Kortárs opera ősbemutatójára várta a közönséget a fesztivál. Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című művét először a Bartók Plusz közönsége láthatta.
Az ősbemutató melletti kínálat: a bécsi Mitteleuropäisches Kammerorchester hangversenye a Kamaraszínházban; Tolcsvay László: A hetedik fénysugár – Rákóczi fantázia című művét a Szent István téren láthatták, ahol Vermes Tímea és a VoiSingers is fellépett; a Nyári Színházban a blues muzsika érintette meg a hallgatóságot Big Daddy Wilson és a Ripoff Raskolnikov Band koncertjén.
A nap képgalériája »
Beischer-Matyó Tamás: Kreatív kapcsolatok
Bár a felkészült néző először elcsodálkozott, hogy egy eleve és hangsúlyozottan kamaradarabnak szánt opera hogy kerül a Nagyszínházba – még akkor is, ha különleges eseményről, ősbemutatóról van szó –, hamar kiderült, hogy Beischer-Matyó Tamás Erkel-díjas zeneszerző Kreatív kapcsolatok című négyszereplőse képes betölteni a nagy teret vizuálisan és zeneileg is.
Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház művészeti vezetőjének életében is, így gyorsan létrejött a szimbiotikus kapcsolat. Tehát idén újra a Budapesti Operettszínház produkciójával tartott ősbemutatót a fesztivál. Ősztől pedig a fővárosi közönség láthatja a darabot, amitől Kerényi igazi áttörést vár.
A Bartók Plusz közönsége már számíthat rá, hogy a nagy klasszikusok és klasszikusjelölt kortársak mellett kap legalább egy abszolút újdonságot is. A kortárs magyar operák színrevitele fontos elkötelezettségMár egyébként az operett 2016/2017-i évadismertető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Azt várom, hogy olyan kortárs operaelőadás lesz, amit a közönség mindenképp meg akar nézni. Jó zene, izgalmas történet, kemény lélektani dráma”. A miskolci ősbemutató után pedig megerősítette: különös jelentőséget tulajdonít ennek az operának, mert nemcsak a zenéje kortárs, hanem a története, a szereplői és természetesen a problémafelvetése is. A színpadra hívott, látványosan fiatal alkotógárdát tekintve azt mondhatjuk: ezt teljesen természetes is.
Íme tehát a Fotós (Kendi Lajos), az Üzletasszony (Frankó Tünde), az Énekesnő (Lukács Anita) és a Programozó (László Boldizsár) – négyük kapcsolata világít rá nemcsak valódi kapcsolatnélküliségükre, de arra is, hogy fogalmuk sincs arról, valójában kik ők. Mutatnak egy arcot a világnak, amit, úgy gondolnak, elvárnak tőlük, de már nem is kérdezik maguktól, valójában mit szeretnének, mire képesek. Mástól várják a megoldást – megváltást? –, és ettől kiszolgáltatottá, manipulálhatóvá válnak. Kivéve a Fotóst, aki viszont manipulátorként ugyanolyan magányos, mint a többiek.
És nincs ebben semmi túlzás, amit látunk, az a 21. századi rögvalóság, sok énképzavarral – és gyakran megcsillanó humorral a zenében, a szövegben és a játékban is. Például Beischer-Matyó Tamás – akinek különösen a tercettjei és quartetjei ragadják meg már első hallásra is a közönséget – bátran elsüti azt a (zenei) poént, hogy amikor a Fotós felveteti az Énekesnővel a piros bolerót, megidézi Ravel Boleróját. Teheti, hiszen a viccet nagyon is tartalmas elemmé formálja át: az egyre növekvő intenzitás jelképévé vált muzsika akkor tűnik fel, amikor az Énekesnő, a Fotós biztatására egyre erőteljesebben táncol és pörög, és végre megszabadul lelki páncéljától...
Bár az egyes áriák, jelenetek utáni taps ezúttal hiányzott, a végén világosan kiderült, a közönségnek volt füle erre a humorra – és erre a zenére, ami a szerző leírása szerint valahol a musical, az operett és az opera között mozog.
Lejegyezte: Csörnök Mariann
(Kreatív kapcsolatnélküliség – Beszélgetés Beischer-Matyó Tamással »)
mindeközben a Szent István téren, a Széchenyi utcán, a Déryné-kertben és a Nyári Színházban
videónapló