Összefoglaló a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál tizenegy napjáról. (2011. 06. 01. – MusiciansWho, Vona Ildikó beszámolója)
Csak remélni tudom, hogy így lesz ez jövőre is. Minden évben nagy várakozás előzi meg a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, de idén különösen izgulhattak az operarajongók, mert a médiából már ismert anyagi jellegű problémák veszélybe sodorták a seregszemle létét. Több produkciót le kellett mondani a szervezőknek pénzhiány miatt, így elmaradt az Álarcosbál, az Otello, a Trubadúr, az Aida, a Falstaff, továbbá a Kalóz, mely magyarországi ősbemutató lett volna. A Nyitóhangversenyen elhangzó köszöntők ezúttal a szokásosnál jóval komorabb hangot ütöttek meg, ugyanakkor Miskolc polgármestere, Kriza Ákos ígéretet tett arra, hogy a városvezetés a jövőben is támogatni fogja a rendezvény megvalósítását.
A koncert első felében kizárólag zenekari darabok csendültek fel Győriványi Ráth György vezényletével, a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, valamint Kelemen Barnabás közreműködésével. Fura ötlet Liszt Mazeppájával indítani egy operafesztivált. Miközben hallgattam az volt az érzésem, hogy akár a Müpában is ülhetnék. Kelemen Barnabás Bartók I.-II. Rapszódiáját játszotta, és egészen kivételes produkcióban volt részünk. Virtuóz, vonót szaggató, biztos, bravúros technikájával, valamint tüzes, magyaros játékával szinte a gyulladáshatásig gerjesztette hangszerét. Dohnányi: Szimfonikus percek című darabja zárta a koncert első felét. A második részben végre elérkeztünk az operákhoz, azon belül pedig Verdihez. A Végzet hatalma és a Traviata nyitánya mellett két énekes szólista produkciójában is gyönyörködhetett a közönség. Jorge Lagunes különlegesen szép baritonhang birtokosa, ám nem csupán jól bánik a hangjával, hanem óriási indulatokat képes közvetíteni. Nagy átéléssel énekel és arckifejezései szintén beszédesek. Macbeth, Renato (Álarcosbál), Rigoletto egy-egy áriájáért méltán kapott vastapsot.
Serena Farnocchia biztos technikai tudással, finom stílusérzékkel és átütő drámai erővel bíró szoprán primadonna. Három hősnő áriájával (Desdemona, Valois Erzsébet és Leonóra a Trubadúrból) nagy hatást tett a közönségre, a befejezésként énekelt Luna gróf- Leonóra kettősnek pedig akkora sikere volt, hogy megismételték a duettet. Hála a fellépő szólistáknak a kezdeti nyomasztó légkör,- melyet a köszöntőkben elhangzó anyagi és egyéb gondok eredményeztek, - a hangulat egyre jobb és jobb lett, így a hangverseny végén a közönség már boldogan ünnepelte a művészeket.
Második nap
Második nap nem volt előadás a Nagyszínházban, a gyerekek viszont birtokba vették a Kamaraszínházat, ahol a kazincbarcikai Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákjai, tanárai Bartók, Sugár Rezső és Kerek Gábor műveiből összeállított színpadi műsorral örvendeztették meg a zenerajongókat. A Szentháromság Ortodox templomban a Kelemen Kvartett adott koncertet. A Játékszínben Bócz Sándor zenetörténész útjára indította az immár hagyománynak számító zenetörténeti előadásokat, filmvetítéseket.
Az idelátogatók megnézhették a Verdi életéről készült filmet, illetve operáinak híres operaházakban készült felvételeit. Így például Lombardok, Giovanna d’Arco, Attila, Rigoletto, Simone Boccanegra, Falstaff, de Liszt Ferenc és Bartók művei is láthatók voltak.
Harmadik nap
A harmadik napon két Liszt-szerzemény szerepelt a programban. Elsőként a Stuttgarti Hochschule és a Stuttgarti Filharmóniai Kórus Jun Bouterey-Ishido zongorakíséretével mutatta be nagy sikerrel a Via Crucis-t. Az előadás érdekessége, hogy félig szcenírozott formában láthatta a közönség. Lars Franke álmodta „színpadra” a darabot, melynek a Belvárosi Evangélikus Templom adott otthont.
Óriási várakozás előzte meg Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című nagyszínházi bemutatót. Liszt tizenhárom évesen komponált operájáról néhány héttel korábban elméleti előadás keretében Batta András zenetörténész már beszélt. Magam is jelen voltam a rendezvényen, és az ott elhangzottak alapján számomra csalódás volt a Julia Glass által színpadra állított produkció. Mintha egy másik darabot láttam volna, ráadásul alapból nagy baj van vele. Az alapon a tiszteletet értem. Tisztelet a mű iránt és tisztelet Liszt Ferenc iránt. Persze mentegetőzhetnénk, hogy a rendezőnő még rendkívül fiatal, az opera cselekménye nem tartalmaz kellő feszültséget, a libretto is egyszerű, az eredeti zenei anyag nagyon Rossinis, de egyik sem mentség arra, ami Miskolcon született. Ez az össze-vissza tákolmány teljesen méltatlan Liszt Ferenc szelleméhez. A szöveg hol franciául, hol németül hallható, egyszer pedig a koreai származású főhős, Byoung-Nam Hwang koreaiul kezdett el énekelni. A zene ugyanilyen fércmű. A miskolci változatban a recitatívók benne maradtak, viszont nem eredeti formájukban, hanem a szereplők prózai dialógusokat mondanak, melyek alatt Gerhard Krammer által komponált modern zene szól. Liszt muzsikáját önkényesen megszakítják Krammer XX. századi hangzásvilágot idéző zenei betétjei, amik erőszakosan befurakodnak az opera menetébe és teljesen idegenek az eredeti műtől. Ezen az alapvető problémán még a modern színpadkép sem tudott segíteni.
A díszletet fotókkal teli hatalmas fal adja, melyen híres szerelmespárok képei láthatók pl. Diana hercegnő és Károly herceg, vagy a Pretty woman című film ismert kettőse, Julia Roberts és Richard Gere. Ez a Szerelem kastélya, ahová csak szerelmespárok léphetnek be. Zárójelben jegyzem meg: inkább bordély, mint kastély. A kapu őrzője Page (Fischl Mónika), aki kinézetre egy Marilyn Monroe-ból és Donna Summerből összegyúrt figura, a szerelmesek védelmezője, és jelentős szerepe van a történetben, mert gyakran tőle tudjuk meg a fontos információkat.
A jelmezek között fellelhető zűrzavaron már meg sem lepődtem: Page piros nadrágkosztümöt, Don Sanche karate-, Elzire apácaruhát visel, ezzel szemben esküvői ruhájuk búzakalásszal díszített pártás, kalapos népviselet.
Alidor, a jóságos varázsló a darab elején úgy néz ki, akár egy csavargó, vagy egy kukázó, máskor viszont piros házikabátban jár-kel. Szomorú a Harry Potter, Avatar, Gyűrűk ura-filmek korában ilyen szakadt mágust látni. Julia Glass több fantáziát is belevihetett volna a produkcióba. Persze láttunk humoros és emlékezetes megoldásokat is. Nagyon tetszett például az a rész, amikor Alidor vihart csinál, és mindezt a színpad közepére tolt emelvényen teszi. Rendkívül hatásos, szép jelenet. Martin Gerke egyébként is kiváló énekesi és színészi alakítással kápráztatott el bennünket a varázsló szerepében. Elzire megformálója, Ana Maria Pinto kellemes meglepetést szerzett, és figyelemre méltó teljesítményt nyújtott Melinda Heiter, akit Zélisként láthattunk. Don Sanche megtestesítője, Byoung-Nam Hwang azonban teljes melléfogás erre a szerepre. Már az opera elején érezni lehetett, hogy gondok lesznek hangilag, aztán többször igen durva intonációs hibát vétett.
A táncosok, Cipóné Varga Renáta és Gál Lóránt láthatóan nagyon komoly mozgásművészeti kultúrával rendelkeznek. A Kassai Állami Színház kórusa színvonalas teljesítményt nyújtott, Nicolaus Richter vezényletével a Miskolci Szimfonikus Zenekar szintén – bár a kürtszólóktól szívesen eltekintettem volna.
Ez az előadás Miskolc, Bayreuth, Eisenstadt és Kassa városának közös produkciója, amit július elején Bayreuth-ban is bemutatnak. Bizonyára másképp fog hatni az opera abban a közegben, talán még sikere is lesz, annak ellenére, hogy Julia Glass Gerhard Krammerrel karöltve alaposan kiforgatta az eredeti művet.
Negyedik nap
A negyedik napon Farkas Gábor Liszt-művekből összeállított zongoraestjét, a Vishnevskaja Opera Center koncertjét, a Csodamalom Bábszínház gyerekelőadását, továbbá két egyfelvonásost láthatott a közönség. A fiatal, vállalkozó szellemű énekesek pedig részt vehettek a Játékszínben Mauro Trombetta mesterkurzusán. A neves művész nagy szeretettel, türelemmel és rengeteg humorral tanította az „utánpótlást”. Különleges élmény volt hallgatni.
Este került bemutatásra Vajda János kortárs operája, a Mario és a varázsló, valamint Bartók Kékszakállúja, mely minden évben szerepel a fesztiválprogramban. A Mario és a varázsló című opera sikere a Cipollát megformáló művész kezében van. Szabó P. Szilveszter a mágus szerepében igazán lenyűgöző, mondhatni démoni. Nem csupán a szereplőket vonta hipnózis alá, hanem a nézőkkel is képes volt elfeledtetni, hogy ő nem operaénekes. Elsősorban musicalekből ismerjük, de ennek ellenére végigénekelte a darabot és óriási hatást tett mind a színpadi, mind a valós közönségre. Szerencsére Kerényi Miklós Gábor rendező sem akart belőle operaénekest csinálni. Cipollát úgy mozgatta, hogy Szabó P. Szilveszter a lehető legtöbbet ki tudja hozni a figurából. Meg is tette és nem okozott csalódást senkinek. Mario szerepében Szabó Dávid rendkívül szimpatikus, tiszta lelkű fiú, akit azért sajnálunk, mert ártatlanul áldozatául esik egy szemfényvesztőnek. A mellékszereplők szintén jól teljesítettek, a táncbetétek különlegesek, a finálé rendkívül hatásos és katartikus. Az előadás lendülete végig töretlen, egyetlen pillanata sem unalmas. A Budapesti Operettszínház Zenekara hallhatóan nagy rutinnal játszotta az operát Somogyi Tóth Dániel irányítása alatt.
Idén Cser Krisztiánnal és Rálik Szilviával a tavalyi Kékszakállút láthattuk ismét. Most azonban különös alaphangulatot teremtett a Krónikás szerepében Szabó P. Szilveszter, aki előzőleg Cipollaként annyira mély hatást tett a közönségre, hogy a közel 40 perces szünet után még így, bajusz nélkül is képes volt tovább sugározni a nézők irányába valamiféle baljós érzést. Az előadás sokat fejlődött múlt nyár óta. Úgy tűnt, mintha változtattak volna rajta. Kérdésemre a rendező, Kerényi Miklós Gábor elmondta: nincs változás, csupán annyi történt, hogy időközben bemutatták a Művészetek Palotájában, és komplex egésszé érett a produkció. Rálik Szilvia a tavalyi erőszakos Judit után, most líraibbra vette a figurát. Egy közmondás jutott eszembe alakításával és a herceggel való viszonyával kapcsolatban: „ A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. Cser Krisztián egyre biztosabban mozog a Kékszakállú szerepében, és idén jóval többet tudott megmutatni a férfi drámájából, életének tragédiájából. A Miskolci Szimfonikus Zenekartól már hallottam jobb teljesítményt. Művészei nagyon túlterheltek a Fesztivál idején, ennek számlájára írom a darab során előforduló pontatlanságokat. Kovács László karmester mindenvégig biztos kézzel irányította a zenei egészet, nagyban hozzájárulva ezzel az előadás vastapsos sikeréhez.
Ötödik nap
Az ötödik napon az Auer vonósnégyes koncertje után az idei fesztivál kétségtelenül legnagyobb dobása következett. Verdi Rigolettóját láthattuk a Galina Vishnevskaya Opera Center előadásában, fiatal énekesek közreműködésével. Társulatuk megmutatta, hogyan lehet kevés díszlettel és szereplővel színvonalas előadást tartani. A kórust például mindössze hatan alkották. Ivan Popovsky rendező egyetlen boltíves vasállványzatot használt díszletként, amit a háttérben helyezett el, és a szereplők színészi, énekesi teljesítményére tette át a hangsúlyt. Csillogó külsőségek helyett - amik segítségével el lehet fedni mindenféle gikszert-, inkább a hangi teljesítményt és a színpadi játékot részesítette előnyben. A szereplők korhű ruhákban láthatók és mozgatásuk nagyon ötletes. Bár ebben az előadásban nem domborodott ki erőteljesen politikai mondanivaló, de a figurák olykor marionettszerű mozgatásával, mégiscsak kritikát mond a rendező azok autonómiájáról. Végig fiatalos lendület jellemezte az előadást, mely során igazi csapatmunka zajlott, a szereplők pedig folyamatosan magas színvonalon teljesítettek.
A címszereplő, Yuri Baranov sikeresen megbirkózott Rigoletto sokszorosan összetett szerepével. Hitelesen játszotta a bohócot, a szerető és lányáért aggódó, majd a bosszúszomjas, végül a megtört apát. Valamennyi karakter megformálása tetszett, és annak ellenére, hogy ez a szerep érett baritont követel, hangilag is bírta, bár itt-ott azért spórolt a magasságokkal. Csupán egyetlen problémám van vele: ez a Balázs Pali-frizurás Rigoletto kinézetre alig idősebb Gildától. Egy maszkmester jót tett volna az előadásnak.
Az egyetlen szereplő, aki tökéletesen volt sminkelve, Monterone szerepében Alexey Tikhomirov, aki mindent kihozott az általa alakított figurából, amit csak lehetett. Még a testalkata is segítségére volt ebben, hiszen egy fejjel fölémagasodott a többieknek. Kicsi szerepe ellenére döbbenetes drámai összhatást tudott produkálni. A Gildát alakító Irina Dubrovskaya kifogástalan hangi adottságokkal és igen kellemes színpadi jelenléttel rendelkezik. Lírai koloratúr szoprán, akinek a nagy magasságok nem jelentenek gondot. Méltán kapta az este legnagyobb vastapsát „Caro nome” áriája után.
A Herceg szerepét Oleg Dolgov alakította, aki kellő lendülettel, jó technikával, biztos magasságokkal rendelkezik. Figurájában csupán annyi kivetnivalót találtam, hogy az ő hercege túl jóságos. Az eredeti Mantuai herceg sokkal léhább, cinikusabb, lelketlenebb. Szintén ilyen problémám van a Sparafucilét éneklő Evgenyij Plekhanovval: ilyen szimpatikus, -mai szóval mondva- „kis cuki” bérgyilkost ritkán lehet színpadon látni. Mély basszusa ellenben nagyon szép. Maddaléna szerepében Alina Shakirovát hallhattuk, aki kellemes mezzohangjával és erőteljes színpadi jelenlétével járult hozzá az előadás sikeréhez. A moszkvai Helikon Opera zenekarát Yaroslav Tkalenko vezényelte határozott zenei elképzelések alapján és biztos kézzel.
Hatodik nap
A hatodik napon a Muzsikás együttes és Jandó Jenő közös Bartók koncertje, valamint a Nabucco bemutatója szerepelt a programban. A Nabuccót rendkívül nehéz színpadra állítani, és ismerve Dmitri Bertman gondolatvilágát felemás érzésekkel ültem be az előadásra. Egyrészről valami újat, frisset, meghökkentőt vártam, másrészről előttem volt a tavalyi Wallenberg-rendezés, ahol a holocaust-történet végén egy „hollywood-i giccs” keretében behozta a színpadra Mickey egéret, Donald kacsát, akik körül óriási méretű matrjoska babák táncoltak, és csak remélni mertem, hogy nem pakolja tele Mickey egérrel a Nabuccót. Legnagyobb meglepetésemre Bertman ezúttal tartózkodott a tőle megszokott polgárpukkasztástól és inkább hagyományos rendezést láthattunk. Talán ez volt baj. Most nem engedte merészen szabadjára a fantáziáját és teljesen átlagos, olykor bizony unalmas előadás született. Egy Bertman- rendezés merész, különc, zavarba ejtő megoldások nélkül olyan, akár egy leopárd foltok nélkül.
A díszletet vasból készült, lépcsős emelvény jelentette, mely a darab során többféle funkciót tudott ellátni, ugyanakkor elég sok helyet foglalt el. Amikor a kórus és minden szólista jelen volt, alig fértek el a színpadon. A szereplők közül kimagaslóan jó alakítást nyújtott Zakariásként Mikhail Guzhov, igazi felüdülést jelentett számomra valahányszor megjelent a színen és énekelt. Fenena szerepében Larisa Kostiukot láttuk, hangjának szépsége és előadásmódjának természetessége megkapó volt. Ezzel éles ellentétben áll Abigél, Svetlana Sozdateleva alakítása. Rendkívül nehéz, nagy hangterjedelmet és tökéletesre csiszolt énektechnikát igénylő szerepét tisztességesen végigénekelte, de a magas hangjait olykor kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Rendkívül erőteljes a színpadi jelenléte, és amikor nagy magasságokat énekel pont olyan, mint amikor színészként, rendezői utasításra korbáccsal csapkod. A címszereplő, Sergej Toptygyin igazi királyi alkat, és szép színű bariton hanggal rendelkezik. Énekesi szempontból nem hozott kimagasló alakítást, ugyanakkor a drámai erő átütő volt nála. Dmitry Ponomarev Izmaelként nem tett rám mély benyomást, sőt inkább mulatságos volt. Hatalmas vibrátói paródiaszerűen hatnak. Nagy reményekkel ültem be az előadásra, viszont számomra csalódást okozott, annak ellenére, hogy a moszkvai Helikon Opera zenekara Jevgenyij Blazsnyik vezényletével mindent megtett a siker érdekében. Talán a híres „Va pensiero” –val lehet a legjobban jellemezni a produkciót. Korrektül, szépen énekelte a kórus, de hiányzott belőle az az átütő erő, ami miatt gyakran politikai célokra is felhasználják ezt a részletet, ezt az operát.
Hetedik nap
A hetedik napon sem a Nagyszínházban, sem a Kamaraszínházban nem volt előadás. A miskolci Ortodox templomban Verdi, Liszt és Bartók műveiből összeállított kamarakoncertet hallgathattak a zene rajongói, Tarcalon a Kastélyszállóban pedig a Leggiero együttes adott hangversenyt.
Nyolcadik nap
A nyolcadik napon Mécs Károly és Jandó Jenő „Liszt+Petrarca” estjének örülhetett a közönség, valamint sor került a hagyományos Három tenor koncertre Igor Turcanu, Tomás Juhás és Fekete Attila közreműködésével.
„Szerelemre hangolva”– ezt az alcímet adhatnánk az estnek, mert kettőt leszámítva csupa szerelmes témájú, hangulatú áriát hallottunk. A zeneszámok úgy voltak összeállítva, hogy közben végigmentünk a Bartók+… eddigi évadain. Igor Turcanut már hallottam a decemberi gálakoncerten és akkor is nagyon tetszett. Vidám, mosolygós fiatalember, aki gyönyörű hanggal rendelkezik. Gyorsan a miskolci közönség kedvencévé vált, Cavaradosi Levéláriájáért szűnni nem akaró tapsot kapott. Tomás Juhász csak lassanként nyílt meg, de egyre jobban teljesített, és Pinkerton „Adio fiorito asil” áriája után őt is ünnepelte a hallgatóság. Fekete Attila hatalmas hanggal rendelkezik, amit megint kiengedett. Nem vette figyelembe a Miskolci Nemzeti Színház belső terének méretét, így aztán néhányszor „nekinyomott” a széktámlájának, mivel elől ültem. A legszebben Andrea Chenier IV. felvonásbeli áriáját énekelte, mert voltak benne érzelmes, visszafogott, halk részek. Természetesen ő is kitörő vastapsot kapott, és a magyarok büszkék lehetnek rá, hogy ilyen tenorjuk van. A Szlovák Állami Filharmonikusok összességében szép teljesítményt nyújtottak, ám apróbb intonációs hibák akadtak. Különösen Rossini: A selyemlétra c. operájának nyitánya sikerült gyengébben- gyanítom, ezt kifejezetten a Fesztiválra tanulták meg-, és Rossen Gergov karmester olyan gyors tempót vett, amit a zenekar képtelen volt követni. Kalaf áriája, a Nessun dorma Igor Turcanunak jutott, később ráadásként egymást váltogatva a három szólista újra előadta. Akkora sikert arattak, hogy a közönség állva tapsolt és követelte a folytatást. Maguk a művészek is tanácstalanok voltak a nagy ováció láttán, majd a második résztől megismételték az áriát. Remekül sikerült a koncert, fergeteges hangulatban telt az este.
Kilencedik nap
A kilencedik napon Tokody Ilona Verdi, Liszt, Bartók és Kodály műveiből összeállított dal- és áriaestjére került sor a miskolci Zsinagógában, zongorán közreműködött Szennai Kálmán.
A Játékszínben Földes Imre tartott elméleti előadást Liszt Ferenc művészetéről, a Nagyszínházban pedig a MozArt Group szórakoztatta a közönséget. Idén nem volt OperaRock Show, és talán ezzel a produkcióval akartak kedveskedni a könnyedebb műfaj kedvelőinek a szervezők. Biztosan mindenki emlékszik kiváló humoristánk, Alfonso Mozart-paródiájára.
Engem rá emlékeztetett a négy lengyel muzsikus, akik ugyanúgy komolytalanra vették a komolyzenei figurát. Láttuk ugyanakkor, hogy nagyon magas fokon művelik a hangszerüket. Óriási sikert arattak és koncertjük különleges színfolt volt.
Tizedik nap
A tizedik napon nem volt előadás a Nagyszínházban, a Kamarában miskolci zeneiskolások előadásában láthattuk Szokolay Sándor: A tavaszhozó kisleány és Szőnyi Erzsébet: Az aranyszárnyú méhecske című művét. Az Avasi Református Templomban Kertesi Ingrid és Pálúr János koncertjére került sor. Kísérőrendezvényként Lajkó Félix koncertjét hallgathatta a közönség a Városház téren felállított színpadon.
Tizenegyedik nap
A tizenegyedik napon színvonalas koncertekkel zárt az Operafesztivál. Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Sándor Liszt-témákra készített improvizációit hallhatták a zenebarátok a Városház téren, míg a Lillafüredi Palotaszállóban a Theater Brass Miskolc adott hangversenyt. A „Bartók+Verdi 2011” gálakoncertjére a színházban került sor, mely valóban feltette a koronát a rendezvénysorozatra. Az est karmestere Carlo Montanaro volt, aki igazi showman és a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészei nagyon felszabadultan játszottak irányítása alatt.
A gála énekes szólistái: Ekaterina Sadovnikova (szoprán), Iulia Merca (mezzoszoprán), Luciano Ganci (tenor) és Vladimir Stoyanov (bariton) mindannyian magas színvonalon teljesítettek.
Az idei Operafesztivál rendkívüli nehézségek árán jött létre. Remélhetőleg jövőre könnyebb helyzetben lesznek a szervezők és 2012. júniusában ismét színvonalas programmal örvendeztetnek meg bennünket a „Bartók+Puccini” évadban.
