Tartalomjegyzék

Mahler + Bartók

Mahler és Bécs kiállításMahler és Bécs kiállításAz Osztrák Kulturális Fórum Magyarországra elsőként a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon mutatja be a Gustav Mahler és Bécs című tárlatot, amelyet a Mahler-évhez kapcsolódva állítottak össze. A Herman Ottó Múzeum kiállítási épületében helyet kapott tárlat megnyitóján Dr. Elisabeth Kornfeind, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója elmondta: az osztrák kulturális külpolitika fontosnak tartja, hogy zenei egyéniségeiről Ausztria határain kívül is megemlékezzen. Mahler – Haydnhoz és Liszthez hasonlóan − ráadásul azon muzsikusok közé tartozik, aki tevékenységével összeköti Ausztriát és Magyarországot. Térségünkben hagyománya van a zene általi identitásnak, amely hagyomány a Monarchia széthullása ellenére fennmaradt – vélte az igazgatónő. A zeneszerzői életművek megismerése pedig alkalmat ad arra – tette hozzá −, hogy általa magunkat, közös gyökereinket is jobban megismerjük.

 

− A Mahler-kiállítás, amelyet a bécsi Staatsoper után Miskolcon láthatunk, lényegretörően foglalja össze a Mahler-jelenséget, a polgári művészet betetőzését − fogalmazott a tárlatot megnyitó Mesterházi Máté. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos munkatársa emlékeztetett arra, hogy Gustav Mahler a budapesti Operaház igazgatójaként a magyar nyelvű operajátszást szorgalmazta. Ezért van létjogosultsága annak, hogy az Erkel-évben, a magyar nemzeti opera atyjára emlékezve felidézzük a hazai operakultúra kialakulását elősegítő Mahler tevékenységét. Az opera-forradalmárét, aki hozzájárult a szuggesztív, modern opera megteremtéséhez.

 

Bartók grafikus szemmel kiállításBartók grafikus szemmel kiállításBartók grafikus szemmel – ezen a címen a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában. A Miskolci Galéria Bartók-mappájából olyan alkotók grafikái kerültek ide, akiket Bartók művei ihlettek alkotásra.

A kiállítást megnyitó képzőművész, Máger Ágnes a „tiszta forrásból” táplálkozó művészet kapcsán párhuzamot vont a képi és a zenei műfajok között. Mint mondta: a grafika alapja, a rajz a zenéhez hasonló struktúrákkal rendelkezik. Egy dallamsor olyan, vélte, mint a vonalak struktúrája.

A kiállítás, amelyen két miskolci művész, Lenkey Zoltán és Feledy Gyula alkotásai is láthatók, az operafesztivál idején tart nyitva.

címkék: fesztiválok listája: 2010 Európa

Bő szekund 2.0 – Bősze Ádám zenei stand-up

szeptember
hétfő
30
19:00 h
Bősze Ádám rádiós/televíziós műsorveztő zenei stand-up estje teltházas volt nyáron a Bartók Plusz 2019 programjában. A produkcióra a... | tovább az esemény részleteihez »

Bartók titkos színháza – színpadi fantáziák Bartók Béla hangszeres műveire

október
kedd
1
19:00 h
A Színház és Filmművészeti Egyetem végzős rendező-koreográfus hallgatói Horváth Csaba és Selmeczi György irányításával Bartók... | tovább az esemény részleteihez »
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook