Három tenor - Yeong Won Lee, Badri Maisuradze, Juhász Tamás és a karmester, Ivan AnguélovSzinte leírhatatlan sikert aratott a fesztivál három tenor koncertje: a közönség állva követelte ki a szólistáktól – Tomas Juhás, Yeong Won Lee, Badri Maisuradze –, hogy harmadszor is elénekeljék közösen Kalaf áriáját. Az esten közreműködő Debreceni Szimfonikus Zenekart Ivan Anguélov vezette.
Hasonló sikerrel mutatta be a Nagy Moszkvai Klasszikus Balett Strauss-gála előadását, amely egy nemzetközi balettverseny keretjátékába illesztve mutatta be azokat a klasszikus, nem egyszer 250 éves koreográfiákat, amelyeknek ők az egyik legavatottabb előadói.
A Szentháromság ortodox templomban Bátori Éva dalestjét hallhatta a közönség, amelyen a művésznő – Simon Izabella kíséretével – Bartók, Berg, Schönberg és Zemlinsky műveiből adott elő.
A felújítás alatt álló Avas Szállóban Faragó Miklós festőművész rendhagyó kiállítása társasági esemény volt.
A fesztivál elméleti előadássorozatában Brendan G. Carroll angol zenetörténész Bécs 1910 címmel a 19. század végén felbukkanó zenei irányzatokról és Mahler tanítványairól beszélt.
Bartók+elmélet
Bécs 1910 – századvég: Gustav Mahler tanítványai. Így hangzott Brendan G. Carroll előadásának címe. Az angol zenetörténész számos fontos szaklap – The Musical Times, Opera Now, Classical Music, Gramophone, Opera News (New York) és a Die Musikforschung – állandó szerzője. Carroll nem először látogatott a miskolci operafesztiválra, amelynek idei előadásairól is számos cikk írását tervezi.
– Egyetemista koromban, a ’70-es években Gustav Mahlert és Arnold Schönberget tanították nekünk, mintha csak ők léteztek volna, ha a bécsi zenéről volt szó. És mi ezt el is hittük – kezdte előadását Carroll. – Pedig ez nem így van, még akkor sem, ha valóban ez a két ember – és természetesen Richard Strauss – voltak valóban óriási hatással a zeneirodalomra. Egy sor szerző működött ugyanis az 1900-as évek Bécsében Mahler körül, akik a későromantikus zenei világot képviselték, és akik közül többen fontos zenei vezetői állásokat töltöttek be, kritikusi tevékenységet folytattak: Alexander Zemlinsky, Erich Wolfgang Korngold, Franz Schreker, Joseph Marx, Julius Bittner, valamint Franz Schmidt, akinek a szinte teljesen ismeretlen Hétpecsétes könyv című monumentális oratóriumát június 11-én láthattuk a fesztiválon. Ennek bemutatása a szervezők bátorságát dicséri! A Mahler utáni, vagyis a későromantikából kivezető utat az a Schönberg vágta tanítványai, Alban Berg és Anton Webern előtt, akinek egyetlen tanára a Mahler köréhez tartozó Alexander Zemlinsky volt, és akinek testvére lett Schönberg első felesége. Az imént felsorolt szerzők nemcsak csodálatos operákat írtak, hanem a dalművek komponálásában is élen jártak – Bécsben a századfordulón új virágzását élte a dal.
– Annak, hogy ezeket a komponistákat elfeledtük, több oka is volt: mindannyian zsidók voltak, akik 1933 után elvesztették állásukat, ellehetetlenültek, és mint Schönberg és Korngold, Amerikába távoztak. Schönberg tanítani volt kénytelen, Korngold pedig, a bécsi csodagyerek, aki már tinédzserkorában Mahlernek tetsző műveket és operákat írt, hollywoodi kalandfilmek zenéjének írásával kereste a kenyerét. Franz Schmidt Hitlertől ünnepi himnusz megírására kapott felkérését, de mielőtt befejezhette volna a művét, meghalt.
– A második világháború után Mahler és Richard Strauss mellett csak Schönberget és a szeriális zenét – a tonalitással szakító zeneszerzői eljárás – tartotta említésre és tanításra méltónak a zenetörténet, az ő műveik kerültek a koncerttermek és az operaházak műsorába. Még tudományos terülten is csak a részletkutatásokat végzők jutottak el Schmidt vagy Bittner műveiig – ez utóbbitól sehol ne keressünk bármilyen felvételt is, mert nincs. Ezen szerzők művei nélkül azonban nem érthető meg a századforduló (zenei)világa. S ha már nem is teljesen ismeretlenek – Zemlinsky, Schreker, Korngold és persze Schönberg dalait fantasztikusan énekelte többek között Marton Éva is –, még mindig felfedezésre várnak…
Bartók+kritikus
Jordi Kooiman Hollandia idén januárban indult, egyetlen operaportáljának (Place de l’Opera – operamagazine.nl) a munkatársa. A fiatal kritikust miskolci élményiről kérdeztük.
– Hogyan szerzett tudomást a miskolci fesztiválról? Ilyen jól ismernek minket Hollandiában?
– Ellenkezőleg. A 2009-es Tavaszi Fesztiválon jártam Magyarországon, és akkor hallottam először a Miskolci Operafesztiválról. A programot látva határoztam úgy, hogy eljövök.
– Megérte?
– Azt hiszem, igen. Szép a város, az egész belváros fesztiváli hangulatban van, és gyönyörű a környék. Persze nem ezekért jöttem, hanem az előadások miatt, amelyeket élvezetes töménységben kaphat a fesztivállátogató. A látottak közül a Mózes és Áront emelném ki, amelyben a Mózest éneklő Wolfgang Schöne nagy élmény volt. Áron szerepében Daniel Brennát úgy éreztem, néha erőlködik. Nem volt ez zavaró, de talán még nagy volt neki a feladat. A Magyar Nemzeti Filharmonikusok jól teljesítettek – szép este volt. Azt azonban nem értettem, hogy mi végre volt a rendezés. Szerintem tökéletesen felesleges volt az egész a pucér nőkkel együtt – még ha azokat Schönberg valóban bele is írta szövegkönyvbe. A Miskolcon látott félig szcenírozott verzió ezek felvonultatását nem tette szükségessé. Az pozsonyi Ariadné Naxosz szigetén engem leginkább a hangokkal ragadott meg, elsősorban a Zerbinettát éneklő L’ubica Vargicova tetszett nagyon.
– Milyen képe van egy holland operaszakírónak Európának erről a fertályáról – szigorúan operai szempontból?
– Általánosítani nem lehet, ám mintha sok volna a hagyományos rendezés. Kivételek mindig vannak – láttam például Kovalik Balázs Turandotját a budapesti operában –, de az az érzésem, hogy errefelé – és ezalatt nemcsak Magyarországot értem – erősen tartja magát egyfajta konzervatívabb túlsúly, amely talán a kelleténél nagyobb engedményt tesz a közönségnek. Persze nálunk is igaz, hogy a közönség döntő többsége nem szereti a túl meredek dolgokat, de a korszerűtlen, muzeális rendezéseket elutasítja. Hollandiában egy hagyományos rendezés a kritika, az értő közönség részéről semmiféle elismerésben, figyelemben nem részesül – az igaz operarajongókat ezek hidegen hagyják. Nálunk is vágyik a közönség a Rigolettóra, a Traviatára, a Pillangókisasszonyra – de a rendezőnek be kell bizonyítani, hogy van mondanivalója, hogy van művészi értelemben indoka annak, ha éppen valamelyik népszerű, slágerekkel teli Verdi-, Puccini-, Donizetti- vagy Mozart-operát viszi színre. A zenei megvalósítással kapcsolatban pedig magasak az elvárások. És sok kortárs operát is hallhat a holland közönség.
– Elképzelhetőnek tartaná, hogy holland operaturisták Miskolcra jöjjenek?
– Aligha. Bár kétségtelen, hogy a hely szép, a program érdekes, és az árak hihetetlenül alacsonyak. A holland, kivált az amszterdami operakínálat azonban elkényeztet minket, és ha már az sem volna elég, akkor Belgium, Párizs vagy Németország közelebb van Miskolcnál. Ahhoz, hogy a nemzetközi rajongói figyelem Miskolcra irányuljon, hogy a „Bartók+…” felkerüljön az amúgy is zsúfolt európai fesztiváltérképre, sok időnek kell még eltelnie, és mindig valami nagyon különleges programmal kell a figyelmet magára irányítania. De láthatják, rajtam ez nem fog múlni, mert szívesen számoltam be az előadásokról, a fesztivál terveiről.
Jordi Kooiman munkahelye: www.operamagazine.nl
Jordi Kooiman miskolci cikkei:
2009. 06. 18. Ruwe bolster, blanke pit
http://www.operamagazine.nl/featured/1679/ruwe-bolster-blanke-pit/
2009. 06. 19. Bas met lef in provinciestadje
http://www.operamagazine.nl/achtergrond/1710/bas-met-lef-in-provinciestadje/
2009. 06. 19. Een reuzekeel en een blinde virtuoos
http://www.operamagazine.nl/headline/1698/een-reuzekeel-en-een-blinde-virtuoos/
2009.06.20. Waarom u naar Miskolc moet gaan
http://www.operamagazine.nl/headline/1719/waarom-u-naar-miskolc-moet-gaan/
