Cselekmény (A kékszakállú herceg vára)
Nyitójelenet: a Kékszakállú herceg és újdonsült felesége, Judit megérkeznek a férfi várába. Kékszakállú eleinte szinte lebeszéli magáról Juditot, hiszen a vára nem tündöklő, s a lány családja sem remél semmi jót a házasságuktól, de Judit jóhiszeműen és szeretettel követi a férfit. Judit elhagyta családját és vőlegényét a Kékszakállúért. A hideg, nyirkos, ablaktalan várat szerelmével akarja fölmelegíteni, bevilágítani. Judit meglátja a hét csukott ajtót. Kíváncsi lesz, mi van mögöttük, ki akarja nyitni őket, hogy „szél bejárjon, nap besüssön”. Amikor az egyik ajtón szemléltetésképpen dörömbölni kezd, kísérteties sóhajtást hall. Halálra váltan, de csendesen kérdezi: ki sóhajtott, mi sóhajtott? Majd megnyugtatja magát, hogy a vár sóhajtott, tehát ki kell nyitogatni sorban az ajtókat, hogy átjárhassa a fény.
Első ajtó: Kínzókamra
Kékszakállú az első ajtó kulcsait hamar átadja Juditnak, aki szeretettel, szépen nyitja az ajtót, majd megrémül a feltáruló látványtól: kínzókamra szöges karókkal, izzó nyársakkal, láncokkal. A Kékszakállú az elszörnyedő lánytól ismét azt kérdezi, fél-e, de Judit inkább tovább megy: észreveszi, hogy véres a fal, ugyanakkor világosabb lett.
Második ajtó: Fegyveresház
Judit kinyitja a második ajtót: ez a fegyveresház. A fegyvereken vér szárad, ettől is megretten, vagy inkább csalódik a Kékszakállúban, hogy milyen kegyetlen is tud lenni. Végül Judit optimizmusa győz, megint föllelkesíti, hogy több lett a fény, s nem zavarja, hogy a fénysugár is vérszínben vöröslik. A Kékszakállú még három kulcsot ad Juditnak, a lelkére köti, akármit is lát, ne kérdezzen, mert most már úgyis mindegy.
Harmadik ajtó: Kincseskamra
A vár kincseskamrája nyílik meg telve ékszerekkel, aranypénzekkel, koronákkal, palástokkal, drágakövekkel. Judit örül a Kékszakállú gazdagságának. A férfi azt mondja neki, hogy az övé most már ez is mind. De Judit megint vért lát: a legszebbik korona véres.
Negyedik ajtó: Virágoskert
Kékszakállú sürgeti Juditot, nyissa a következő ajtót, hogy napfény áradjon be. A virágoskertbe lépnek, ahol csodálatos rózsák, liliomok nyílnak. Ám a virágok földje véres. Judit megkérdezi a Kékszakállút, ki öntözte eddig a kertet, de az nem válaszol, hanem tovább nyittatja az ajtókat.
Ötödik ajtó: Birodalom
Kinyílik az ötödik ajtó, és fény terül szét a várban. Judit szinte meghátrál tőle. Ez a Kékszakállú birodalma, amire olyan büszke, hogy fel is sorolja, mi mindene van: hegyek, folyók, erdők, rétek, amik mostantól mind Judité. Végre tündököl a vár, de megint jön a kijózanító észrevétel: véres árnyat vet a felhő, és Judit kíváncsisága legyőzi a megismerés és világosság feletti örömét. Ki akarja nyitni az utolsó két ajtót is. A Kékszakállú figyelmezteti, hogy vigyázzon, mert a vár nem lesz már fényesebb, inkább élvezzék azt, ami van, de Judit tovább erőlteti, kéri a kulcsokat.
Hatodik ajtó: Könnytó
Kékszakállú még egy kulcsot ad Juditnak, aki kinyitja a hatodik ajtót is, ami mögött egy néma, mozdulatlan, fehér víztükrű tó van. Judit döbbenten látja, hogy milyen természetellenes ez a tó a mozdulatlanságával, fehérségével, a Kékszakállú pedig többször is elmondja neki, hogy a tó könnyekből van. Judit a lényegre tér: megkérdezi, kit szeretett előtte a Kékszakállú, hiszen már egyértelmű, hogy ez a tó más Nők elsírt könnyeiből gyűlt össze, vagy a Férfi könnyeiből más Nők miatt. A végére akar járni a dolgoknak, s arra hivatkozik, ha Kékszakállú igazán szereti, elárulja kit szeretett előtte... A vár egy fokkal sötétebb lesz.
Hetedik ajtó: Régi asszonyok
Judit követeli a hetedik kulcsot, mert összeállt neki a kép: minden véres a várban, tehát igaz lehet, hogy a Kékszakállú minden előző feleségét megölte, és a hetedik ajtó mögött ott vannak a régi asszonyok tetemei, amiket látni akar, hogy a végére járjon a dolognak, és biztos lehessen benne: igaz a mendemonda, amit ismer. Amikor kinyitja az ajtót, várakozásával ellentétben azt látja, hogy a régi asszonyok élnek és gyönyörűek. Ők öntözték a kertet, ők gyűjtötték a kincseket, s Judit mindet szebbnek látja magánál. A Kékszakállú sorban elmeséli, hogyan ismerte meg őket: az elsőt hajnalban, a másodikat délben, a harmadikat este, a negyediket pedig éjjel... a Nő megrémül, hogy be kell álljon a sorba, ő is csak egy lesz közülük Kékszakállú Judit fejére teszi a legszebb koronát, vállára adja a legszebb palástot. S mostantól mindig éjjel lesz. A vár elsötétül.
