Nyolcadik nap
A nyolcadik napon Mécs Károly és Jandó Jenő „Liszt+Petrarca” estjének örülhetett a közönség, valamint sor került a hagyományos Három tenor koncertre Igor Turcanu, Tomás Juhás és Fekete Attila közreműködésével.
„Szerelemre hangolva”– ezt az alcímet adhatnánk az estnek, mert kettőt leszámítva csupa szerelmes témájú, hangulatú áriát hallottunk. A zeneszámok úgy voltak összeállítva, hogy közben végigmentünk a Bartók+… eddigi évadain. Igor Turcanut már hallottam a decemberi gálakoncerten és akkor is nagyon tetszett. Vidám, mosolygós fiatalember, aki gyönyörű hanggal rendelkezik. Gyorsan a miskolci közönség kedvencévé vált, Cavaradosi Levéláriájáért szűnni nem akaró tapsot kapott. Tomás Juhász csak lassanként nyílt meg, de egyre jobban teljesített, és Pinkerton „Adio fiorito asil” áriája után őt is ünnepelte a hallgatóság. Fekete Attila hatalmas hanggal rendelkezik, amit megint kiengedett. Nem vette figyelembe a Miskolci Nemzeti Színház belső terének méretét, így aztán néhányszor „nekinyomott” a széktámlájának, mivel elől ültem. A legszebben Andrea Chenier IV. felvonásbeli áriáját énekelte, mert voltak benne érzelmes, visszafogott, halk részek. Természetesen ő is kitörő vastapsot kapott, és a magyarok büszkék lehetnek rá, hogy ilyen tenorjuk van. A Szlovák Állami Filharmonikusok összességében szép teljesítményt nyújtottak, ám apróbb intonációs hibák akadtak. Különösen Rossini: A selyemlétra c. operájának nyitánya sikerült gyengébben- gyanítom, ezt kifejezetten a Fesztiválra tanulták meg-, és Rossen Gergov karmester olyan gyors tempót vett, amit a zenekar képtelen volt követni. Kalaf áriája, a Nessun dorma Igor Turcanunak jutott, később ráadásként egymást váltogatva a három szólista újra előadta. Akkora sikert arattak, hogy a közönség állva tapsolt és követelte a folytatást. Maguk a művészek is tanácstalanok voltak a nagy ováció láttán, majd a második résztől megismételték az áriát. Remekül sikerült a koncert, fergeteges hangulatban telt az este.
