Koltai Tamás kritikus, a Színház című folyóirat főszerkesztője 2001, vagyis az alapítás óta rendszeres vendég a „Bartók+…” fesztiválon. Az évek során számos cikkben számolt be a látottakról. Az idén a Rigoletto (Galina Visnyevszkaja Opera Center, Moszkva) és a Nabucco (Helikon Opera, Moszkva) után kértük rövid értékelésre. És olvasható néhány gyorsreagálású kritika is.
Rigoletto – friss hangok
- A Rigoletto kellemes meg
Rigolettolepetés volt számomra - mondja Koltai Tamás. - Nagyon élveztem, hogy egészséges, fiatal hangokat hallottam, és maga az előadás is fiatalos volt – azt kell mondanom: el voltam ragadtatva. Gilda alakítója már kész énekes nagyszerű technikával, a Rigolettót énekelő fiatalember is kiváló volt, pedig spórolt a magasságokkal, holott azok is megvoltak neki… és így tovább, csupa jó teljesítmény. Nem voltak elszállva maguktól, gazdaságosan bántak a hangjukkal, a tehetségükkel, és lendülettel, svunggal énekeltek-játszottak.
- Nem ismerem a moszkvai Galina Visnyevszkaja Opera Centernek, vagyis ennek az operai iskolának a működését, lehet, hogy nincs idejük sokat próbálni egy-egy előadást. Csupán ennek a rovására írom, hogy a rendezés bizonyos pontokon megrekedt. Ugyanakkor örömmel figyeltem, hogy a rendezés szakítani akart az operai konvenciókkal, és nem vették túl komolyan – pl. pszichologice – a történetet, hanem annak lényegét, legfontosabb gesztusait, az alapgondolatot akarták megtalálni, amihez egy jól működő stilizációs rendszert találtak ki.
Koltai Tamás- Például amikor Rigoletto észreveszi, hogy az ő lányát szöktették el az udvaroncok a herceg számára, a következő jelenetben a szöktetéshez használt létrával jelenik meg a színen, ami a pszichológiai realizmus szerint abszurdum. Később pedig, amikor Rigoletto megtámadja az udvaroncokat és könyörög nekik, szinte fölfeszítik erre a létrára – hatásos, szellemes megoldások. Voltak ugyanakkor megoldatlan helyzetek is, mint például a herceg és Gilda szerelmi kettőse. Közelednének is egymáshoz, távolodnának is egymástól – ezt az operai „manírt” mintha ironikusan oldanák meg, de mivel mégsem lett eléggé ironikus a jelenet, így nem vált világossá: valójában mi is itt a rendezői szándék.
Üdítően jó volt látni ezt az előadást azért is, mert érezni lehetett az „iskolát”. Nem kifejezetten a Galina Visnyevszkajáét, hanem azt az orosz iskolát, amely úgy tanítja meg a szakmát az énekeseknek, hogy érezni mögötte a tradíciót. Csak ott vannak jó iskolák, ahol van tradíció, és csak ott lehet megfelelő az utánpótlás is…
Nabucco – „világtalanul”
Nabucco– Úgy emlékszem, a Helikon Opera, vagyis Dmitri Bertman minden rendezését láttam Miskolcon, és ezek magas színvonalú, nagy előadások voltak – egyedül a Lulu jelentett kivételt, az kevésbé tetszett - idézi fel az elmúlt éveket Koltai Tamás, és hozzáteszi: A Nabucco ezekhez képest okozott zeneileg és rendezésileg is némi csalódást.
- A fő hangok – Abigél és Nabucco – forszírozottak voltak, időnként bántó mértékben. Súlytalan volt a tenor – ami szokatlan egy orosz társulat esetében. Igazán jó énekesi teljesítményt a basszus és a kórus nyújtott.
– Bertmantól már megszoktuk, hogy utálja a naturalista ábrázolást, ehelyett tehetségesen stilizál. Amikor az első pillanatokban a néhányszor bevillanó reflektorok felidézték a koncentrációs táborokat, nagyon megijedtem: ez lesz végig?! Szerencsére nem! A rabok kórusa alatt is csak finoman, jelzésszerűen jelet meg valami gomolygás, vagyis a holocaustra utaló füst. A 60-as évektől a 90-es évekig kivált a német operaszínpadokon, amit csak lehetett – a Nabuccotól a Fidelióig – a nácizmusra futtattak ki az unalomig. Ehelyett jó volt látni a stilizált bibliai korba helyezett történetet. A kórus gesztusrendszere is nagyjából rendben volt, bár néha a kitalált mozgások inkább csak arra szolgáltak, hogy ne legyen egy-egy jelenet túl statikus.
- A Nabucco „megoldhatatlan” opera, mert igazából nincsenek karakterei. Semmi nem „történik meg”: az énekes kimegy egy jelenet végén egyfajta állapotban, a következőben pedig bejön egy másik állapotban. Például Nabucco trónvesztésének, őrülésének és visszajózanodásának nincsenek fázisai… Ennek megoldására nem talált ki semmi használhatót Bertman. Az eddig látott rendezéseiben mindig élményszerű volt, hogy a stilizáció, a jelrendszer – magas szintű zenei-énekesi teljesítménnyel párosulva – önálló világot hozott létre. Ilyen élményben most nem részesültem.
"Bartók + kritikus"
El a kezekkel! * Liszt Ferenc: Don Sanche (Revizor Online)
Don Sanche„Ami (…) az énekeseket illeti, nem lehetett különösebb okunk a panaszra. Alidor várúr és Romualde lovag kettős szerepében Martin Gerke remekelt: karcsú, mégis meleg baritonjával, művi elemek nélküli, biztos technikájával, zenei és karakterbeli hajlékonyságával az előadás fő nyeresége volt. Elzireként Ana Maria Pinto meleg és átszellemült lírai szopránja, udvarhölgye, Zélis szerepében pedig Heiter Melinda tömörebb, „evilágibb” szopránja ugyancsak dicséretet érdemel. A címszereplő Bjung-Nam Huang fényes hőstenorja helyenként imponálóan szólalt meg…” Bővebben »
Liszt kétszer * Liszt Ferenc: Don Sanche (Fidelio)
„A rendezés pedig - amely, talán mondanom sem kell, szintén nem az 1820-as évek francia operajátszását próbálta meg restaurálni - tartok tőle, közel mindent kihozott a darabból, amit csak lehetett: a turistacsoportként megjelenő kórus például kifejezetten szellemes és jól kidolgozott ötletnek bizonyult. A zenétől ne várjunk csodákat - de azoknak sincs igazuk, akik csak legyintenek a darabra. Egy kis Rossini, egy kis Mozart, egy kis Cherubini - Mozart ugyan jobb operákat írt 13 évesen, de tegyük a kezünket a szívünkre: nem nagyságrendekkel jobbakat. (A Mitridatet már 14 évesen írta...) Az vesse az ifjú Lisztre az első követ, aki ismer ma egy 13 éves fiatalt, aki akár csak stílusgyakorlatként képes erre.” Bővebben »
Miskolc másik arca * interjú Kovács László karmesterrel, a Miskolci Szimfonikus zenekar vezetőjével (kultúra.hu)
„- Bázisegyüttese vagyunk a Bartók +… -nak, s reméljük, azok is maradunk. A fesztivál a zenekar számára fokozott igénybevételt jelent, hiszen tíz nap alatt három-négy különböző produkcióban muzsikál. Teljes operákat, a repertoárunktól eltérő műveket is meg kell tanulnunk, természetesen az előkészítő munkát én végzem az együttessel.” Bővebben »
Szimpatikus percek * Nyitókoncert (Fidélio)
Két remek énekes és egy nagyszerű koncert nyitotta meg az idei, igencsak megkurtított Miskolci Operafesztivált. Bővebben »
