Bartók+elmélet
Bécs 1910 – századvég: Gustav Mahler tanítványai. Így hangzott Brendan G. Carroll előadásának címe. Az angol zenetörténész számos fontos szaklap – The Musical Times, Opera Now, Classical Music, Gramophone, Opera News (New York) és a Die Musikforschung – állandó szerzője. Carroll nem először látogatott a miskolci operafesztiválra, amelynek idei előadásairól is számos cikk írását tervezi.
– Egyetemista koromban, a ’70-es években Gustav Mahlert és Arnold Schönberget tanították nekünk, mintha csak ők léteztek volna, ha a bécsi zenéről volt szó. És mi ezt el is hittük – kezdte előadását Carroll. – Pedig ez nem így van, még akkor sem, ha valóban ez a két ember – és természetesen Richard Strauss – voltak valóban óriási hatással a zeneirodalomra. Egy sor szerző működött ugyanis az 1900-as évek Bécsében Mahler körül, akik a későromantikus zenei világot képviselték, és akik közül többen fontos zenei vezetői állásokat töltöttek be, kritikusi tevékenységet folytattak: Alexander Zemlinsky, Erich Wolfgang Korngold, Franz Schreker, Joseph Marx, Julius Bittner, valamint Franz Schmidt, akinek a szinte teljesen ismeretlen Hétpecsétes könyv című monumentális oratóriumát június 11-én láthattuk a fesztiválon. Ennek bemutatása a szervezők bátorságát dicséri! A Mahler utáni, vagyis a későromantikából kivezető utat az a Schönberg vágta tanítványai, Alban Berg és Anton Webern előtt, akinek egyetlen tanára a Mahler köréhez tartozó Alexander Zemlinsky volt, és akinek testvére lett Schönberg első felesége. Az imént felsorolt szerzők nemcsak csodálatos operákat írtak, hanem a dalművek komponálásában is élen jártak – Bécsben a századfordulón új virágzását élte a dal.
– Annak, hogy ezeket a komponistákat elfeledtük, több oka is volt: mindannyian zsidók voltak, akik 1933 után elvesztették állásukat, ellehetetlenültek, és mint Schönberg és Korngold, Amerikába távoztak. Schönberg tanítani volt kénytelen, Korngold pedig, a bécsi csodagyerek, aki már tinédzserkorában Mahlernek tetsző műveket és operákat írt, hollywoodi kalandfilmek zenéjének írásával kereste a kenyerét. Franz Schmidt Hitlertől ünnepi himnusz megírására kapott felkérését, de mielőtt befejezhette volna a művét, meghalt.
– A második világháború után Mahler és Richard Strauss mellett csak Schönberget és a szeriális zenét – a tonalitással szakító zeneszerzői eljárás – tartotta említésre és tanításra méltónak a zenetörténet, az ő műveik kerültek a koncerttermek és az operaházak műsorába. Még tudományos terülten is csak a részletkutatásokat végzők jutottak el Schmidt vagy Bittner műveiig – ez utóbbitól sehol ne keressünk bármilyen felvételt is, mert nincs. Ezen szerzők művei nélkül azonban nem érthető meg a századforduló (zenei)világa. S ha már nem is teljesen ismeretlenek – Zemlinsky, Schreker, Korngold és persze Schönberg dalait fantasztikusan énekelte többek között Marton Éva is –, még mindig felfedezésre várnak…
