Interjú Lendvai Péter zeneszerzővel
„A mű több szinten értelmezhető...”
Lendvai Péter- A Tarot mese az első operája. Mikor kezdte el írni a darabot és mennyi idő alatt készült el vele?
- Már az első Operaíró verseny 2012-ben megjelent felhívása előtt elkezdtem gondolkodni azon, hogy egy nagyobb formátumú művet, egy operát komponáljak. A versenyfelhívás azonban nagy lökést adott. Ezt követően el is kezdtem írni a darabot, de lassan haladtam. Közben más műveket is szereztem, az opera írása során felmerült számos, akkor kidolgozatlanul maradt ötletemet pedig időközben felhasználtam más darabjaimhoz. Az idei évre sikerült az operámat befejeznem.
- Ki a Tarot mese szövegírója?
- Maga a történet, illetve azon belül a Tarot kártya, mint szimbólum-rendszer felhasználása az én ötletem. A szöveg megírására viszont felkértem Kardos Tünde dramaturgot. Nagyon jó választás volt, az elkészült szöveget kitűnőnek tartom, és nagyon szeretem.
- Miről szól a mű?
- Ahogy a címből is kiderül, ez egy mese. Népi ihletésű mese, egyrészt szerepel benne a hármas szimbolika, másrészt a Tarot kártya 22 jelképe: a műben különböző módon, hol eseményként, hol konkrét személyként, hol pedig helyszínként valamennyi jelkép felbukkan. A történet szerint az Apa és az Anya – egy királyi pár – férjhez szeretnék adni lányukat. Sorban jönnek a kérők, de a Lány mindenkit elutasít. Mire a Fiú is eljön, az Apa egy torony börtönébe zárja a lányát. A Fiú megpróbálja őt kiszabadítani, háromszor is próbálkozik. Mivel a Lány nem hallja meg a Fiú kérlelését, öngyilkos lesz, a Fiú pedig ebbe belebolondul. A Lány azonban a halál által a Mindenséggé válik. A mű a Mindenség és a Bolond – azaz a Fiú – egymásra találásával ér véget.
- Mese tehát, de inkább felnőtteknek.
- Igen, de a mű több szinten értelmezhető. Egy kisiskolásnak mese, mélyebb rétegeiben viszont a felnőttek sok egyéb dolgot hozzá tudnak gondolni. A darab egyébként hatszereplős, a versenyen azonban, ahol csak az opera keresztmetszetét hallhatják majd, három énekes lép fel. A teljes mű körülbelül egy órás: egy felvonásból, ezen belül három képből áll.
- Azt, hogy mely részletek hangozzanak el a versenyen, a zsűri döntötte el?
- Nem, én Almássy-Tóth András rendezővel egyeztettem erről, az ő rendezői koncepciója alapján született döntés.
- Mekkora méretű és milyen összetételű a Tarot mese zenekara?
- Nagyméretű a zenekar, fafúvósok, teljes rézkar, ütősök és vonósok vannak benne. Különlegessége a darabnak, hogy egy átlagos operánál több benne a táncalapú instrumentális rész. A kérők például nem énekelve kérik meg a lányt, hanem egy-egy tánccal próbálják meg őt elcsábítani, és a Fiú is íly módon igyekszik felhívni magára a figyelmet.
- A verseny kiírása szerint közönségbarát kortárs operákat várnak. Mennyiben felel meg ennek Ön szerint a Tarot mese?
- Azt gondolom, hogy a „kortárs” jelző itt inkább csak azt jelenti, hogy az opera szerzője ma is él. Bízom benne, hogy közönségbarát a darab, esetleg a ritmikája tekinthető némileg szokatlanabbnak.
- Mennyire tartja nehezen előadhatónak a művet?
- Remélem, hogy mindegyik szólam jól játszható és énekelhető. Valamennyiben vannak persze nehezebb részek is. Zenészként jól tudom, hogy nem szerencsés, ha a muzsikus az előadás alatt unatkozik. Az borzasztó tud lenni. Próbáltam ezért a darabot felhasználóbarát módon megírni, hogy minden zenésznek sok elfoglaltsága legyen, ha másképp nem, akkor „tömbösítve”. A zeneszerzői munkáról egyébként is azt gondolom, hogy az elsősorban a megfelelő arányok megkeresését, megtalálását jelenti, mind a harmóniákat, mind a ritmikát illetően.
- A Tarot mese megkomponálása előtt számos művet írt. Mikor kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni?
- Középiskolás fellángolásként kezdődött. A legtöbb zenészben fölvetődik, hogy talán ő is tudna olyan műveket írni, mint amilyeneket játszik, de ezek a kezdeményezések általában előbb-utóbb elsorvadnak. Komolyabban csak 2000 óta foglalkozom zeneszerzéssel, de vannak korábbi műveim is. 1992-ben például Pécsett, egy főiskolás fagottversenyen az én fagott szóló darabom – az Ólomkatona – kötelező mű volt, amit mindenkinek el kellett játszania. Érdekes volt huszonvalahány egyedi interpretációt meghallgatni... Nem mondanám azonban magamat igazán képzett zeneszerzőnek, iskolában ezt soha nem tanultam. Kacérkodtam ugyan azzal, hogy felvételizek a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, de ott olyan színvonalú zongoratudást várnak el, amivel én nem rendelkezem.
- Mennyire érzi a zeneszerzői képzettség hiányát hátránynak?
- Természetesen jelent némi hátrányt. Sok mindenre magamnak kellett rájönnöm, és a magam hibájából kellett, hogy tanuljak. Számos dolgot, amit a zeneszerzés szakon tanítanak – például a prozódiát, azt, hogy a szöveg, a ritmus és a zene hogyan illeszkedjenek – saját tapasztalataim alapján kell elsajátítanom. Az instrumentális zenében a mai napig jobban otthon érzem magam. Az operám írása során ez volt talán számomra a legnehezebb. Szöveg nélkül hiába van meg a dallam a fejemben... Ugyanakkor az iskolai zeneszerzőképzés hiánya előny is: bizonyos sztereotípiáktól mentes lettem. Az iskolában erőteljes hatások érik az embert. Én talán kevésbé akarok ilyeneknek megfelelni, inkább csak önmagamnak. A könyvekből fellelhető zeneszerzői technikáknak azért alaposan utánaolvastam, tehát képzetlennek sem mondanám magamat. Énekhangokra írt művemet is mutatták már be: a Mária ikonok című szerzeményemet, ami egy hattételes kórusmű, kamarazenekari kísérettel.
- Mely műveit tartja a legfontosabbaknak?
- Elsősorban a már említett fagottdarabomat, az Ólomkatonát, illetve a hét hangszerre írott kamaradarabomat, az Öt táncot. Mindkettő után sok pozitív visszajelzést kaptam, és ezek megerősítettek abban: van létjogosultsága annak, hogy zeneszerzéssel is foglalkozzak.
