fortélyokkal élt, amelyeket ma bulvárnak neveznénk: Liszt kutyájának szőrét a művész hajtincseként árulta, időről időre hírt adott arról, hányan ájultak el koncertjein a gyönyörűségtől. A nemtelen eszközöknek is köszönhetően Liszt már celebritás volt, a mai művésztípus megtestesítője – fogalmazott Kovács Géza. Hozzátéve: ez összehasonlíthatatlan azzal a szerény, szeretetre méltó habitussal, amelyet Haydn képviselt. A hírnév persze őt is védte: 1809-ben a Bécset ostromló Napóleon díszőrséget állított a háza elé.
A művészeti menedzser szakma a 20. századra globális iparággá nőtt, amelyben dollár milliárdok fordulnak meg New Yorktól Tokióig – vonta le a konklúziót Kovács Géza. Ma már elképzelhetetlen méretű művészeti adásvétel történik a Művészeti Menedzserek Nemzetközi Szövetségében (IAMA – International Arts Manager’s Association), ahol nem titkolt cél az igény felkeltése és kielégítése, sztárok „gyártása”, felfuttatása, kihasználása, majd lecserélése, és újabb sztárjelöltek keresése. Távol áll ez attól a munkától, amelyet Haydn menedzsere, Johann Peter Salomon végzett haláláig, 1814-ig…
