Szavazategyenlőség az operaversenyen
Az első alkalommal meghirdetett, „A jövő kulcsa” című operaíró versenyen nem hirdetett egyedüli győztest a Bartók Plusz Operafesztivál.
A fesztivál zárónapi gáláján, a döntőbe jutott három mű részleteinek bemutatását követően Kesselyák Gergely fesztiváligazgató bejelentette: az összesített közönségszavazatok alapján egy szavazatot kapott Németh Norbert-Győri Magda: Hazug Románc című műve; az öttagú zsűri – három tartózkodás mellett – egy-egy szavazatot juttatott Szilágyi Miklós-Horváth György: Ostrom opera – Kőszeg 1532, valamint Girolamo Deraco: Taci! (Hallgass!) című kompozíciójának.
A szavazategyenlőségre tekintettel a Bartók Plusz Operafesztivál 2013-ban nem hirdetett versenygyőztest. A versenyszabályzat szerint azonban minden döntőbe jutott pályamű díjazásban részesül.
A nemzetközi operaíró verseny, a jövő népoperáinak és operaszerzőinek keresése 2014-ben tovább folytatódik.