Harmadik nap
A harmadik napon két Liszt-szerzemény szerepelt a programban. Elsőként a Stuttgarti Hochschule és a Stuttgarti Filharmóniai Kórus Jun Bouterey-Ishido zongorakíséretével mutatta be nagy sikerrel a Via Crucis-t. Az előadás érdekessége, hogy félig szcenírozott formában láthatta a közönség. Lars Franke álmodta „színpadra” a darabot, melynek a Belvárosi Evangélikus Templom adott otthont.
Óriási várakozás előzte meg Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című nagyszínházi bemutatót. Liszt tizenhárom évesen komponált operájáról néhány héttel korábban elméleti előadás keretében Batta András zenetörténész már beszélt. Magam is jelen voltam a rendezvényen, és az ott elhangzottak alapján számomra csalódás volt a Julia Glass által színpadra állított produkció. Mintha egy másik darabot láttam volna, ráadásul alapból nagy baj van vele. Az alapon a tiszteletet értem. Tisztelet a mű iránt és tisztelet Liszt Ferenc iránt. Persze mentegetőzhetnénk, hogy a rendezőnő még rendkívül fiatal, az opera cselekménye nem tartalmaz kellő feszültséget, a libretto is egyszerű, az eredeti zenei anyag nagyon Rossinis, de egyik sem mentség arra, ami Miskolcon született. Ez az össze-vissza tákolmány teljesen méltatlan Liszt Ferenc szelleméhez. A szöveg hol franciául, hol németül hallható, egyszer pedig a koreai származású főhős, Byoung-Nam Hwang koreaiul kezdett el énekelni. A zene ugyanilyen fércmű. A miskolci változatban a recitatívók benne maradtak, viszont nem eredeti formájukban, hanem a szereplők prózai dialógusokat mondanak, melyek alatt Gerhard Krammer által komponált modern zene szól. Liszt muzsikáját önkényesen megszakítják Krammer XX. századi hangzásvilágot idéző zenei betétjei, amik erőszakosan befurakodnak az opera menetébe és teljesen idegenek az eredeti műtől. Ezen az alapvető problémán még a modern színpadkép sem tudott segíteni.
A díszletet fotókkal teli hatalmas fal adja, melyen híres szerelmespárok képei láthatók pl. Diana hercegnő és Károly herceg, vagy a Pretty woman című film ismert kettőse, Julia Roberts és Richard Gere. Ez a Szerelem kastélya, ahová csak szerelmespárok léphetnek be. Zárójelben jegyzem meg: inkább bordély, mint kastély. A kapu őrzője Page (Fischl Mónika), aki kinézetre egy Marilyn Monroe-ból és Donna Summerből összegyúrt figura, a szerelmesek védelmezője, és jelentős szerepe van a történetben, mert gyakran tőle tudjuk meg a fontos információkat.
A jelmezek között fellelhető zűrzavaron már meg sem lepődtem: Page piros nadrágkosztümöt, Don Sanche karate-, Elzire apácaruhát visel, ezzel szemben esküvői ruhájuk búzakalásszal díszített pártás, kalapos népviselet.
Alidor, a jóságos varázsló a darab elején úgy néz ki, akár egy csavargó, vagy egy kukázó, máskor viszont piros házikabátban jár-kel. Szomorú a Harry Potter, Avatar, Gyűrűk ura-filmek korában ilyen szakadt mágust látni. Julia Glass több fantáziát is belevihetett volna a produkcióba. Persze láttunk humoros és emlékezetes megoldásokat is. Nagyon tetszett például az a rész, amikor Alidor vihart csinál, és mindezt a színpad közepére tolt emelvényen teszi. Rendkívül hatásos, szép jelenet. Martin Gerke egyébként is kiváló énekesi és színészi alakítással kápráztatott el bennünket a varázsló szerepében. Elzire megformálója, Ana Maria Pinto kellemes meglepetést szerzett, és figyelemre méltó teljesítményt nyújtott Melinda Heiter, akit Zélisként láthattunk. Don Sanche megtestesítője, Byoung-Nam Hwang azonban teljes melléfogás erre a szerepre. Már az opera elején érezni lehetett, hogy gondok lesznek hangilag, aztán többször igen durva intonációs hibát vétett.
A táncosok, Cipóné Varga Renáta és Gál Lóránt láthatóan nagyon komoly mozgásművészeti kultúrával rendelkeznek. A Kassai Állami Színház kórusa színvonalas teljesítményt nyújtott, Nicolaus Richter vezényletével a Miskolci Szimfonikus Zenekar szintén – bár a kürtszólóktól szívesen eltekintettem volna.
Ez az előadás Miskolc, Bayreuth, Eisenstadt és Kassa városának közös produkciója, amit július elején Bayreuth-ban is bemutatnak. Bizonyára másképp fog hatni az opera abban a közegben, talán még sikere is lesz, annak ellenére, hogy Julia Glass Gerhard Krammerrel karöltve alaposan kiforgatta az eredeti művet.
