Mátyássy Szabolcs: Scævola (A Bartók Plusz Operafesztivál és a Liszt Ference Zeneművészeti Egyetem koprodukciója.A Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenye „beérett”. Először került „A jövő kulcsa” elnevezésű versenyen győztes mű a fesztivál színpadára: Mátyássy Szabolcs Scævola című operája. Az Ezrek operájára, a Székely fonó előadására készülve pedig megtörtént a második beavató előadás...
Scævola – hősies helytállás
A közönség előtt ismeretlen zeneszerzőnek nem könnyű olyan színházat találnia, amely operai ihletésű művét bemutatná. A Bartók Plusz Operafesztivál azonban misszióként vállalta fel, hogy nemcsak új operákat, hanem új szerzőket is felfedez a kortárs operaélet számára. Így született meg 2012-ben „A jövő kulcsa” elnevezésű operaíró verseny, amelynek keretében először 2016-ban hirdetett versenygyőztes művet a Bartók Plusz. A fesztivál művészeti kiáltványának elveit követő, a modern „népopera” elvárásának leginkább megfelelő műként Mátyássy Szabolcs: Scævola című operáját nevezte meg a nemzetközi zsűri a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Solti termében 2016. december 13-án megrendezett döntőt követően.
Mátyássy Szabolcs: Scævola (Mirella: Horti Lilla)A Scævola lett tehát az első versenydarab, amelyet teljes egészében színpadra állítva, zenekari kísérettel láthatott a közönség a Bartók Plusz Operafesztiválon. A két felvonásban, egy részben bemutatott drámai opera cselekményének alapmotívuma egy régi legenda, a Rómát bátorságával és állhatatosságával megmentő, jobbját társaiért tűzbe tevő Mucius Scævola története. A hősies gesztus ebben a műben az ezredfordulóra áthelyezett háborús helyzetben elevenedik meg.
Szerző és operája együttes debütálásának feszültségét szinte a nézőtéren is érezni lehetett. Az izgalom oka egyrészt az volt, vajon megvalósul-e a közönség és egy ismeretlen fiatal szerző darabjának egymásra találása? Mátyássy Szabolcs (a szerző) az operafesztivállal összhangban ugyanis úgy gondolja, hogy „Az opera nagyon is élő műfaj, csak el kell hitetni a nézőkkel, hogy nem a szűk kiváltságosok ügye”... (Interjú a szerzővel »)
Mátyássy Szabolcs: Scævola (Sofija: Rost Andrea)Izgalmas másrészt az, hogy az előadás szereplőgárdája – a Sofija szerepében színre lépett világhírű szoprán, Rost Andrea és a Boryját alakító Cseh Antal kivételével – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból és az Á la cARTe kórus fiatal énekeseiből állt össze. A színpadkép (Rákay Tamás és Safranek Zita) és a jelmez (Márton Richárd) ugyancsak pályájuk kezdetén álló tervezők munkája. Biztonságos alapot jelenthetett mindenesetre számukra, hogy kísérőül tapasztalt együttest kaptak a premierre, a Miskolci Szimfonikus Zenekart, amelynek karmestere ez alkalommal Sándor Szabolcs volt.
A kettős premier egészséges feszültségén felül azonban más nem érződött a produkción: szépen kivitelezett, jól megformált, harmonikus dallamokból építkező darabot láthatott a fesztiválközönség, és olyan tehetségeket ismerhetett meg a főszereplőkben (Mirella – Horti Lilla, Plamen – Tötös Roland), akik alkalomadtán más operák vezető szerepeiben is minden bizonnyal megállják majd a helyüket.
Az előadást hangos ovációval és tapsviharral fogadó közönséget hallva összegzésként kijelenthetjük: Mátyássy Szabolcs személyében új szerzőt, a Scævolával pedig új, a népszerűség ígéretét magában hordozó operát fedezett fel a Bartók Plusz.
Várjuk a folytatást – és az újabb, a 2018-ra kiírt operaíró versenyre jelentkező szerzőket!
Illem és szeretet – a második randevú
Vannak nagy művek, amikről tudjuk, hogy illik szeretni. A Székely fonó is ilyen – és az operafesztivál második beavatóelőadása elé azt a cél tűzte ki Hábetler András, hogy bebizonyítsa: ezt a daljátékot lehet is szeretni. Ennek érdekében nem vetett be semmi mást, csak magát a zenét, és műsorvezetőként néhány jól irányzott konferálást.
Az idei Ezrek operája, Kodály Zoltán Székely fonójának első beavatóelőadása laza volt, öt énekes és egy zongorakísérő utcai ruhában tette a közönség elé az operaslágereket, lényegében biztosra menve, és csak a végén mutattak valamit abból, milyen útra is csábítják hallgatóságukat. Tipikus első randevú. A szerdai beavatóra viszont, ahogy a bátrak a második randevúra, már nagy apparátussal, az előadottak stílusához öltözve, céltudatos, sallangmentes programmal érkeztek. A randevús hasonlat Hábetler András operaénekes-műsorvezetőtől származik. Mi viszont elmondhatjuk: mindent megtettek, hogy minél többen döntsenek a kapcsolat beteljesítése, azaz a teljes előadás csütörtöki megtekintése mellett – nézzék azt akár a Nagyszínházban, akár a LED-falas kivetítőn.
Az említett nagy apparátus nem kevesebbet jelentett, mint a Miskolci Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház énekkarát a színpadon, a miskolci színház zenekarát Köteles Géza vezényletével a színpad előtt, valamint négy, az előadásban is szereplő operaénekest: Gál Erikát, Wiedemann Bernadettet, Kiss Erikát és Pataki Adorjánt.
És sorjáztak a dalok, például az Én elmentem a vásárra, a Görög Ilona balladája, az El kéne indulni, meg kén’ házasodni, a Jaj! Jöjjön haza édesanyám! – A rossz feleség balladája... A népdalfeldolgozásokat nem lehet operásan áriázni, „emberibben”, a mindennapi daloláshoz közelebb kell énekelni – emelte ki Hábetler András . Majd megválaszolta a felmerülő kérdést: az operai mélységet a zenekar adja. Figyeljük csak meg! Aztán megadta a választ a hagyományápolás és korszerűség dilemmájára: ebben a műben ugyanis ott van minden. Hallgassuk csak!
Zene nélkül nincs tovább értelmük ezeknek a szavaknak. A legjobb, amit tehetünk, hogy valóban meghallgatjuk és megnézzük élőben, színházi előadásként, csütörtökön.
Mindeközben a Szent István téren és a Fesztiválzónában
videónapló
