A Bartók Plusz Operafesztivál "A jövő kulcsa" 2016 operaíró versenyének döntőjébe jutott zeneszerzőkkel beszélgettünk személyes indíttatásaikról, operáik keletkezéstörténetéről, zenei elképzeléseikről, korábbi munkáikról.
Interjú Lendvai Péter zeneszerzővel
„A mű több szinten értelmezhető...”
Lendvai Péter- A Tarot mese az első operája. Mikor kezdte el írni a darabot és mennyi idő alatt készült el vele?
- Már az első Operaíró verseny 2012-ben megjelent felhívása előtt elkezdtem gondolkodni azon, hogy egy nagyobb formátumú művet, egy operát komponáljak. A versenyfelhívás azonban nagy lökést adott. Ezt követően el is kezdtem írni a darabot, de lassan haladtam. Közben más műveket is szereztem, az opera írása során felmerült számos, akkor kidolgozatlanul maradt ötletemet pedig időközben felhasználtam más darabjaimhoz. Az idei évre sikerült az operámat befejeznem.
- Ki a Tarot mese szövegírója?
- Maga a történet, illetve azon belül a Tarot kártya, mint szimbólum-rendszer felhasználása az én ötletem. A szöveg megírására viszont felkértem Kardos Tünde dramaturgot. Nagyon jó választás volt, az elkészült szöveget kitűnőnek tartom, és nagyon szeretem.
- Miről szól a mű?
- Ahogy a címből is kiderül, ez egy mese. Népi ihletésű mese, egyrészt szerepel benne a hármas szimbolika, másrészt a Tarot kártya 22 jelképe: a műben különböző módon, hol eseményként, hol konkrét személyként, hol pedig helyszínként valamennyi jelkép felbukkan. A történet szerint az Apa és az Anya – egy királyi pár – férjhez szeretnék adni lányukat. Sorban jönnek a kérők, de a Lány mindenkit elutasít. Mire a Fiú is eljön, az Apa egy torony börtönébe zárja a lányát. A Fiú megpróbálja őt kiszabadítani, háromszor is próbálkozik. Mivel a Lány nem hallja meg a Fiú kérlelését, öngyilkos lesz, a Fiú pedig ebbe belebolondul. A Lány azonban a halál által a Mindenséggé válik. A mű a Mindenség és a Bolond – azaz a Fiú – egymásra találásával ér véget.
- Mese tehát, de inkább felnőtteknek.
- Igen, de a mű több szinten értelmezhető. Egy kisiskolásnak mese, mélyebb rétegeiben viszont a felnőttek sok egyéb dolgot hozzá tudnak gondolni. A darab egyébként hatszereplős, a versenyen azonban, ahol csak az opera keresztmetszetét hallhatják majd, három énekes lép fel. A teljes mű körülbelül egy órás: egy felvonásból, ezen belül három képből áll.
- Azt, hogy mely részletek hangozzanak el a versenyen, a zsűri döntötte el?
- Nem, én Almássy-Tóth András rendezővel egyeztettem erről, az ő rendezői koncepciója alapján született döntés.
- Mekkora méretű és milyen összetételű a Tarot mese zenekara?
- Nagyméretű a zenekar, fafúvósok, teljes rézkar, ütősök és vonósok vannak benne. Különlegessége a darabnak, hogy egy átlagos operánál több benne a táncalapú instrumentális rész. A kérők például nem énekelve kérik meg a lányt, hanem egy-egy tánccal próbálják meg őt elcsábítani, és a Fiú is íly módon igyekszik felhívni magára a figyelmet.
- A verseny kiírása szerint közönségbarát kortárs operákat várnak. Mennyiben felel meg ennek Ön szerint a Tarot mese?
- Azt gondolom, hogy a „kortárs” jelző itt inkább csak azt jelenti, hogy az opera szerzője ma is él. Bízom benne, hogy közönségbarát a darab, esetleg a ritmikája tekinthető némileg szokatlanabbnak.
- Mennyire tartja nehezen előadhatónak a művet?
- Remélem, hogy mindegyik szólam jól játszható és énekelhető. Valamennyiben vannak persze nehezebb részek is. Zenészként jól tudom, hogy nem szerencsés, ha a muzsikus az előadás alatt unatkozik. Az borzasztó tud lenni. Próbáltam ezért a darabot felhasználóbarát módon megírni, hogy minden zenésznek sok elfoglaltsága legyen, ha másképp nem, akkor „tömbösítve”. A zeneszerzői munkáról egyébként is azt gondolom, hogy az elsősorban a megfelelő arányok megkeresését, megtalálását jelenti, mind a harmóniákat, mind a ritmikát illetően.
- A Tarot mese megkomponálása előtt számos művet írt. Mikor kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni?
- Középiskolás fellángolásként kezdődött. A legtöbb zenészben fölvetődik, hogy talán ő is tudna olyan műveket írni, mint amilyeneket játszik, de ezek a kezdeményezések általában előbb-utóbb elsorvadnak. Komolyabban csak 2000 óta foglalkozom zeneszerzéssel, de vannak korábbi műveim is. 1992-ben például Pécsett, egy főiskolás fagottversenyen az én fagott szóló darabom – az Ólomkatona – kötelező mű volt, amit mindenkinek el kellett játszania. Érdekes volt huszonvalahány egyedi interpretációt meghallgatni... Nem mondanám azonban magamat igazán képzett zeneszerzőnek, iskolában ezt soha nem tanultam. Kacérkodtam ugyan azzal, hogy felvételizek a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, de ott olyan színvonalú zongoratudást várnak el, amivel én nem rendelkezem.
- Mennyire érzi a zeneszerzői képzettség hiányát hátránynak?
- Természetesen jelent némi hátrányt. Sok mindenre magamnak kellett rájönnöm, és a magam hibájából kellett, hogy tanuljak. Számos dolgot, amit a zeneszerzés szakon tanítanak – például a prozódiát, azt, hogy a szöveg, a ritmus és a zene hogyan illeszkedjenek – saját tapasztalataim alapján kell elsajátítanom. Az instrumentális zenében a mai napig jobban otthon érzem magam. Az operám írása során ez volt talán számomra a legnehezebb. Szöveg nélkül hiába van meg a dallam a fejemben... Ugyanakkor az iskolai zeneszerzőképzés hiánya előny is: bizonyos sztereotípiáktól mentes lettem. Az iskolában erőteljes hatások érik az embert. Én talán kevésbé akarok ilyeneknek megfelelni, inkább csak önmagamnak. A könyvekből fellelhető zeneszerzői technikáknak azért alaposan utánaolvastam, tehát képzetlennek sem mondanám magamat. Énekhangokra írt művemet is mutatták már be: a Mária ikonok című szerzeményemet, ami egy hattételes kórusmű, kamarazenekari kísérettel.
- Mely műveit tartja a legfontosabbaknak?
- Elsősorban a már említett fagottdarabomat, az Ólomkatonát, illetve a hét hangszerre írott kamaradarabomat, az Öt táncot. Mindkettő után sok pozitív visszajelzést kaptam, és ezek megerősítettek abban: van létjogosultsága annak, hogy zeneszerzéssel is foglalkozzak.
Interjú Mátyássy Szabolcs zeneszerzővel
„Nálam a hangszerek is szereplők...”
-
Mátyássy Szabolcs A Scaevola cím Mucius Scaevolára utal?
- Igen, a mű egy római regén, Mucius Scaevola történetén alapul.
- Pedig a színlapon nem látok Scaevola nevű szereplőt...
- Mert átneveztük a szereplőket. Az eredeti történetből talán az a legismertebb jelenet a nagyközönség számára, amikor Scaevola – aki nem árulja el hazáját, barátait – tűzbe teszi a kezét. Az operámban ez a Plamen nevű szereplő áriájában zajlik le. A történetet ugyanis más környezetbe helyeztük, egy fiktív helyszínre, valahová a balkánra, a szereplőknek is szláv nevük van. Egy háborús helyzet sajnos mindig aktuális. Az ellenség által körbezárt városban vagyunk, amelynek éheznek a lakosai. Plamen, a papnövendék kiszökik, és bár hősies tettével megmenti a várost, az ellenség pedig elvonul, keserédes a győzelem: a testvérgyilkossággal és szerelmi szállal is tarkított történet végül drámába torkollik.
A művet a tavalyi operapályázatra írtam, aminek a döntőjét végül idén decemberben rendezik meg. Körülbelül 75 perces, és 4-5 hónap alatt írtam meg.
- Igen rövid idő alatt.
- Így van, ez egy nagyon intenzív időszak volt, éjjel-nappal írtam. Engem nagyon inspirált, hogy a pályázati kiírás szerint úgynevezett „népoperákat” várnak. Fontosnak tartom, hogy a nézőkhöz eljuttassuk a gondolatot, hogy a kortárs zene nem feltétlenül nehezen értelmezhető, nehezen kódolható szeriális vagy dodekafón zenét jelenthet, hanem esetleg könnyebben befogadható muzsikát is. Amiből természetesen nem következik, hogy a szerző valamilyen lekönnyített stílusgyakorlatot ír. Az operám szólistás részeit alapvetően tonális zene jellemzi, és zárt számok, áriák, duettek, tercetteket hangzanak el benne. Azt a hagyományt is megőriztem, hogy a történetmesélés recitativo-jellegű zenékben valósul meg, az áriáknál pedig inkább az érzelmeken van a hangsúly. Remélem, hogy olyan visszaidézhető dallamok születtek, amiket az emberek akár dúdolhatnak is magukban.
- Ki a Scaevola szövegírója?
- Kiváló barátom, akivel már más darabokban is dolgoztam: Janik László.
- Milyen összetételben játszik a zenekar?
- Átlagos méretű, hagyományos operai zenekarra írtam a darabot. Mindenki „hangszerszerűen” játszik, ahol kortárs jellegű effekteket használok, az is csak színezést jelent.
- A négy, döntős zeneszerző egymás műveit is meghallgathatta?
- Nem, a többi művet ott hallom majd először, és tudomásom szerint a többiek is így vannak ezzel.
- Önt színészként ismerhettük meg, azonban pályát váltott. Hogyan lett zeneszerző?
- 14 éves koromig zongoráztam. Amikor azonban felvettek a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakára, azzal a lendülettel abba is hagytam a zenei pályafutásom. Akkoriban ugyanis gyerekszínészként már filmekben játszottam, miközben napi 7-8 órát gyakoroltam zongorán. Bár elhivatott voltam, nehezen tudtam megemészteni, hogy míg a többiek fociznak, én gyakorolok. Átmentem egy „sima” gimnáziumba, utána elvégeztem a Nemzeti Színiakadémiát. Ezt követően Szegedre, majd Veszprémbe kerültem színésznek. A színészi pályát azonban – különböző okok miatt – végül elhagytam. Éveket töltöttem külföldön, és egyre inkább úgy éreztem: sok mindent csinálok, de nem teljes az életem. Épp Kínában éltem, amikor 36 évesen úgy döntöttem, hogy beadom a jelentkezésem a budapesti Zeneakadémiára, a Fekete Gyula és Tallér Zsófia nevével fémjelzett, akkor induló alkalmazott zeneszerzés szakra, ahová fel is vettek. Ez a szak a hagyományos képzés mellett színházi és filmes zeneszerző képzést is nyújt.
- Rögtön felvették, pedig akkor már évtizedek óta nem foglalkozott hivatásszerűen zenével.
- A zongorázás motorikus részét nem lehet elfelejteni. Ezt a tudásomat persze a felvételi előtt az egyetemi szintű követelményeknek megfelelően tovább kellett fejlesztenem, a szolfézs-ismereteimet pedig fel kellett frissítenem. Szerencsére azon kevesek közé tartoztam, aki gyerekkorában is szerette a szolfézsórákat. Mindez persze nagyon komoly felkészülést igényelt.
- Az egyetemen írta meg első operáját, majd számos egyéb művet is írt.
- Igen, a BA képzés diplomakoncertjén egy ensemble együttesre írt operával vizsgáztam: Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című meséjét zenésítettem meg. A Master képzésen a Popol Vuh című, nagyzenekarra, énekes szólistákra és kórusra írt oratóriummal diplomáztam. Ez a mű a dél-amerikai indiánok teremtésmítoszán alapszik. Természetesen kamaradarabokat is írtam, és megnyertem a Zeneakadémia zeneszerző versenyét is egy háromtételes, zongorára, kürtre és csellóra írt darabommal.
- Az operák megírása zeneileg nagyobb kihívást jelentett, mint a hangszeres művek komponálása?
- Azt hiszem, nekem nem. Talán azért nem, mert én valamilyen szinten minden darabomban a dramaturgia-zenedramaturgia kohéziójára törekszem. Nálam a hangszerek is szereplők, mindegyiknek van története. A színházi múltam bizonyára hatással van a zeneszerzői tevékenységemre. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem: előadóművészként annak idején sok mindenről egész másképp gondolkodtam. Alkotóművészként rendkívül naprakésznek kell lennem, és folyamatosan fejlesztenem kell magamat. Ami számomra nagyon inspiráló, de sok energiát is igényel: gyakorlatilag hat éve nem alszom...
- Mindeközben óraadó tanárként zenei jellegű tantárgyakat tanít a Színművészeti Egyetemen. Ugyanitt pedig a doktori fokozat megszerzésére készül.
- Így van, a témám Nádasdy Kálmán operalibrettó fordításainak az elemzése. A doktori képzésen ösztöndíjasként az is elvárás, hogy létrehozzunk valamilyen produktumot, részemről ez a Manon Lescaut újraértelmezett, szerelmi háromszögön alapuló operája lesz, természetesen Nádasdy Kálmán „szemüvegén keresztül”.
Interjú Szilágyi Miklós zeneszerzővel
„Törekedtem a dallamosságra...”
Szilágyi Miklós- Az Operaíró versenyt figyelemmel kísérő hallgatók már ismerhetik az Ön nevét: Ostrom opera című művével ott volt a 2013. évi döntőben. Ez után kezdte el írni a La Prima Donna című operáját?
- A La Prima Donnát még 2012-ben kezdtem el írni. A zongorakivonat el is készült néhány hónap alatt, azonban a hangszereléssel megcsúsztam, így azt csak 2014 elejére tudtam befejezni. A valós munka körülbelül 7 hónapot vett igénybe.
- Kérem, foglalja össze a mű cselekményét!
- A mű alapkonfliktusa nagyon egyszerű, már-már bagatell. Egy operaházban Bellini Normájának előadására készülnek. Amikor a primadonna megérkezik a színházba – egy órával az előadás előtt – akkor derül ki, hogy elment a hangja. Az opera ezek után az előadás megmentésére tett egyre kétségbeesettebb kísérleteket és a kollégák olykor kárörvendő, máskor nemtörődöm reakcióit dolgozza fel. A bagatell (vagy bagatellizált) problémának ugyanilyen a megoldása is, de ezt nyilván nem kellene elárulni. A mű mondanivalója a zene és a szöveg sorai közt van elrejtve és a Horváth György Tiborral szerzőként megélt furcsaságoktól kezdve néhány „kikacsintásig” sok mindent tartogat. Teljes eljátszása nagyjából egy órára tehető.
- Az Ostrom operában kizárólag fúvószenekart, valamint ütősöket alkalmazott. Milyen összetételű a La Prima Donna zenekara?
- Az Ostrom Opera, teljes nevén Ostrom Opera – Kőszeg 1532 egy trilógia darabja: együvé tartozik két másik operával, az Ostrom Opera – Zygeth 1566 és az Ostrom Opera – Buda 1686 című darabokkal, jóllehet, csak az első jutott el a bemutatásig. A trilógia három része szinte minden tekintetben ugyanazon koncepció mentén készült. Rengeteget tanultam a megírásukból. Válaszolva a kérdésére: az Ostrom Operák hangszerelése praktikus okokból korlátozódott fúvószenekarra, hiszen – ahogy mondani szoktuk – a török sereg nem nagybőgővel vonult fel várat ostromolni. A La Prima Donnában viszont kipróbálhattam mindazt, amit az egyetemen és a tankönyvekből a szimfonikus zenekar hangszereléséről megtanultam. Szükség is volt rá, hiszen a környezet megkívánta a szélesebb hangszínskálát, és így a szereplők karaktereit is jobban lehetett árnyalni. A zenekar mérete nem a legnagyobb: talán a romantikus operák zenekarához hasonlítanám, eltekintve a kissé gazdagabb ütőhangszerparktól.
- Említette, hogy egyelőre csak a trilógia egyik darabját, a három évvel ezelőtti miskolci Operaíró versenyre benevezett Ostrom Opera – Kőszeg 1532 címűt sikerült bemutatni. Ezt viszont, ha jól tudom, a verseny után Kőszegen is játszották.
- Az Ostrom Opera – Kőszeg 1532 Kőszegnek készült, de sajnos oda csak késve, 2014-ben érkezett meg, amihez viszont nagyon kellett a miskolci siker. A színrevitel meglehetősen jól sikerült, hiszen mindkét előadás telt házzal ment. De nem kapott nagy publicitást, ezért más, nagyobb, operát játszó színház nem fogadta, nem is fogadhatta. Kísérlet történt ugyanakkor a szigetvári Ostrom Opera bemutatására is, de a befogadó fél részéről sajnos elhaltak a tárgyalások.
- A verseny kiírása szerint „népoperákat” várnak. Ezen túl követ-e zenéjében az opera valamilyen jól meghatározható zenei irányzatot, stílust? És mennyire tartja nehéznek előadni a művet?
- Természetesen ezzel a darabbal is szerettünk volna közönségbarát operát írni, így törekedtem a dallamosságra. A tonalitás mellett azonban nem emiatt maradtam meg, egyszerűen még jobban érzem magam azon belül, mint rajta kívül. A darab stílusát nem tudnám meghatározni, ahogy a sajátomat sem. Időről időre visszanyúlok a népzenéhez, de ettől még nem nevezném magam folkloristának; Sztravinszkijtól és Bartóktól is nagyon sokat tanultam, de egyiküket sem igazán lehet követni, hiszen utolérhetetlen géniuszok voltak, úgyhogy döntse el a hallgató, hogy milyen stílusba sorolja a művemet.
Ami az előadhatóságot illeti: szerintem az egyetlen dolog, ami talán nehézséget okozhat, az néhány tételben a metrum, esetleg a ritmus. Egyszer valaki azt mondta a zenémre, hogy egyedi lüktetése van. Ha valaki ezt az egyedi lüktetést megérzi, könnyebb dolga van.
- Horváth György Tibor szövegkönyve irodalmi művön alapul?
- Igazából sok irodalmi művön. Bár a karakterei egyediek, mégis valahonnan mintha ismerősek lennének. Természetesen a történet sem egészen új, hiszen hasonlóval lehet azért találkozni az irodalomban. Horváth György Tibor nagyon széleskörűen tájékozott drámaíró, szeretek a szövegkönyveivel dolgozni, tele van okos utalásokkal, zseniális, képszerű megoldásokkal, és még az alkotás folyamán is mindig tartogat meglepetéseket.
- A már említett Ostrom Operák mellett mely műveit tartja a legfontosabbnak, melyekre a legbüszkébb?
- Mindig azt a művet tartom a legfontosabbnak, amin éppen valamilyen formában dolgozom. Megírása alatt egy darab mindenképp prioritást élvez. Akkor is előre kerül egy mű a fontossági sorrendben, ha lehetőségem van rá, hogy magam adjam elő. Most éppen ilyen bemutatóra készülünk: három vegyeskaromat mutatjuk be két általam vezetett kórussal a hétvége folyamán. Büszke sok művemre vagyok, de az Ostrom Operák mellett kiemelném az Ascendit Deus in Iubilo című kórusművet, ami harmadik lett a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által szervezett versenyen 2011-ben, a Tavasz című, Kányádi Sándor versére írott kórusművet, ami a Vándor Sándor és Révész László Emléke Alapítvány első díját érdemelte ki 2012-ben, és a Chronostychon című, héttételes, fúvószenekarra, zongorára és vegyeskarra írt darabomat, amit az általam vezetett Kőszeg Város Fúvószenekara megalapításának 150. évfordulójára írtam. Ezt a művet idén a jubileum keretében mutattuk be nagy sikerrel.
Az interjúkat a Miskolci Operafesztivál megbízásából Csák Balázs készítette.
