A németországi zenei szaklap, az Opernglas 2017 szeptemberi számában beszámolót közölt a Bartók Plusz Operafesztiválról. A fesztivál előadásai közül Mátyássy Szabolcs Scaevola című operáját külön is méltatta a szerző, W. Kutzschbach. Alább a német nyelven megjelent írás fordítását olvashatják.
Bartók Plusz Operafesztivál Miskolc – Scaevola
Ha a tíz napig tartó magyar operafesztivál, a Bartók Plusz Miskolcon nem is tudja magát az operavilág hangzatos neveivel feldíszíteni, a fülbemászó és gyakran játszott darabokat kerülő programja mindenképpen elismerést érdemel. A nyitott, informális légkörben számos szabadtéri rendezvény ingyenesen hozzáférhető – egy görgőkön közlekedő zongora, amint a zongoristával reggeltől estig járja a főutcát, ének- és táncjelenetek a színház épülete előtt –, ami beírja a fesztivál nevét az elit fesztiválok sorába.
A koncertek mellett az 500 éves reformációt egy ragtime opera, Ittzés Tamás és Lanckor Gábor: A Lutherek című művének ősbemutatójával ünnepelték, amelyben Martin Luther és Martin Luther King a mennyekben találkozik. Láthattuk Astor Piazzola tangó-operáját, a Maria de Buenos Airest; Leonard Bernstein Candide című darabját a Pforzheimi Városi Színház előadásában; Kodály Zoltán Székely fonóját; Torre del Lago-i vendégjátékban Shigeaki Saegusa Junior Butterfly című operáját, amely cselekményében folytatása Puccini operájának, és Cso-Cso-Szan fiának életét mutatja be; valamint Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című musical-operáját.
A legérdekesebb ősbemutató a Scaevola volt, Mátyássy Szabolcs kompozíciója, amely előadás a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel koprodukcióban jött létre. A művet a tavalyi operaíró verseny győztes darabjaként mutatták be ebben az évben. Négy opera jutott a 2016 decemberében tartott döntőbe, ezekből 20-20 perces részletet mutattak be félig szcenírozva az egyetem hallgatói a Zeneakadémia Solti György termében.
A nyertes opera kiválasztása kevésbé meglepő, hiszen a zsűriben képviseltette magát a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti vezetője is. Kesselyák Gergely, egyben a Magyar Állami Operaház első karmestere egy hét pontból álló kiáltványban kérte a világ zeneszerzőit, hogy írjanak népszerű, a mai kornak megfelelő zenét, tele a mai kor érzelmeivel és ízlésvilágával. Mátyássy Szabolcs pedig fülbemászó dallamokkal és konvencionális zeneszerzési praktikákkal valóban olyan érzelmi töltete ad a szereplőinek, amelyek megtalálják a bensőséges összhangot a formák, az áriák, a duettek, a szólisták és a kórus között.
A Janik László librettójára készült, évezredeket átfogó mű azon a kora római kori történeten alapul, amelyben Gaius Mucius Scaevola megmentette az ostromlott Rómát. Slava, a helyőrség vezetője arra panaszkodik, hogy a kolostor novíciusai nem vállaltak szerepet a várost megvédő harcokban. Lányát, Mirellát Plamen novícius védelmére bízza, aki nem más, mint Mirella férjének testvére, Baldo, aki egy nappal az esküvőjük után ment el a háborúba. A novíciusok végül eldöntik: harcolni fognak, hogy ellenségüket, Boryát legyőzzék. Az ellenséges táborba besurranó Plamen számára világossá válik, hogy testvére a gyűlölt Borya csatlósa. A kettejük között kitört veszekedés közben elsül egy fegyver, a Boryának szánt golyó Baldót találja el. Plament elfogják. Társai megmentése érdekében jobb kezét tűzbe tartja, anélkül, hogy figyelembe venné a fájdalmat, így bizonyítja a hitét. Állhatatossága meggyőzi Boryát, aki szabadon engedi és visszavonul a csapataival.
A városban Mirella úgy hiszi, hogy mindkét testvért elveszítette. Fájdalmában megbolondul és felakasztja magát, miközben a város lakói a szabadulást ünneplik.
Az akciódús cselekmény elég lett volna egy hosszabb opera megkomponálásra is (ld. A végzet hatalma), de Mátyássy Szabolcsnak 50 perc is elég volt. Az angyali látomásként a színpad felső hídján megjelenő Rost Andrea – mint afféle „fesztivál-cicoma” – a neki külön komponált áriában csillogó szoprán hangjával, áradó személyiségével, és még mindig biztos hangmagasságaival és telt hangjával 8 perccel hosszabbította meg az estet.
A szólisták különböző szinten teljesítettek. A 25 éves Horti Lilla, a Marton Éva Énekverseny döntőse 2016-ban, meggyőző Mirella volt meleg hangjával és érzéki előadásmódjával. A Plament megformáló Tötös Rolandból hiányzott az érzékiség és a lágyság, gyakran volt a hangja rikító és kemény. Ezzel szemben a basszbariton Cseh Antal Boryája erős, sötét és félelmetes alakítás volt mind az éneklés, mind az előadásmód tekintetében. A Fráter szerepében felfedezés volt a basszus Tóth Pál Mátyás, Erdős Attila nem volt feltűnő Baldo bariton szerepében, Kósa Lőrinc pedig egy mélységében és színében is gyenge basszusként mutatkozott meg mint Slava.
Az előadást jól felkészült zenekar kísérte, és még jobban felkészült volt a kórus, Sándor Szabolcs keze alatt. Almási Tóth András rendezése – az egyszeri előadás ellenére – nem olcsó megoldásokkal dolgozott, hanem hatásosan rendezte be a teret többek között Borya tábori jelenetében, aminek zárásaként lobogó tűzbe teszi a karját Plamen, vagy a záróképben, aminek háttérben felfedezhető a felakasztott Mirella.
Ami az előadásból hiányzott, az angol feliratozás, ami a magyar nyelvet nem értő nézőknek megnehezítette a dolgát. Így nemcsak a tartalomhoz való hozzáférés, a szöveg és a szereplők beazonosítása, hanem az énekesek nevesítése is nehézséget okozott. Ebben a helyzetben a darab rövidsége nem segített – mikor fog egy kortárs zeneszerző végre egy 2-3 felvonásos, másfél, esetleg két órás operát írni? –, ami úgy tűnik, korlátozza majd a mű majdani önálló utóéletét.
