Három tenorA „Bartók + Verdi 2011” nyolcadik napján a siker képlete egyszerű volt: Liszt + Petrarca + Három tenor. Jandó Jenő és Mécs Károly irodalmi estjét hosszú, kitartó taps, a fesztiváli tenorok produkcióját állva tapsoló közönség fogadta.
„Liszt + Petrarca” címmel irodalmi esttel várta a közönséget a fesztivál a nyolcadik nap délutánján. Jandó Jenő zongoraművész és Mécs Károly színművész – egymással mintegy szimbiózisban – a muzsika és a költészet „együttállásáról”, egymásra hatásáról, együttéléséről és ihletettségéről győzték meg a közönséget. Mindegyikük a maga eszközeivel: Jandó Jenő (az est ötletgazdája) a zene, míg Mécs Károly a szavak és a költészet nyelvén, mintegy követve azt a Liszt Ferenc-i hitvallást, amelyről Hamburger Klára zenetörténész egy 1978-ban tartott előadásában így fogalmazott:
„Liszt Ferenc, a 19. század más nagy zeneszerzőihez hasonlóan, a különféle művészetek kölcsönös megtermékenyítését, sőt, egyesülését vallotta ideáljának. A költészettel való szorosabb együttműködéstől a zene megújhodását remélte. A maga művészetét kétségkívül sok tekintetben gazdagította is ez az együttműködés, melynek egyik gyümölcse Liszt dalköltészete. Az 1830-as évek végétől késő öregkoráig írt zongorakíséretes dalokat, és sok más komponista dalait írta át zongorára. A műfaj maga, a „Lied” kifejezetten német: születését mintegy Mozart „Ibolyá”-jától számítják. Liszt, mint európai szerző azonban német nyelvű verseken kívül számos francia költeményt is megzenésített, valamint néhány magyart, németre fordított orosz verset, egy angolt és négy olaszt. Köztük három Petrarca-szonettet.
Francesco Petrarca költészetével Liszt az 1830-as évek végén találkozott, amikor d’Agoult grófnéval Itáliában járt. Petrarca egyike azoknak a nagy, régi olasz művészeknek, akik megihlették Lisztet. A három szonett legismertebb formájában, mint zongoradarab a Zarándokévek olasz kötetében kapott helyet, a Raffaello inspirálta Sposalizio, a Michelangelo műve nyomán keletkezett Il Penseroso, a Salvatos Rosának tulajdonított, valójában Bononcinitől származó Canzonetta és a Dante-szonáta mellett. A Petrarca-szonettek legelső formája azonban dal, tenor hangra és zongorakíséretre. Mindhárom Asz-dúrban 1838-39 táján készült és 1847-ben jelent meg Bécsben, Haslingernél. Ezekkel majdnem egyidőben komponálta első, zongorára írott változatukat, a Desz-dúr, Asz-dúr és E-dúr Petrarca-szonetteket, ezek szintén ugyanebben az időben jelentek meg. (…)”
