Egy kezünkön meg lehet számolni, Magyarországon hány helyen játszanak operát, pedig a kultúra jelenléte egy város megítélésén is nagyban javít. A miskolci operafesztivál alapítóinak célja az volt, hogy egy magas színvonalú rendezvénnyel hozzák helyre a város megtépázott imázsát. (Kolozsi László – fidelio.hu; 2017. 05. 15.)
Ha a nem túl nagy és nem túl jelentős, egykori keletnémet Gera városába beszúrunk egy körzőt, és azt száz kilométerre kinyitva rajzolunk egy kört, ezen a körön belül tizenkét operaházat találunk. Ebben persze vannak nagyobbak és jelentéktelenebbek is. A gerai első látásra az utóbbiak közé tartozik. Ám, aki ott volt 2009-ben a Wozzeck előadásukon, az azt tapasztalhatta, hogy a jelentéktelennek tetsző német városok operajátszása is igen magas színvonalú. Ha nem lett volna a Bartók Plusz fesztivál, akkor mindezt mi, magyarok, Miskolcon és máshol élő operarajongók és érdeklődők, nem tudtuk volna meg.
A német operakultúra azért is más, mert az államokra széttagozott birodalomban minden kis állam presztízskérdést csinált abból, hogy legyen egy rendes operát is játszó színháza. Többek közt ennek a következménye, hogy uralkodó lett a rendezői színház. Hiszen nem volt elég kitűnni, feltűnőnek, érdekesnek is kellett lenni egy előadásnak ahhoz, hogy a soktucatnyi produkció közül a nézők éppen azt válasszák. Ne egy mindössze ötven kilométerrel távolabb eső hely színesebb előadását.
Az operafesztivál tanácsadóinak egyik fontos érdeme volt, hogy ebből az óriási választékból mindig ízléssel válogatottak. Miskolc nem adott teret a túlburjánzó rendezői elképzeléseknek, ugyanakkor nem zárkózott el a modern művektől, a formabontó megoldásoktól.
Egy kezünkön meg lehet számolni, Magyarországon hány helyen játszanak operát.
Holott a kultúra egyre erőteljesebben hat a városok turisztikai életére, egyre fontosabb a város megítélése szempontjából. Kesselyák Gergely és Hegyi Árpád Jutocsa 2001-ben, egy olyan időszakban alapították az operafesztivált, amikor a Miskolcra látogatók száma évről-évre csökkent. A rendezvényt alapító Müller Péter Sziámi találta ki a szlogent: a Zene várost épít.
Az alapítók célja egyértelműen az volt, hogy egy magas színvonalú kulturális rendezvénnyel hozzák helyre a város megtépázott imázsát, és csábítsanak Miskolcra minél több külföldi és magyar turistát.
A fesztiválnak voltak is kézzel fogható pozitív hatásai. Míg 2000-ben a miskolci szálláshelyeknek mindössze 17%-a volt kereskedelmi célú, ez az arány 2009-re 30%-ra nőtt. (Igaz, mindehhez hozzájárult Miskolc ingyenes filmfesztiválja, a CineFest is.) Az operafesztiválért a város, a kulturális tárca összefogott, azért olyan egységesen állt ki, ami példaszerű.
Miskolc volt a rendszerváltás egyik nagy vesztese. A Kádár-kor prosperáló városa, miután elvesztette fejlődésének bázisát, a nehézipart, egy magára hagyott, szürke város lett. Hétköznap esténként kedve sem volt senkinek bevonulni a belvárosba, a Széchenyi utcára, a villanyrendőrhöz. Ezen többek között az operafesztivál változtatott. A kísérőrendezvények, a koncertek, az utcai programok segítettek abban, hogy a város, főleg a belváros, újra élő legyen. Nem lenne annyi kiülős kocsma, annyi kávézó, ha nem lett volna a fesztivál.
A fesztivál céljai megjelentek az évről-évre változó elnevezéseiben is: legyen az első Bartók, és társuljon mellé minden évben valaki vagy valami – szerző, stílus vagy korszak. 2004-ig szerzők, Bartók + Verdi, aztán Puccini, Mozart, Csajkovszkij. Az orosz Helikon színház és német, francia, olasz, magyar társulatok. A nagy nevek nagy művei mellé a kisebb, de akkor és ott fontosnak látszó művek is. Aztán a Bartók + mögé zeneszerző csoportok vagy irányzatok neve került: Bel Canto, verizmus, Párizs, szláv komponisták, Bécs, Európa, majd vissza a kiindulóponthoz, ismét Verdi. Voltak évek 2006 és 2008 között, amikor a támogatás meghaladt a 250 millió forintot. Az előadások száma a kezdeti 26-ról 2009-ben ment fel a legmagasabbra: 65-re (de volt 61 és 59 is). A legmagasabb nézőszámot a Bartók + Párizs produkálta (ekkor költöttek a legtöbbet reklámra), abban az évben 18 962 néző váltott jegyet az előadásokra.
Az újabb igazgató-váltás idején, amikor Bátor Tamás helyére visszatért Kesselyák Gergely, a kulcsszó a népopera lett, és az új vezetés azt tűzte ki célul, hogy az operaelőadásokra minél nagyobb tömegeket mozgasson meg. Emlékszem, az Avason előadott Toscához alig lehetett hozzáférni. Kissé sáros úton mentünk fel a Kilátóhoz, mint egy zarándoklatra.
Tizenöt éve voltam először a miskolci fesztiválon. A legerősebb operaélményeim egyike volt az említett Wozzeck, de mondhatnám a Borisz Godunov produkciót is, ami akkor ismét bizonyította számomra, hogy valóban ez az operatörténet egyik legnagyobb műve. De legalább ennyire fontos, hogy számos jelentős előadót és művet itt ismerhettem meg: a moszkvai Helikon társulatot, Halévy Zsidó nőjét egy lehengerlő előadásban, Britten Lukrécia meggyalázása című operáját. És hogy kisebb művet is mondjak, Ravel kisoperáját, a Pásztorórát a szegedi egyetem hallgatóinak előadásában.
Kicsit sajnálnom azokat, akik vagy későn születtek vagy későn eszméltek és mindezekről az előadásokról lemaradtak. Ezek ugyanis felrázták a lelkesedésemet. Komolyan mondom, más ember lennék, ha nem jártam volna az operafesztiválra.
Mert bár voltak jobb és rosszabb évek, mint minden fesztivál esetében, de azt gondolom, a miskolci operafesztivál annak, akit elbűvöl ez a műfaj: kihagyhatatlan.
